Nemzetgyűlési napló, 1945. I. kötet • 1945. november 29. - 1946. május 9.

Ülésnapok - 1945-11

267 A nemzetgyűlés 11. ülése 1946. ugyanezeket a gondolatokat hordozza és ápolja magában. Az első Habsburg, aki Magyarországot megismerte, a habsburgi Berner fia, Ottó volt, aki már 1108-ban a német császárok oldalán Magyarország ellen harcolt. A gondolatot, hogy Magyarország, Csehszlovákia és Ausztria egy, a német római birodalommai és a kelettel is szembenálló népek nagy hatalomiává váljék, habsburgi Rudolf vetette fel és I. Ferdinánd valósította meg tartósabban Magyarországon. Hogy ne a ma elfogult embere, hanem az oknyomozó történelem leszűrt higgadtsága mondja meg a véleményt e kérdésben, méltóztassanak megengedni nekem, hogy idehozhassak egy szószerinti idézetet, amely szól a következőképpen (olvassa): »A Habsburgok hatalmaskodásra irányuló politikájuk miatt gyakran jutnak olyan . helyzetbe a magyar trónon, amikor csak álnokság, szószegés és kegyelemért esdeklő alázkodás mentheti meg életüket és uralmukat is. Nem irtóznak igénybevenni egyiket sem, mint ahogy megvan bennük a szilárd és soha nem lankadó akarat, hogy amit egyszer már megszereztek, azt kezükből ki ne engedjék többé és ami egyáltalán megszerezhető, meg is szerezzék maguknak. Hogy ez a politika célhoz jutott, abban a véletlennek, a szerencsének ugyanolyan nagy ' szerepe volt, mint az erőnek és állhatatosságnak. Ugyanolyan része volt a magyar politika súlyos hibáinak és gyakran borzasztó korrupciójának is. A Habsburgok a szerencse játékának különösen kedvelt szereplői voltak. Néha két hatalom versengése közben mint szerencsés harmadik jelentkeznek, akire munka és áldozat nélkül mosolyog a diadal. Máskor ügyes ármányt szőnek, ha ez hasznukra válik. Ha kell. hamisított oklevelekkel is dolgoznak. Szerződést kötnek, de ha kell, nem tartják meg; barátságot szőnek, de csak ha érdekeikkel egyezik, lesznek tényleg barátokká, ígéret, szóadás rendes fegyverük, de beváltásuk és betartásuk egyáltalán nem fontos előttük. A cél náluk igazán minden eszközt szentesít. Magyarország is e mindenre kész politika eszközeivel, a szerencse csodálatos kedvezéseivel, de sajnos,, egyúttal a magyar politika borzasztó bűneivel, a szereplő kormányférfiak mérhetetlen önzésének és korrupciójának segítségével jutott a Habsburgok birtokába. De amikor VI. Rudolf hamisított családi alaptörvény alapján Ausztria, Magyarország és Csehország egyesítésének nagy gondolatát örökíti meg, már nem új utakon járt, mert le voltak rakva e politika alapelvei jóelőre.« T. Nemzetgyűlés! Ezek Timon Ákos szavai Seres László tollából, a Magyar Nemzet Történetében.

137 Alaposan és jól leiszűrt kritikai megállapítások, amelyekhez mi ma már csak csatlakozhatunk és azt mondhatjuk, hogy a királyságnak a dinasztiától el nem választható intézménye, amely III. Károly személyében 1713-ban a pragmatica sanctio-ban szinte elválaszthatatlanul és lerázhatatlanul szakadt erre a nemzetre, a mi népünknek a közben történtek és a véres változások után már nem lehet eszménye és nem lehet életformája. így jutunk el, t. Nemzetgyűlés, a választható második államformához, a köztársasághoz. Tévedés és az ősi magyar történelemnek bizonyosfokú elferdítése az, mintha ez az államforma nem volna a magyar nép és a nemzet lelkisége szerint való. Sőt fordítva áll, mert ha népünk életének ősibb forrásához és l évi január hó 30-án, szerdán. 266 valódi alapjaihoz megyünk vissza, akkor kiderül, Kézai Simon már megállapítja krónikájában, hogy a 108 magyar lovag nemzetség ősei a scythiai 108 tartományból még Attila előtt, Krisztus után 370-ben rektort választottak, kapitányokat választottak, akik felett a választóközönség, a communitas állott. Ez volt az igazi magyar államforma és ez maradt meg Kézai Simon szerint Gézáig, Szent István atyjáig, a második honfoglalás korában is. Es III. Béla névtelen jegyzője, Anonymus, maga is azt jegyzi fel, hogy a hét vezérek pedig nem foszthatok meg a fejedelem által törzsfői tisztüktől, mert szabad választás útján jutottak a vezérségbe és az Aranybulla, amely a hatalom túlkapásaival szemben a nép védekezése volt, nlég mindig úgy rendelkezett, hogy ontassék ugyan vére a lázadó vezérnek vagy törzsfőnek, de közösíttessék ki az esküszegő fejedelem is anatémával. Azt jelenti ez, t. Nemzetgyűlés, hogy igenis, ez az államforma volt kezdetben is az ősi magyar államforma és csak a későbbiek során — amint az előadó úr helyesen kiemelte — a hatalom és a nép, az uralkodó és az uralkodottak közötti harc eredménye hozta és fejlesztette ki ránk a ma már időszerűtlen államformát. T. Nemzetgyűlés! Amikor tehát pártom a maga egészében és egyhangúan állott a köztársasági államforma mellé, csak a mögötte álló tömegek természetes és kivételt alig mutató szellemének és életszükségleteinek tett eleget. Ugyanakkor meggondolás tárgyává tettük és tesszük azt is, hogy csak az az alkotmányváltozás lehet helyes, amelyben a beavatkozás mértéke a fejlődés akadályainak elhárításáig terjed, egyébként maga az alkotmány csak fejlődő és nem fejlesztett alkotmány lehet, az alkotmány maga csak olyan lehet, amely a magyar nép lelkének szükséglete, a magyar nép lelkében kialakult és már élő vágyak formába Öntése, mert állandóságot csak az ilyen módon kialakult alkotmány nyerhet, maradandó csak ez lehet a mi népünk lelkében. T. Nemzetgyűlés! Ha a választható államformák közül a köztársaság és a királyság államformáit vesszük, az előadó úr elvi megállapításai talán kiegészíthetők volnának anynyival, hogy akár Campbell, akár Robertson, akár Macaulay, akár Adams vagy Barthélémy

138 elméleteit nézzük is, a monarchikus vagy a királyi államformáról ők maguk Európára és a világra szólóan is megállapítják, hogy csak azok a királyságok váltak be államformaként, amelyek elnevezésükön túl •szellemükben a nép uralmára és a népi akaratra épültek fel. Miután pedig a magyarnemzet most megélt változásaiban nem szükséges, hogy a hagyományok kedvéért az elnevezéseknél maradjon, a szellem mellett a köztársasági államforma elnevezésével is szükséglete és igénye lehet a mai magyar államnak. Szeretném, t. Nemzetgyűlés, lerögzíteni pártomnak azt az álláspontját, hogy a köztársasági államformával nem kívánunk és nem akarunk szakítani dicsőséges magyar multunkkal és nem akarjuk őseink és atyáink hagyományait sem félretenni. A múlt vétkeivel és bűneivel kívánunk szakítani! (Ügy van! Ügy van! — Élénk helyeslés és taps a kisgazdapárton.) Szeretném leszögezni pártomnak azt az álláspontját is, hogy az új irányvétellel célunk az, hogy valahogyan magyar sorsunknak azt a mulasztását, a magyar élet méhe-