Képviselőházi napló, 1939. XIX. kötet • 1943. december 10. - 1944. november 9.

Ülésnapok - 1939-371

Az országgyűlés képviselőházának 371. ülése 1944, évi november hó 3-án, pénteken, Tasnádi Nagy András elnöklete alatt. Tárgyai : — A közjogi és igazságügyi együttes bizottság beterjesztette jelentését a vitéz nagybányai Horthy Miklósnak a kormányzói tisztről lemondása következtében szükséges rendelkezésekről szóló törvényjavaslat tárgyában. — lia« tározathozatal a törvényjavaslat egyes szakaszai felett. — Ä legközelebbi üli* idejének és napirendjének megálla­pítása, — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak : Budinszky László, Kassa Ferenc, báró Kemény Gábor, Rajniss Ferenc, Reményi-Schnellcr Lajos, Szász Lajos és Vájná Gábor. (Az ülés kezdődik délben Í2 óm 5 perckor.) (Az elnöki széket Tasnádi Nagy András foglalja el.) Elnök: A t. Ház üléséi megnyitom. Az ülés jegyzőkönyvének vezetésére Haala Hébert, az egyéb jegyzői teendők ellá­tására pedig Incze Antal és Nyilas Ferenc jegyző urakat kérem fel. Nagy László képviselő úr mint a közjogi és igazságügyi együttes bizottság előadója kíván: jelentést tenni, Nagy László előadó: T. Ház! Van szeren­csém a képviselőház közjogi és , igazságügyi bizottságának együttes jelentését, a „vitéz nagybányai Horthy Miklósnak, a kormány­zói tisztről lemondása következtében szüksé­ges rendelkezésekről** szóló 894, számú tör­vényjavaslat tárgyában tisztelettel beterjesz­teni. Elnök: A jelentés beterjesztését a Ház tudomásul veszi. A házszabályok 168, §-ának rendelkezése érteimében a törvényjavaslat egyes parag­rafusairól nyomban kell dönteni. Felkérem a jegyző urat, szíveskedjék a törvényjavaslat címét felolvasni. Nyilas Ferenc jegyző (felolvassa a tör­vényjavaslat címét, bevezető szövegét és 1—11. §-ait. A Ház a javaslat címét, bevezető szövegét és 1—11. §-ait hozzászólás nélkül elfogadja,) Elnök: A javaslattal ezáltal részleteiben is; végeztünk s azt tárgyalás és hozzájárulás céljából a felsőházhoz teszem át. T. Ház! Napirendünk anyagával végez­tünk, ezért napirendi javaslatot kívánok tenni. Javasolom, hogy legközelehbi ülésünket holnap délelőtt 10 órákor tartsuk a felsőház üzenetének átvétele céljából. Mólt óztainak ehhez hozzájárulni? (Igen!) Á Ház az elnök napirendi javaslatát magáévá teszi­Hátra van meg az ülés jegyzőkönyvének felolvasása és ' hitelesítése. Kérem á jegyző urat, szíveskedjék a jegyzőkönyvet felolvasni. Nyilas Ferenc jegyző (felolvassa a jegy­zőkönyvet.) Elnök: Van valakinek észrevétele a jegy zokönyv elleni (Nincs!) Ha nincs, azt hitele­sítettnek jelentem ki és az ülést bezárom­(Az ülés végződik délután 12 óra 10 perckor.) 440476. — Athenaeum Rt. nyomása, Budapest. KÉPVISELŐHÁZI ÉRTESÍTŐ. 49

Next

/
Oldalképek
Tartalom