Törvényhozók Nemzeti Szövetsége Sopronban tartott üléseinek jegyzőkönyve, 1944. I. kötet • 1944. december 1. - 1945. március 16.
Ülésnapok - 21_1945-02-27
Dr. László • - - 11 N.Sz. 11.27.11.45-12.00 Vajna Ebben az esetben pl. a zalaegerszegi tisztviselők a nekik járó öTsszegnek-csak harmadát vagy negyedét kaphatnák meg. Ezt a kérdést szabályozták. Hogy két rendőr felesége nem kapja meg az illetményt, az csak annak tulajdonítható, hogy nem jó helyen jelentkeztek, nem fordultak a rendőrséghez. Ott a legszebben előre gondoskodtunk - mondotta Vajna - 18.000 rendőrszemély és hozzátartozó kitelepítéséről. Tartva attól, hogyha Budapestre bemennek a bolsevisták, bosszút állaak rajtuk, ezeket összeseed-" tlik és kitelepítettük a Csallóközbe; most már nagyrészük kint van Németországban. Az emiitett két rendőr feleséfje vagy nem jelentkezett, vagy későn jelentkezett, vagy nem a rendőrhatoságnál jelentkezett. A ir.ellett ; a menekültek szeretnek vándorolni, aminek elhelyezkedési oka is-van, vala hol voltak egy darabig, azután idejöttek és itt tesznek panaszt. Minden ilyen esetben személyesen közbelépek - mondotta Vajna ;kéri tehát,hogy a konkrét panaszt a jövőben is egyszerűen irják le a N.Szó.tagjai néhány sorban, irják alá és juttassák el hozzá. Meg lehet mindenki nyugodva, - mondotta a belügyminiszter - hogy én nem'azt az eljárást követem,hogy most felelőss.égre vonom azt a rendőrségi vezetőt, hanem odaadom az üe-vet az illetékesnek azzal, hogy: tessék megvizsgálni, jelentést adni, elintézni. Ilyen panaszokért a minisztériumban senkinek-sem lesz baja, legfeljebb akkor, ha szabotázsszerü cselekményt látok, akkor pedig az illetőt könyörtelenül internálótáborba vitetem.Az ilyen panaszokat, bejelentéseket, ha lehet,azonnal elintézem és ebben az esetben ne is várjon senki választ, mert nagyon sok munkám van, ha pedig nem lehet azonnal elintézni, akkor válaszolok, hogy mit kell az illetőnek beszereznie, vagy hova kell meruiie.AMx Zalaegerszegre 60 km-re való kényszerű utazás . ügyét meg fogom vizsgálni és meg lehetnek győződve, hogy a legrövidebb időn belül radikálisan el fogom intézni; ' Hinle'der Fels Ákos ugy látja, hogy a tisztviselők áttelepülési segélye körül zavar van. Nem jutnak hozzá a menekült kitelepülő tisztviselők a kitelepülési segélyhez és pedig azért nem, mert úgy magyarázzák a törvényes rendelkezést, hogy csak az a kitelepülő tiszt; viselő kapja meg ezt a segélyt, aki-ugyanarra a székhelyre menekült,aho-l va a reszortminisztere letelepedett. Tehát a Soproni vármegyeházára beosztott tiszti főügyésziem kapja meg a segélyt, mert a belügyminiszter Szombathelyen székel, viszont a Szombathelyen levő pénzügyi tisztviselő nem kap kitelepülési segélyt azért, mert a-pénzügyminiszter kitelepülé-' si székhelye nem Szombathely, hanem Sopron. Kéri az anomáliák megszüntetését. Vajna Gábor belügyminiszter megérti a panaszt. A minisztertanács ugy döntött volt, hogy azok a becsületes magyar tisztvise-J lők, akik a bolsevizmus ellen érezve, magukat a magyar állam szolgálata j számára át akarják menteni és velünk együtt elhagyják a fővárost, felál-j dozva családi otthonukat, .mihelyt az uj munkahelyre beérkeznek; a kitelepülési segélyt felvehetik. Az valóban lehetséges, hogy valakinek pl. "j a belügyminiszter székhelyére kellett volna települnie, s minthogy köz- j ben máshova vezényelték, nem kapja meg a segélyt. Nem akrja a számvevő- , séget kritizálni, de ezek„bolházo"emberek. Amikor belügyminiszter lett,' Mária Terézia korabeli császári pátensekkel jöttek. Vajna azt mondotta? ; ne sokat okoskodjanak, az élet a fontos, ezt és ezt végre kell hajtani. ] Másnap azzal jött az illető,hogy megfvan a §i Itt is valami §-keresés-j ről van szó.Holnap megbeszéli ezt az esetet a pénzügyminiszterrel és elő< re jelentheti, hogy ez el lesz intézve. _ ...'.•* !