Képviselőházi napló, 1939. XIX. kötet • 1943. december 10. - 1944. november 9.

Ülésnapok - 1939-357

Az országgyűlés képviselőházának 35'< Elnök: Kíván-e valaki a jelentéshez hozzá szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom és ,a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Felteszem a kérdést, méltózta­tik-e ai mentelmi bizottság javaslatát magu­kévá tenni? (Igen!) A Ház a mentelmi bizott­ság javaslatát magáévá tette és Maróthy Ká­roly képviselő úr mentelmi jogát ebben az ügyben felfüggesztette'. Következik a mentelmi bizottság 846. számú jelentése ugyancsak Maróthy Károly képviselő úr mentelmi ügyében. Az előadó urat illeti a szó. vitéz Zerinváry Szilárd előadó: T. Kép­viselőház! A budlapeeti kir. főügyészség Ma­róthy Károly országgyűlési képviselő men­telmi jogának felfüggesztését kérte, mert a bu­dapesti kir. törvényszék megkeresés© szerint Csorba- Sándor országgyűlési képviselő, nagy­bajomi lakos főmagáiivádló feljelentésére neve­zett képviselő, mint felelős szerkesztő ellen a bíróság büntető eljárást indított a Pesti Újság című politikai napilap 1942 október 8-án ki­adott 214. számábam »Miért haragszik Csorba Sándor marcali képviselő a gazdasági akadé­miára? — Megmond ja a Gazdatisztek Lapja« cím alatt megjelent cikk tartalma, de különö­sen annak következő kitételei miatt: »Közérde­kűnek tafrtanók, hogyha Csorba iSándor kép­viselőtársainak tudomására hozná az egyesü­let, hogy itt egy kicsapott hallgató kései bosz­szújáról van szó.« A bizottság megállapította, hogy a meg­keresés illetékes hatóságtól érkezett^ az össze­függés nevezett képviselő személye és a vélel­mezett bűncselekmény között nem kétséges', zaklatás esete nem forog fenn, javasolja a t. Képviselőházinak, hogy Maróthy Károly or­szággyűlési képviselő mentelmi jogát ebben az ügyben függessze fel. Elnök: Kíván-e valiaki szólani? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, ai vitát bezárom és à tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Felte­szem a kérdiélst, méltóztatik-e a mentelmi bi­zottság 1 javaslatát magukévá tenni? (Igen!) A Ház a mentelmi bizottság javaslatát ma­gáévá teszi és Maróthy Károly képviselő úr mentelmi jogát ebben az ügyben felfüggeszti. Következik a mentelmi bizottság 847. számú jelentése Matolcsy Mátyás képviselő úr men­telmi ügyében. Az előadó urat illeti a szó. vitléz Váczy György előadó: T. Képviselő­ház! A budapesti kir. ügyészség Matolcsy Má­tyás országgyűlési képviselő mentelmi jogá­nak felfüggesztését kérte, mert a budapesti kir. büntető törvényszék megkeresése szerint ellene a bíróság Trettina Jenő budapesti fő­magánvádló feljelentésére büntető eljárást in­dított a: Magyarság "Útja című politikai heti­lap 1941 október 17-én kiadott 42. számában megjelent cikk tartalma miatt A bizottság megállapította, hogy a megke­resés illetékes hatóságtól érkezett, az összefüg­gés nevezett képviselő személye 1 és a vélelme­zett bűncselekmény között nem. kétséges, zak­latás esete nem forog fenn, jalvasolja a. t. Kép­viselőháznaik, hogy Matolcsy Mátyás ország­gyűlési képviselő mentelmi jogát ebben az ügyben függessze fel. • Elnök: Kíván-e ^vaLajki szólani? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Kér­dem a i Házat, méltóztatnak-e ai mentelmi bi­ülése 194$ decefnber 17-én, pénteken. 211 zottság javaslatát magukévá tenni? (Igen!) A Ház a mentelmi bizottság javaslatát magáévá tette és Matolcsy Mátyás képviselő úr men­telmi jogát felfüggesztette. Következik ai mentelmi bizottság 848. számú jelentése ugyancsak Matolcsy Mátyás képvi­selő úr mentelmi ügyében. Az előadó urat illeti a. szó. vitléz Váczy György előadó: T. Kép viselő­iház! A budapesti kir. főügyészség Matoiesy Mátyás országgyűlési képviselő mentelmi jogá­nak felfüggesztéséit kérte, mert a budapesti kir. törvényszék megkeresése szerint ellene a bíró­ság, mint felelős szerkesztő ellen Trettina Jenő budapesti lakos, főmagánvádló feljelentésére büntető eljárást indított a »Magyarság Üt ja« című politikai lap 1941 október 10-én keltezett 41. számában közzétett sajtóközlemény egész terjedelme, de különösen annak egyes kitételei miatt, minthogy a cikk tartajlma a sajtó útján elkövetett rágalmazás vétségének és sajtó útján elkövetett becsületsiétrtés vétségének a törvény­ben megjelölt elemeit látszik feltüntetni. A bizottság megállapította, hogy a megke­resés illetékes hatóságtól érkezett, az összefüg­gés nevezett képviselő személye és a vélelme­zett bűncselekmény között nem kétséges, zakla­tás esete neun forog fenn, javasolja a t. Képvi­selőháznak, hogy Matolcsy Mátyás országgyű­lési képviselő mentelmi jogát éhben az ügyben függessze fel. Elnök: Kíván-e valaki szólani? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Felte­szem a kérdést, méltóztatnak-e a menteimi bi­zottság javaslatát magukévá tenni? (Igen!) A Ház a mentelmi bizottság jaíyaslatát magáévá teszi és Matolcsy Mátyás képviselő úr men­telmi jogát ebben az ügyben felfüggeszti. Következik a mentelmi bizottság 849. számú jelentése Matolcsy Tamás országgyűlési kép« Aáselő mentelmi ügyében. Az előadó urat illeti a szó. vitéz Váczy György előadó: T. Képviselő­ház! A budapesti kir. főügyészség a budapesti központi kir. járásbíróság elnökének megkere­sése alapján Matolcsy Tamás országgyűlési képviselő f mentelmi jogának felfüggesztését kérte abból a célból, hogy nevezett képviselő az 1911:1. te. 296. §-ában meghatározott kénysze­rítő intézkedések alkalmazásával tanuként le­gyen megidézhető és kihallgatható. A bíróság megállapította, hogy a meg­keresés illetékes hatóságtól érkezett, az össze­függés nevezett képviselő személye és a meg­idézés között nem kétséges, zaklatás esete nem forog fenn, javasolja a t. Képviselőháznak, hogy Matolcsy Tamás országgyűlési kép­viselő mentelmi jogát abból a célból függessze fel, hogy nevezett képviselő az 1911:1. te. 296. §-ában meghatározott kényszerítő intézkedé­sek terhével tanuként megidézhető legyen. Elnök: Kíván-e valaki szólani? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Felteszem a kérdést, méltóztaitik-e a mentelmi bizottság javaslatát magukévá tenni? (Igen!) A Ház a mentelmi bizottság javaslatát ma­gáévá tette, vagyis Matolcsy Tamás ország­gyűlési képviselő úr mentelmi jogát abból aj célból függeszti fel, hogy nevezett képviselő az 1911:1. te. 296. §-ában meghatározott kény-

Next

/
Oldalképek
Tartalom