Nemzetgyűlési napló, 1945. I. kötet • 1945. november 29. - 1946. május 9.
Ülésnapok - 1945-15
367 A nemzetgyűlés 15. ülése 19Í6. w szantartó lelkes éljenzés és taps a Ház minden oldalán.) ez a .parasztember a feladatok tömegét nézve, felelősségiéinek olyan mértéikére döbben rá, amilyennel az életben ritkán találkozik egy ember. Ha ilyen, körülmények között mégis vállaltam a kormányzás felelősségét, azért tettem, mert úgy érzem, hogy a dolgozni és áldozni tudó magyar ember számára a feladatok nem szolgálhatnak elriasztásul, hanem kell hogy férfias elszánást és határozottságot váltsanak ki akkor, amikor poziciófvállalásról van ezó. (Ügy van! Ügy vm%! a kisgazdapárton.) Ilyenkor nem adhatja át magát az ember a lehangoló dá s érzésének, hanem meg kell erősödni annak a hitnek, amely kitartással párosulva a lehetetlennek látszó faladatok megoldására is képessé teszi az embert. Bár a magyar demokrácia ' még fiatal, mégis meg kell mondanom, hogy a rövid egyesztendős vezetés nagy iskolát jelent a kormányzás munkájának továbbvitelére. Itt elsősorban elődömnek, Tildy Zoltánnak, a magyar köztársaság első elnökének kormányzásáról kell megemlékeznem. A világszerte elismert demokratikus ma gyár választás után Tildy Zoltán alakította meg az új nemzetgyűlés bizalmára épített első kormányt. S bár a magyar nép bölcsesége az ideiglenes nemzeti kormány vezetése alatt is lehetővé tette a zavartalan kormányzást, mégis a központi hatalom megszilárdulását a Tildy-kormány működése során érezte meg a nemzet. Tildy Zoltán kormánya mutatta meg, bogy bármennyi baj és veszély között jár is a nemzet, határozott és céltudatos kormányzati munkával — a nép bizalmára és megértésére támaszkodva — úgy lehet kormányozni a nemzetet, hogy egyrészről elkerüljön minden veszélyt és végzetes szakadékot, másrészről pedig bizalmat tudjon kelteni a világ népeiben. Azok között a mérhetetlen gazdasági nehézségek között, amelyekkel Tildy Zoltán korma nyának meg kellett birkóznia, valóban nem volt egyszerű feladat úgy kormányozni, hogy a világ megbecsülése és elismerése a legyőzött magyar nemzet felé állandóan növekedjék- Ügy látszik, a megváltozott helyzetben a demokratikus erők frissesége, bátorsága, küzdenitudása és akaratereje messzemenően képes pótolni a múltban annyira megkövetelt kormányzói gyakorlatot. Tildy Zoltán kormányának működését nemcsak elismeréssel, hanem megelégedéssel kell beleiktatnunk a magyar politika történetébe, mert ez a kormányzás eredményes volt. Az "eredmények jelentékeny részét élveztük már a kormányzás idején, másrészük azonban csak, ezután fog jelentkezni a nemzet javára. Javaslom, hogy a t. Nemzetgyűlés- fejezze ki elismerését Tildy Zoltán kormányának működése iránt. Súlyt kell helyeznünk arra, hogy a magvar köztársaság elnöke, aki a gyakorlati politikai pályáról került az államfői méltóságba, érezze, hogy nemcsak általános emberi'és politikai érdemeit ismerte el a nemzet a köztársasági elnökké választás elhatározásával, hanem eredményes útmutatásul szolgáló kormányzati érdemeit is őszinte hálával könyveli el. (Helyeslés.) T. Nemzetgyűlés! Bemutatkozó beszédem elmondásával egyáltalában nem az a szándékom, hogy valami könnyű' derűnek, kellőképpen meg nem alapozott optimizmusnak az érzését növeljem nagyra. Bár tudom, hogy a biévi február hó 7-én, csütörtökön. 3Ü8 zakodás rendkívül"nagy erőtényező és később meg is fogom jelölni azokat a tényezőket, amelyek a józan bizakodás alapjául szolgálhatnak, mégis azt tartom célravezetőnek, ha teljes őszinteséggel feltárom azokat a nehézségeket, amelyekkel ,a kormánynak és a nemzetnek is meg kell küzdenie, ha egyáltalán igényt tart a később eljövendő könnyebb életnek és megelégedettségnek az állapotára. Még ezt is megelőzve, hadd vegyem azonban számításba itt, a nemzetgyűlés színe előtt, azokat a külföldi kapcsolatokat, amelyek döntő módon befolyásolják helyzetünk alakulását és erőfeszítésünk eredményességét. A legközvetlenebb és legértékesebb kapcsolatot jelenti számunkra a Szovjetunióval való jóviszony. Sohasem felejthetjük el azt a történelmi tényt, hogy a Szovjetunió legnagyobb győzelme és Magyarországnak igazi ellenségeitől való megszabadítása azonos történelmi mozzanatot jelentenek. Az örökös alárendeltség és az örök lelki rabság alól a Szovjetunió fegyvere és az. orosz katonák vére váltott meg bennünket. (Élénk taps.) B A magyar társadalomnevelésben meg nem szűnő tanítási anyaggá kell válni ennek az igazságnak és minél inkább felismerjük a Szovjetunió önzetlenségét függetlenségünk biztosítására irányuló áldozataiban, annál inkább kell kiterjedni az őszinte hálaérzetnek a magyar társadalom minden rétegére. A Szovjetunió barátságán, és a mi hálánkon alapuló jóviszonyt azonban mindinkább a realitások területén ikell biztosítani- A Szovjetunióval kialakuló politikai, gazdasági és." kulturális kapcsolataink meg is adják az alapot erre. A Szovjetunió barátságos magatartása és köte• lezettségeink teljesítése tekintetében eddig gyakorolt jóindulatú türelme azt bizonyítják, hogy a Szovjetunió kormánya különbséget tesz a háborúban résztvett bűnös Magyarország és a békességre törekvő demokratikus Magyarország között. Végtelen nagy hiba lenne, ha a magyar társadalomban akadnának, akik a magyar nemzetnek a nagyhatalmakkal való háborúelőtti és mostani kapcsolatai között nem tudnának különbséget tenni. A döntő különbség ott van, hogy amíg a háborúelőtti nagyhatalmi kapcsolatunk az ország függetlenségének fokozatos megszüntetését célozta, addig a Szovjetunióval való kapcsolat a magyar nemzet függetlenségének fokozatos megszilárdulását jelenti. (Élénk éljenzés és taps minden oldalon.) Kormányom ennek a kapcsolatnak a kimélyítését elsőrendű feladatának tekinti és bízom benne, hogy ezt a törekvésünket jászívvel fogadja a Szovjetunió kormánya is. Mélységes örömimel tölt el bennünket annak a felismerése is, hogy az Északámerikai Egyesült Államok kormánya szeretetébe fogadta a magyar demokráciát és meleg együttérzéssel figyeli s támogatja a demokratikus Magyarország fejlődését. (Éljenzés a kisgazdapárton, taps minden oldaton.) Ez az óceánontúli és a reakciós Magyarországból kivándorolt véreink révén velünk is rokonságban lévő nagyhatalom a tiszta demokrácia és az eniíbeiri méltóság megvédése érdekében fogott fegyvert, Ügy érezzük, hogy a demokratikus magyar nemzet birtokában van azoknak az erényeknek, amelyeik az Egyesült Államok népét megnyugtathatják fejlődésünk tekintetében. Hisszük, hogy nemcsak politikai fejlődésünket, de gazdasági helyzetünk alakulását is