Nemzetgyűlési napló, 1944. I. kötet • 1944. december 21. - 1945. szeptember 13.

Ülésnapok - 1944-8

158 jegyzetek. 71. Somogyi Béla, a Népszava szerkesztője, Bacsó Béla pedig ugyané lap munkatársa volt. Somogyi a Károlyi-forradalomban közoktatásügyi államtitkár volt. A proletárdiktatúra alatt passzív szerepet játszott, de a tanácsköztársaság bukása után a pártlap szerkesztésével bízták meg. A fehérterrort, főleg a siófoki Horthy-főhadiszállás rémségeit leleplező cikkeire hamar felfigyeltek az ellenforradalom hívei. Somogyi ezt megtudván, külföldre akart távozni, ebben a hatóságok megakadályozták. Továbbra is szerkesztette tehát a Népszavát. A szerkesztőségből esténkint felváltva egy-egy munkatárs kísérte haza a közelben lakó Somogyit, hogy megvédje az esetleges támadástól. 1920 február 17-én Bacsó Béla fiatal szocialista író volt a kísérője. A Népszínház-utca sarkán tisztek állították meg és kényszerítették őket, hogy a III.—36. rendszámú katonai autóba üljenek. A tisztek is beültek. Ezek közül Lehrer Árpád tengerészzászlós, Megay László alhadnagy, Kovarcz Emil százados és Soltész István tüzérfőhadnagy szerepét utóbb megállapították, míg Soltész Gyula és Soltész Emil, valamint egy ismeretlen -nevű tisztről nem tudni, hogy résztvettek-e a halálos utazásban. Menetközben Somogyi és Bacsó, akik észrevették, hogy nem közönséges előállítás a cél, kiáltozni, majd dulakodni kezdtek kísérőikkel. Az autó ekkor már a külső Váciúton robogott, ahol egy rendőr karabélyával utánalőtt és a kereket el is találta. A tisztek közben áldozataik fölébe kerekedtek és halálra szurkálva őket, csontjaikat is összetörve, Dunakeszinél a Dunába lökték őket. A víz nemsokára partra sodorta a holttesteket, amelyeket kirabolva megtaláltak. Az áldozatok temetése napján a fővárosban sztrájkok voltak és nagy tömeg kísérte őket a temetőbe. (97.) 72. Prónay Pál honvédhuszárkapitány és Ostenburg (Moravek) Gyula vadászszázados ellenforradalmi önkéntes tiszti századaira és különítményire utal a szónok, amelyek 1920-ban, az úgynevezett fehérterror idején tevékenykedtek. (97.) 73. Endre László 1944 március 19-ig Pest vármegye alispánja volt, a német megszállás után belügyi adminisztratív államtitkár és mint ilyen, a zsidókérdés egyik főintézője lett. ReményiSchneller Lajos 1938 március 9-én lett a Darányi-kormány pénzügyminisztere. Attól kezdve minden kormányban (Darányi-, Imrédy-, Teleki-, Bárdossy-, Kállay-, Sztójay-, Lakatos- és Szálasi-kormanyában egyaránt pénz-, ügyminiszter maradt. (98.) 74. ~A szónok nem konkrét nevekre utalt, célja csak az idegen nevüek és idegen származásúak kidomborítása volt. (98.) 75. Az Országos Nemzeti Bizottság 1945 szeptember 4-én kedden délután alakult meg s elnökévé Tildy Zoltánt, társelnökeivé Rákosi Mátyást, Szakasits Árpádot, Kossa Istvánt, Kovács Imrét, főtitkárává Rajk Lászlót, titkárává Halász Alfrédet, ügyvezető titkárává Rosta Lászlót, jegyzővé dr. Szent-Iványi Sándort választotta meg. Az alakuló ülésen Szakasits Árpád, mint a budapesti Nemzeti Bizottság elnöke, így fogalmazta meg a nemzeti bizottság feladatát : »A nemzeti bizottságok a fiatal magyar demokrácia önvédelmi szervei, melyekre mindig szükség lesz, amig a reakciót végkép összezúzzuk. Eddig magukra hagytuk a nemzeti bizottságokat. Az Országos Nemzeti Bizottság egységes útmutatást fog adni a vidéki szervezeteknek a demokratikus újjáalakulásért végzett munkájákban.» Tildy Zoltán elnöki székfoglalójában többek között ezt mondotta: »Nem volt meg az összeköttetés a központi kormányzat és a vidék között. A nemzeti bizottságok jogkörét senki nem szabályozta. Most elérkezett az ideje, hogy az ONB felállításával összhangot teremtsünk az országban működő nemzeti bizottságok munkája között. Ezen túlmenően az ONB a politikai élet irányító és útmutató szerve lesz. Reá vár az a feladat, hogy megállapítsa, mely pártok indulhatnak a törvényhatósági választásokon és reá vár a pártok közötti együttműködés biztosítása í*.« (106.) 76. Kovács Kálmán államtitkár közbeszólását a zajban nem lehetett érteni. Néhány perc múlva több képviselő megkérdezésével közbeszólását a következőképpen sikerült megállapítani. Csornoky Viktor kisgazdapárti képviselő szerint azt mondta, hogy fasiszták vannak a kisgazdapártban. Kovács Béla szintén kisgazdapárti képviselő szerint azt mondta, hogy a fasisztákat akarja a kisgazdapárt megmenteni. Molnár Erik népjóléti miniszter így hallotta : »Engedjük szabadon a háborús bűnösöket?» Végül Kovács Kálmán maga azt mondotta : »Nem lehet szabadon engedni a fasisztákat!» — és magyarázatul hozzátette, hogy ezt nem a szónoknak, hanem egy kisgazdapárti közbeszóló nak mondta, aki azt kiáltotta feléje, hogy vonják vissza az intemálási rendeletet. (113.) 77. A közbeszóló arra céloz, hogy Kovács Kálmán a jobboldali jellegű Turul-mozgalomban a debreceni egyetem jogi karának bajtársi egyesületében »vezér* volt. (113.) 78. A szónok József Attilára (1905—1937) céloz ét »A Dunánál» című versének két utolsó sorából : »s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk ; és nem is kevés». — idéz. (115.) 79. A szónok közlése szerint Kánya Kálmán, aki 1933— 1938-ig külügyminiszter volt, mondotta ezt. (116.). 80. A szónok a nemzeti párt kiáltványára céloz, amely a Budapesti Hírlap 1892 január 8-i számában jelent meg. A kiáltványt a nemzeti párt január 5-i értekezletéről az országgyűlés feloszlatása után a küszöbönálló képviselőválasztások előtt intézte az ország közvéleményéhez. A kiáltványból, amelyet Királyi Pál elnök és Benedek Elek jegyző írtak alá, való idézet pontos szövege a következő : »De van az állami életben egy másik, programmpontokban alig körvonalazható, de mindennap érvényesülő és maguknál az intézményeknél is majdnem jontosabb tényező : és ez a kormányzatnak a szelleme. És elekintetben még radikálisabb közöttünk és a kormány között az ellentét, mint az intézmények koncepciójának terén. A mi egész kormányzati gépezetünk csúcsától egész az utolsó elágazásig, nem egyéb, mint a hatalmi politikának hálója. Minden pályán az egyesek boldogulásának, minden helyi érdek érvényesülésének fellételéül oda van állítva a meghajolás az uralkodó politikai irányzat előtt, különösen a főispáni állás, a mostant rendszernek ezen kedvenc gyermeke, valóságos politikai gondolatrendésietté fajult. Ilyen kormányzati politika melleit a korrupció kiirtása lehetetlenség, a jellemnek elsatnyutása, a stréberségnek érvényesülése, a valódi érdemnek háttérbe szorítása szükségképpeni következmény. Elborzad az ember, ha elgondolja, hogy a nemzet erkölcsi erejének ilyen folytonos megtámadása hová vezet. Ha valahol, úgy itt : a teljes átalakulás, a kormányzati befolyások irányának tökéletes megfordulása szükséges és ha egyébért nem, már ezért is kérlelhetetlen harcot kell folytatnunk az uralkodó rendszer