Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.

Ülésnapok - 1945-38

231 , A nemzetgyűlés 38. ülése lÖátí. va őseink kíséretében, teíhát a népnek is jussa van a természeti kincsekhez, mert hiszen minden időben a .széles népréteg tartotta a mellét a haza védelmében. Ennélfogva helyesen járunk el akkor, amikor ezeket a termeiszeti kinnem hagyjuk magánkézben, hanem a nagy nemzeti közösség hasznára akarjuk kisajátítani, hogy a nagy nemzeti közösség vegye hasznát ezeknek a természeti kincseknek. A fekete gyémánt előteremtése és munkafolyamata bizony nagyon nehéz művelet. Ünnepeit költőnk, Petőfi Sándor is egyik művében azt mondja: »Mit ér, csak ekkép szólini: itt ai bánya! — Kéz is kell még, mely a földet kihányja — Amíg föltűnjük az, arany ere.., — S a kéznek nincsen semmi érdemel«

86 A bányamunka egyike a legtiszteletreméltóbb nehéz testi munkának. Eddig sok beszédet hallgattam végig; majdnem minden beszéd a nagy nemzeti közösség előnyét igyekezett taglalni, bizonyítani. Igaz, voltak megemlékezések a bányászokról, megtörtént a megemlékezés a bányászok érdemeiről, de talán nem olyan tüzetesen, mint ahogy ők azt megérdemelnék. A bányászok teljesítménye mind a múlt időben, mind a mai nap a tiszteleten ki-, vül anyagi juttatásokat és bizony mindany« nyiunk részéről, a nemzetgyűlés részéről is megbecsülést és kalapemelést érdemel. (T)a<p$ a Ház minden oldalán.) Ha valaki járt már lent egy bányában és tudja, hogy a mozdonyok fűtésére szolgáló szén hogyan kerül a felszínre, mennyi verejtéknek kell elesurrannia addig, míg egy-két csille szenet kikaparunk & föld gyomrából, bizony magába kell szállnia és ebben a törvényhozásban is sürgetően kell követelnie a bányászok szociális jólétéinek emelését. Sárban-vízben kell csúsznia a bányásznak először csak azért, hogy megközelítse a lelőhelyet, azután pedig rongyosan ós bizony nagyon sokszor nélkülözve, megfogyatkozott testi erővel kell a napi termelést kiadnia* Nézzük, hogy ezért a nehéz, verejtékes munkáért mi volt az osztályrészük. Soha egyetlenegy társadalmi réteg nem szenvedte azt az elnyomatást, amelyet éppen a bányászok tízezrei szenvedtek. Talán három csoportba vehetem a legalsó népréteget, amelyről helytelenül így szokták mondani, hogy; »legalsó népréteg«. Ez a három csoport nem más, mint a gyári napszámosréteg, a bányászok tízezrei és a kubikosok, akik szintén földmunkával foglalkoznak és a legnehezebb, a legnagyobb erőt igénylő testi munkát végzik. Ha a bányászok észrevették, hogy bérükből nem tudnak megélni, és ezért kivonultak a bánya mélyéről, és hangot mertek adni annak, hogy nagyobb darab kenyeret érdemeinek meg, mi volt erre a felelet? Emlékezzünk csak ta pécsi halálosvégű megmozdulásra! Abban az időben egyszerű rendőri, viagy csendőri üggyé tették az egészet. És nézzük meg tovább, volt a bányásznak választójoga? Amíg a városok lakóinak választójoguk volt, taddig a bányászoknak a vidéki elnyomott gazdaközönséggel és földmunkásréteggel együtt nem volt választói joguk, őket tehát a törvényhozás házából is teljesen kirekesztették és semmi néven nevezendő lehetőséget nem nyújtottak nekik, hogy kívánságaikat és panaszaikat a törvényhozás háza elé hozhassák. (Reisinger Ferenc államtitkár: Voltak, akik mindig elárulták őket!) Szomorú, voltak! (Juhász István (szd): A »szolnok« úr is azok közé taréin május hó 24-en, pénteken. 232 tozott!) Remélhetőleg nem mifelénk akar szólni ez az agresszió! (Reisinger Ferenc államtitkár: Nem a kisgazdapárt felé, egyenest ön felé!) Azért mondom, (Derültség. — TaPs a szociáldemokrata párt oldalán-) mert hallottam már tegnap — kénytelen vagyok most a közbeszólásra megjegyezni — elég éles és a koalícióntak nem megfelelő hangot, amely mintegy a kisgazdapártot egyenesen felelőssé teszi a múlt hibáiért, sőt nagyon sok esetben azt mondja — iazt hiszem a parlamenti gyorsírói feljegyzésekből is ellenőrizni lehet — hogy hol a . tőkésekre, hol pedig a munkáspártokra (kacsintgat. Ilyen kétélű megjegyzés nem illik éppen ide, a törvényhozás házába. Ez esetleg megfelelhet népgyűlési beszédben, de nem illik ide, ïameiy fórumot az egész világ figyeli, és ahol a koalíciós " szándéknak őszintének keli lenuie. (Ügy van!) •Ai gyárak ellátása igen nagy feladatot ró a bányászokra. A bányászok nemcsak a gyáripart, hanem a közlekedést, a vasutat és egyéb szükségleteket is ellátják. Műszaki munkásságunk helyzetére és a szabotálás következményeire akarom a t. Ház figyelmét felhívni. Vigyázzunk ezzel az államosítási kérdéssel. Nem azért mondom ezt, mintha nem lennék teljesen híve. Híve vagyok teljesen, de lássuk meg ,avs állami gyáraknál szintén adódott helyzeteket. Nézzük meg, hogy az állami gyáraknál volt néha jószándék, amikor fejleszteni akarták ezeket az állami ipari üzemeket. Emlékszem, mert magam is ott dolgoztam huszonhárom éven keresztül, hogy Diósgyőrbe jött néha olyan rendelkezés, amely azt a célt szolgálta, hogy az állami üzemeket modernizáljuk, tökéletesítsük. Ezt a tökéletesítési folyamatot, vagyis a gyártás megkönnyítésének folyamatát úgy akarták elérni, hogy a dolgozó munkások figyelmét minden iparágban felhívták arra, hogy ha valami előnyös gyártási módszert tudnának kitalálni, írják le egy levélben, dobják be egy erre a célra szolgáló postaládába és a használható ötleteket díjazni fogják. A munkások valóban szót fogadtak — ugyanez történhetik esetleg a bányáknál is — és ugyanakkor a jutalmazástól elütötték őket, és a gondolatnak hasznát vették, sőt szabadalmat kértek rá mások, akik a munkások gondolatainak eredményét kihasználták. Amikor tehát látták a munkások, hogy az ő gondolataikat nem veszik komolyan és formálisan kisajátítják, akkor ők is azt mondták: uram, hát miért vagyok én köteles jó gondolattal szolgálni, amikor engem nem díjaznak és nem érdemesítenek arra, hogy megfelelő jutalomban részesüljek. Az iparfejlesztés másképpen el sem képzelhető, csak olyan módon, ha minden arra érdemew jó gondolatot megfelelően dí jazunlk, illetőleg jutalmazunk. Márpedig a bányáknál, mint veszélyes üzemeknél nagyon vigyáznunk kell elsősorban arra, hogy oda nem való emberek, akik ebben a foglalkozásban csak dilettánsok, nem szakemberek, felelős állást ne nyerhessenek. Miért? Ennek a magyarázata nagyon egyszerű. A dúcozásnál szigorúságot kell alkalmazni, azért, mert ott nem egy embernek az élete van veszélyeztetve, hiszen több embercsoport dolgozik egy-egy ilyen tárnában; ha tehát ott valamilyen szabó tálási cselekmény következnék be, bizony, sok ember vesztené életét. Nagyon vigyáznunk kell tehát, hogy csak szakemberek kerülhessenek ilyen fontos pozícióba,