Képviselőházi napló, 1939. XIX. kötet • 1943. december 10. - 1944. november 9.

Ülésnapok - 1939-368

Az országgyűlés képviselőházának 368. ülése 1944 szeptember 21-én, csütörtökön. tarn szükségesnek mindjárt az első napokban, hagy- a kishitűségbe esett magyar lelkeket felrázná igyekezeziemi. De ugyanakkor nletm tAottiaimi a veszélyt sémi, amellyel szembe kell nézmünk s eat te­fzem ma is. Megalapítóim azt,, hogy 'ha érzékeny vesz­teségeket is szenvedtünk iái jelen háború f olyan mán», miindamelllett a maigyar nemzetben éílő erők még koránt sincsemelk teljesen kimerítve. (Ügy van! jobbfciŐÍ.) Még vámnak harcba IIKMU vetett erőtartalékaink, még vannak feltölthető katonai egységeink s nem utolsó sorban van magyar hazaszeretet (Ügy van! Ügy van!), magyar láLkesedés*, magyar élniakarás és van a német birodalom áltat 1 velünk szemben vál­lalt erkölcsi koteileizettlség. (Ügy van!) KülpofóJlükiati céalkijiiütziéisünk ezzel tulaj don­képpien adva van. Magyarországnak a béfcetárgyaló asztal­nál kirajzolódó fennmaradása földrajzi és gazdasági szükségszerűség. Addig, míg ez ki­alakul, feltétlenül igein, nehéz idíőiket kell át­vészelnünk. A fegyveres hatalmi túlsúly ma tagadhatatlanul a másik oldalon vau. Ebből •következik, hogy a másik oldalinak van meg a Lehetősége arra im, hogy — különösen a sa­ját, sorsuk irányításával önállóan nem ren­delkező feás niemzeiíek felé — fenyegetések özönét szórja, sőt a feinyégetésiéin túlmenően olyan fiegyvéreket vessen, be eMemümk, ame­lyekkel szemben jóformán védtelenek va­gyunk. (Ügy van! jobbfelő'l.) A fenyegetések természetesen a legsötétebb jövőt sízánják Magy^rországaiak^ die: ezekből niés a Ie^ihaíl'váínyabbetm sem lelhet megállápí­te/ná azt. hogy milyen előnyökkel számolhat nánk alkkor, ha azonnal beadnánk a derekun­kiat. (Ugy műn! a széUőbaloMúÜon. — Felkiál­tások jobb felé'-: A halálai! — Vitéz Zerin­váry Szilárd: Az elpusztulással!) Lehet, hogy az angolszász hatalmak vég­eredményben nem egyedül minket akarnak sújtani akkor, amikor óriási légifölényük harcbavetésével egy ártatlan kis nemzetet akarnak végképpen megtörni és a könyörtelen pusztulásba dönteni, de ugyanakkor látszólag nem mérlegelik azt, hogy pillanatnyi céljaik elérésében olyan erőtől fosztanak meg eerv védtelenül kiszolgáltatott s ezer esztendőn ke­resztül a Nyugat védőbástyájának szerepét be­töltő nemes fajtát, amelynek erkölcsi és anyagi értékei talán valamikor számukra sem lennének közömbösek. (Úgy van! Úgy van! — Toys a jobboMYvIon és a középen.) A létfenntartásunkért vállalt további harc és kiállás következtében a légi bombázá­sokon kívül egy súlyos áldozatot kellett vállal­nunk, és pedig Erdély délkeleti részének a részleges kiürítését. (Felkiáltások é ba középen: Sajnos!) Ezt kizárólag katonai okok tették szükségessé, ami alatt nemcsak a túlerőt ér­tem, hanem az arcvonal olyan alakulását is, amely mellett igen kockázatos lett volna a Székelyföld kiugró csücske miatt esetleg tete­mes haderő elvágását is kockáztatni. (Közi Horváth József: A szerencsétlen bécsi dön­tés!) A hadászat legelemibb szabályai követel­ték meg azt, hogy — tömören kifejezve — in­kább időlegesen egy kis területet adjunk fel, hogy az onnan kivonható erőt más helyen való alkalmazásra megtakarítsuk, semhogy makacs kitartás miatt más arcvonalrészek is lehetet­len helyzetbe kerüljenek, ami azután még sok­kal nagyobb területi és erőveszteséget ered­ményezett volna. Szivünk minden dobbanásá­val szeretett székely testvéreinkkel érzünk (Ügy van! Úgy van!), akikelt önhibánkon kívül nem volt módunkban idejében megsegíteni. A túlerővel szemben különösen derék szé­kely határőrségi alakulataink elégtelen fel­szereléssel és fegyverzettel, (ügy van! Úgy van! r- Közi Horváth József: Valaki felelős értei! — Zaj. ~~ Elnök csenget. — Rajniss Ferenc: Ural­kodnak, aíkik felelőseik! He vicceljünk! — 5%:j. -— Elnök csenget.), egyesek előrehaladott koruk el­lenére is (Zajos felkiáltások a balközépen: Hő s'resen harcoltak! Kévé® fegyvervet! — Ember Sándor: Mindent megadunk! — Zaj. — Elnök csenged), jóformán a kezük ügyébe aüdadt fegy vérrel, oroszlánok módjára védték az ezer­éves ősi magyar földet és szereztek maguknak elévülhetetlen érdemeket s a székely népnek örök dicsőséget! (Ügy van! Ügy w.n!) Nein mon ellünk le róluk! (Ügy van! Ügy van! — H asz­$z<nia\rtó t fin a Ház minden o^é-i'án. — Kiss Kálmán: Nem; is lehet lemondani róluk!) S ha az isteni igazság győzedelmeskedik, meggyő­ződésem, hogy a mag var államvezetés az ; er­délyi* fejedelmek die«ő korszakának jegyében fog gondoskodni a Magyar Szent Koronához tartozó, de erdélyi lelkiségüket figyelembe vevő sorsukról. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Pillanatnyi kötelességünk az, hogy az on­nan átmenthető emberi és anyagi javaknak mozgatását és elhelyezkedését minden rendel­kezésünkre álló eszközhöz mérten biztosítsuk. Ez irányban máris mélyreható intézkedések történtek. Amennyiben ennek még nem tökéle­tes végrehajtását tapasztalnánk, azt kizárólag f meglepetésszerű fordtdatnak kell betudni. (Közi Horvá h József: Elég szomorú meglepe­tés! — Zaj. — Halljuk! Halljuk! a jobbol­dalon és a középen.) T. Ház! A belpolitikai célkitűzés tekinteté­ben minden mondanivalóm szinte ismétlésnek tűnik. Főcélunk: a belső rend fenntartása. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Â kor­mány mindent elkövet, hogy a^ sikeres hadvi­selés, az eredménvçs termelés és a minden té­reu való helytállás nélkülözhetetlen előfeltéte­lét, az államhatalom szilárdságát, a törvény és a jog uralmát minden bomlasztó törekvéssel szemben kérlelhetetlen szigorúsággal bizto­sítsa. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a kö­zépen.) Háborús időben, a nemzet végső erőfeszíté­sének óráiban helyes intézkedésnek tartom azt, hogy még az előző kormány a pártokat felosz­latta. (Helyeslés a jobboldalon és középen. — Egy hang a balközépen: Helyes! Előbb kellett voina! — Rajniss Ferenc: Elég botor ©seleikV?de;t volit!) A kormány — ezt miinden egye« tagjáró ! elmondhatom — pártokon kívül álló sz^k­féríiakból, kisrészben^ katoiaákból áH. Én magam sem miféle közéleti szereplésre, no­I'tiikaii múltra nem tekintek vissza. Mö­íWi+iíic.m csupán tiszta katonai , muH áll (Élénk taps a jobobldalon és a középen.). amelynek folyamán mind a békemunkából, mind a háborús szereplésből alaposan kivettem vészemet. (Ügy van! Ügy van!) T?gy hiszem, hogy ez sok mindenre garanciát nyújt (Ügy van! Üay van!), de mindenekfelett az egyenes, nemzeti elszántságra támaszkodó erős aka­ratra és a becsületes jó szándékra, ami azt je­lenti, hogy a legnagyobb megértéssel nyújtok kezet minden magyar testvéremnek, aki a fent vázolt becsületes elgondolásunkban támogatni hailandó. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobb­oldalon és a középen.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom