Nemzetgyűlési napló, 1945. I. kötet • 1945. november 29. - 1946. május 9.
Ülésnapok - 1945-16
397 A nemzetgyűlés 16. ülése 19Í6. nagyrabecsült főtitkár úr kezébe futnak össze a szálak, az irányítást ő végzi, »aki tudvalevően nem tartozik a független kisgazdapárthoz. (Egy hang a kisgazdapárt soraiban: Ezt már Iß kellett szögezni! — Zaj.) 223 T. Nemzetgyűlési Ezt a helyzetet a magam részéről nem tartóim helyesnek, mert feltétlenül mellékkormány képződésére vezet. (Ügy van! a kisgazdapárton.) A történelem során számtalanszor láttuk azt, hogy a hatalom la&saii, de biztosan azoknak a kezébe tolódik át, akik gazdasági téren irányító erővel bírnak, hiszen ez például a történelmi materializmusnak is egyik tétele. Ha tehát a kormánnyal szemben van egy olyan szerv, amely a kormány mellett, vagy esetleg a kormány felett áll s amelynek szervi összetétele más, mint a kormányé és amely rajta tartja kezét a gazdasági élet pulzusán, — ellenjegyzése nélkül kiutalások a Nemzeti Bankból nem történhetnek — akkor végeredményben a kormány kezéből ki van véve a gazdasági hatalom. r (Ügjj van! — a kisgazdapárt somiban.) Szükségesnek tarc tanaim tehát, hogy ez a szerv leépíttessék és működése megszűnjék. (Ügy van! 17gy vanl a'kisgazdapárton.) T. Nemzetgyűlési Ezt a szervet olyan kívánság hozta létre, amely rendkívüli felhatalmazást adott a kormánynak azzal az indokolással, hogy vannak sürgős gazdasági természetű intézkedések, amelyek sem a nagy nyilvánosságot nem bírják el, sem pedig azt \z időt, amely a parlamenti tárgyalásihoz feltétlenül szükséges. Ezt az álláspontot én nem tudom osztaná. Etekintetben át kell térnünk már az alkotmányos élet békebeli színvonalára és békebeli értelmezésére. (Helyeslés és laps a kisgazdapárton.) Az 1935-től 1945-ig tartott politikai elcsúszás is tulajdonképpen a rendkívül felhatalmazások rendszerével kezdődött (Ügy van! Ügy van! a kisgazdapárton.) és akkor tértünk le a még védhető és elfogadható alapról, amikor egymásután kapták a kormányok a rendkívüli felhatalmazásokat, amelyekké 1 ., előbb csak éltek, de később fokozatosan és rendszeresen visszaéltek. (Ügy van! Ügy van! a kisgazdapárton.) Ma már erre egyáltalában nincs szükség, mert hiszen akármilyen sürgősek is a problémák, azt még mindig el tudják tűrni és el tudják viselni, hogy egy sürgős javaslatot a parlament letárgyalhasson (Ügy van' Ügy van! a kisgazdapárton.) é«s törvénynyel szabályozzon intézkedéseket, amelyek lényegében a törvényhozás hatáskörébe tartoznak. (Ügy van! Ügy van! — Helyeslés a kisgazdapárton.) T. Nemzetgyűlés! Ennek a Gazdasági Főtanácsnak egyik fontos intézkedése volt a bankjegy-lebélyegzés, az úgynevezett pénzjegydézsma. Azt hiszem, nincs a Háznak olyan tagja, aki most, másfél hónap távlatából viszszanézve azt ne mondaná, hogy ez az intézkedés inkább sohase történt volna meg. {Ügy van! Ügy van! a kisgazdapárton. — Vas Zoltán (kp): Nem a Gazdasági Főtanács csinálta! Nem a Gazdasági Főtanács csinálta, lanem a pénzügyminisztérium! — Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Ennek az intézkedésnek esák egyetlenegy következménye volt, az, hogy a • pénzbe vetett bizalmat, amely egyébként sem volt túlságosan erős (Ügy van! Ügy van! a, kisgazdapárton.) egyszersmindenkorra, végérvényesen aláásta és azt az átmeneti olcsóbbodást, amelyet lapjaink olyan nagy reklámmal kürtöltek ki akikor a világba, óriási áremelkevi február hó 8-án, pénteken. 398 dések követték, úgyhogy a dollár, a külföldi valuták, az arany ós az élelmicikkek azóta körülbelül a tízszeres árra emelkedtek fel(Egy hang a kommunistapárton: De kinek a bűnéből?) Arról lehetne beszélni, t. képviselőtársam, hogy kinek a bűne volt, azonban ez végeredményben nem ezen múlt. (Egy hang a kommunistapárton: A szabotálóké!) Megállapíthatjuk, hogy ez az intézkedés önmagában véve is rossz.és elhibázott volt és akkor sem vezetett volna eredményre, ha senki sem szabotálta volna meg. Ez kétségtelenül így van, (Ügy van! Ügy van! a kisgazdapárton.) mert ez alapjában véve elégtelen, rossz eszköz volt, ame T yet eredetileg sem terveztek másra, mint legfeljebb az állam kiadásainak nyole-tíznapos fedezésére. {Egy hang a kisgazdapárton: így igaz!) Azért pedig, hogy az állam kiadásait nyolc vagy tíz napra fedezzük, nem szabad a pénz hitelébe vetett bizalmat aláásni és nem «zabád egy ilyen alapvetően súlyos hibát elkövetni, amely alkalmas arra, hogy az állam pénzügyi intézkedéseivel szemben tartósan bizalmatlanságot keltsünk. (Stühmerné Oberschall Ilma (kg) : Különösen karácsony előtt!) 224 T. Nemzetgyűlés! További ilyen nehézségeink ezen a téren, a koalíciós kormányzás terén aí-ok az állapotok, amelyek a sajtó terén fennállanak. Nekünk, az ország többségi pártjának vagy leihete tien vagy rendkívül uehéz például egy vidéki lapengedélyt megszereznénk (Egy hang a kisgazdapárton: Nem is kapunk!) és pártszervezeteink legnagyobb része^úgy áll a nagyvilágban, hogy nem tudjuk őket informálni, nem tudjuk pártunk céljairól, akcióiról felvilágosítani, szóval nélkülöznünk kell azt a hatalmas eszközt, amelyet a sajtó jelent a mai politikai életben. (Zaj és elleni mondások a kommunistapárton. -- Ejjy hang a kis gazdiapárton: Papirt sem kapunk!) Ezen a téren is feltétlenül változtatnunk kell a ma fennálló állapotokon, változtatnunk kell pedig azért, mert végeredményben meg kell adnunk mindenkinek a szabad szervezkedés lehetőségét és egyforma mértékkel kell mérnünk jobb ée bal felé — ez felel meg a demokrácia és az igazságosság alapelvének. {Helyeslés és taps a kisgazdapárton. — Egy hang a kommunistapárton: A Csongrádi Sajtó azt írja, hogy Keitei meg Göring nem bűnös! — Egy hang a kisgazdapárton: Nem kell elolvasni! — Derültség.) Ha az a lap ezt írja, t. képviselőtársam, akkor azt a lapot nem 24 óra alatt, hanem 24 perc alatt be kell szüntetni, a cikk íróját pedig azonnal vasraverve a népügyészségre kell vinni. (Zaj.) T. Nemzetgyűlés! Részben éppen ezeknek a visszás állapotoknak a következménye, hogy demokráciánk, amelyet pedig olyan féltve őrzünk és amelynek jövőjéért olyan nagy mértékben aggódunk, bizonyos úgynevezett gyermekbetegségekben szenved, amelyek talán már nem is egészen gyermekbetegségek, hanem organikus betegségek, és amelyeket csiak sürgős és radikális intézkedéssel lehet orvosolni. Hyen elsősorban a nagy mértékben elharapódzott korrupció, (Ügy van! Ügy van! a kisgazdapárton-) amely pártokra való tekintet nélkül, sajnos, a közélet minden vonalán igen nagy mérttkben hatalmasodott el. (Ügy van! Ügy van! a kisgazdapárton.) T. Nemzetgyűlés! Ezzel a veszedelemmel, a korrupcióval sürgősen fel kell r vennünk az eredményes küzdelmet és szeretném, ha éppen