Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.

Ülésnapok - 1945-40

A nemzetgyűlés 40. ülése 1946. évi július hó 23-án kedden, Varga Béla elnöklete alatt. Tárgyai: Elnöki előterjesztések i 317 Mandátumról való lemondás és pótképviselő behívásának bejelentése 318 Az indítványkönyv felolvasása : 1. Hegymegi Kiss Pál és társai, 2. Szent-Györgyi Albert, 3. Eszterhás György önálló indítványa '. 319 Elnök bejelentése a Miskolczy István, Fillér László és Katona Jenő mentelmi jogának megsértése tárgyában érkezett bejelentésekről 319 Gordon Ferenc pénzügyminiszter benyújtotta az államháztartás 1946 január 1-től 1946 október 31-ig terjedő viteléről szóló törvényjavaslatot, továbbá az ehhez mellékelt tájékoztató jelentést az 1945. évben tényleg teljesített kiadá­sokról és befolyt bevételekről 320 Révész László (kg) előadó beterjesztette az alkotmányjogi és közjogi bizottság jelentését a kormánynak adott fel­hatalmazás alapján kibocsátott rendeletekről készített kormányjelentésről 320 Mód Aladár (kp) a közgazdasági és közlekedésügyi bizottság előadójaként jelentést tett a bizottság által a pénzügyi kormányzattól az ország gazdasági és pénzügyi helyzete felől kért tájékoztatásról 321 Hám Tibor (kg) napirend előtti felszólalása egyes egyházi egyesületek feloszlatása tárgyában 321 Rajk László belügyminiszter felszólalása 323 Hám Tibor (kg) felszólalása félreértett szavainak helyreigazítása címén 324 A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása 324 Hozzászólt: Hegymegi Kiss Pál (pk). 324 Az interpellációs könyv felolvasása , 325 A kormány részéről jelen voltak : Ballá Antal tájékoztatásügyi miniszter, Gordon Ferenc pénzügy­miniszter, Keresztúry Dezső vallás- és közoktatásügyi miniszter, Rajk László belügyminiszter, Rákosi Mátyás államminiszter, Rónai Sándor kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter, B. Szabó István államminiszter: (Az ülés délben 12 óra ii perckor kezdődött.) (Az elnöki széket Varga Béla foglalja el.) Elnök: T. Nemzetgyűlés! Az ülést meg­nyitom. A mai ülés jegyzőkönyvének vezetésére Hegyesi Jánosi, az egyéb jegyzői teendlők, ellátá­sára pedig Futó József jegyző urakat kérem fel. A t. Nemzetgyűlés tudomására hozom, hogy a nemzetgyűlést, amely üléseit folyó évi má­jus hó 25-én bizonytalan időre elnapolta, a kormány kívánságára a mai napra egybehív­tam. Ezzel egyidejűleg bejelentem, hogy a ház­szabályok 16. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés álapján 61 képviselő írásban ugyaucisaík kérte a nemzetgyűlés öisszehívá­eált. 12 * Minthogy az az időpont, amelyre a ház­szabályok értelmében a képviselők kérelmére ülést kellett volna hirdetnem, amúgyis össze­esett azzal az időponttal, amelyre a kormány kérte az ülés összehívását, így a nemzetgyű­lést a kormány kívánságára hívtam egybe (Ko­váts László (pk): Éljen .a kormány!) éspedig a további teendők felőli intézkedés 1 céljából. A nemzetgyűlés az elnök bejelentését tudo­másul veszi. Jelentem a t. Nemzetgyűlésnek, hogy Lányi Béla, a nagybudapesti választókerület­ben megválasztott nemzetgyűlési képviselő mandátumáról lemondott. Az 1945: VIII. te. 77. §-ában foglalt rendelkezés alapján a lemondás folytán megüresedett helyre Fischer József soron következő pótképviselőt hívtam be. A nemzetgyűlés a bejelentést tudomásul veszi. Bemutatom a t. Nemzetgyűlésnek Mikita István és Beneze Imre képviselő urak levelét, amelyben gyógykezeltetés céljából egy-egy hónapi, Oláh Mihály képviselő úr leveliét, amelyben ugyancsak gyógykezeltetés céljából kéthónapi betegszabadság engedélyezését kéri, Bölöni György képviselő úr levelét, amelyben külföldi útjára való tekintettel kéthónapi, va­lamint Gulácsy György képviselő úr levelét,

Next

/
Oldalképek
Tartalom