Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.

Ülésnapok - 1939-350

í)94 Az országgyűlés képviselőházának 350. kossági napot, de azután azt is abbahagyták. Olyian intézkedést azonban nem is kezdeményeztek, amely megszüntette volna a fényűzés tobzódását, az embereket takarékosságra kényszerítette volna és ennek fontosságát bennük tudatosította volna. Hogy a közellátásügyi miniszter úr igen kegyes szavakat mond el egy egyházi testületben, az nem elegendő sem a közvélemény kialakítására, sem pedig arra, hogy abból gyakorlati intézkedések keletkezzenek. Ha tényleg eredményt akarunk elérni a nemzetfenntartó takarékosság terén, ha tényleg egységes közvélményt akaruuk teremteni ebben a kérdésben, akkor először meg kell fékezni, sot meg kell szüntetni a fényűzés tobzódását. Azután a kormánynak egységes közvéleményt kellene teremtenie, — és erre megvolna ai lehetősége a rádió, a gyűlések és a sajtó útján — amely megbélyegezné azt, aki a mai helyzetben tobzódik és fényűzően él. Az élet egy másik tere, amellyel szemben ugyancsak nem alakult még ki egységes társadalmi felfogás, a közellátás, illetve az áldozat-hozatal területe» A társadalom, sa.inos. nem azt nézi, — és itt megint a kormányzat mulasztását keli látnom, amely nem nevelte a társadalmat ilyen irányban — hogy miképpen hozhat áldozatot a közösség a közös célok érdekében, hanem azt, hogy hogyan szerezzen előnyt á mása javára és a közösség terhére. Megcsinálták a kijelöléseket. Mindenki azért törte magát, hogy a kijelölések révén érvényesüljön. Lehetővé teszik és fenntartják a feketézést, mert rossz a közellátási igazgatás. Mindenki azt nézi, hogyan tudna jobban eladni és magának minél jobb ellátást szerezni. Ha pedig ezt nem feketepiac útján próbálja elérni, akkor protekciót ivesz igénybe. Azt kell tehát látnunk, hogy éppen az áldozathozatal kérdésében a kormányzat nem tudott és talán nem is igyekszik kialakítani esy olyan egységes álláspontot, amely a nemzet lelkét erőssé éls a, megpróbáltatások elviselésére képessé tudná tenni. Megértem, ha azt mondja a pénz ügyiminiszter úr és a közellátás ügyi miniszter úr, hogy három esztendeig kell viselni a ruhát, azután ki kell fordítani és továbbra, ist takarékoskodni kell vele. De a beszéd a miniszter urak feladatának esak egy része. A politika a cselekedetek területe, feilisosodban tehát olyan intézkedéseket kellene hozni, amelyek megteremtik a harmóniát az egyes termelési ágak, a mezőgazdaság ési m ipar között és lehetővé teszik, hogy a parasztember, a föLdmíves azért is érezze áldozathozatalának szükségességét és ilyen irányú kötelességét, mert tudja azt is, hogy róla. megfelelően gondois^kodnak. Termelési feladatainak teljesítését megfelelően elő kell mozdítani, nehogy azt a kifogást emelhesse, hogy lám az ipaír' milyen hasEonnal dolgozik, pedig nem hoz semmi áldozatot ,sem. Egy másik kérdés, amelyben a társadalom es az állam összhangjai szempontjából a legna gyobb mulasztást kell megállapítanunk, a kormányza<t részéről, az, (amelyet! előttem szólott t képviselőtársam is említett

1

, a iközigaizgatás közszelleme. Ma, is «azt kell tapasztalnunk,, hogy mlinkèt adózókat és köziga zgatbttalkat még mindig nem úgy kezelnek, hogy miértünk van a 'közigazgatás, hanem fordítva. Méltóztassanak bármelyik Mvatalbiav jegyhivatalbai, vagy más hivatalba elfáradni, ott nem méltóztatnak megtalálni azt

1 a közhivatali szellemet, ülése 1943 december 3-án, pénteken. amiely előmozdítaná az áld)oziatho>zatalniak, az egységes nemzeti közszellemnek,, a nemizetbez • valói tartóizáis örömének jóleső érzését. Aki közhivatalba, kénytelen menni, az. keserűséggel, elégedetlenséggel és hasonló éraésekfcel megy bla abba a hivatalba ési jön ki onnan. Pedig éppen a kormányzatnak a legkönnyebb dolga volna ezen a téren a tekintetben, hogy a közhivat alokban, a közigazgatás területén tényleg olyan igazgatást produkál járnak, amely nem rontja, haneml javítja a nemzeti közszellemet, sőt odai is hathatnia,, hogy egységes, komoly, öntudatos, áldozatvállaló nemzeti közvélemény alakuljon ki. A minap beszélgettem egyik felvidéki kép viselőtársammal, akii érdekes dologra hívta fel a fiigyel/memet, amit azonban anélkül is ttodnak. Én ezt ed akarom mondani, mert ő min! felvidéki, nem akarja elmondani. Ez, az, hogy nagy hibája és nagy mulasztása a kormánynak az, hogy a társadalmi ellentétek csökkentése, a társadalmi különbségeknek a minimálisravaló összeszorítása helyett fokozatosan tűrte», sőt az utóbbi időkben még kimélyülnd is en gedte ezeket a társadalmi különbségeket- A nép nem akar fraternizálni, bratyizni az urakkal, de elvárja azt, hogy megbecsüljék őt ;iz urak és ha be is tartják a három, vagy öt lépés távolságot, mégis úgy érezhesse magát az a népi ember velük szemben, hogy ől is az én magyar testvériem és velem egyenrangú ember. (Heresies a sséHpőbaloldaionj Nem mondóim, hogy az utóbbi idaben nem prédikálták ezt a széliemet, hiszen talán, éppen a jelenlévő propagandaminiszter úr nagyon szép ilyenirányú beszédeket mondott. Gyakorlatilag: azonban az a helyzet, hogy ez a különbség nemcsak hoay nem csökkent, hanem még növekedett is. Én voltaképpen az elvi álláspontomat akartam kifejezni a kormányzati politikával kapcsolatban arra vonatkozóan, hogy miért nem fogadtam el a költségvetést és miért vagyok bizalmatlan a kormányzattal szemben. Ezt egy mondatba szorítlhiatoni össze; nem i.í akartam tovább, csak egy-klét percig beszélni- Ez áa egy mondat az, hogy a> kormányzati intézkedések helytelensége, azok elmulasztása, a kényes kérdések elől való kitérés (Ügy van! Ügy van! a szélsőben hidalom. — Palló Imre: Ebben nagy gyakorlatuk van!) és a propaganda mem kellő felhasználása azt eredményezte, hogy társadalmunk valósággal semlegesítve van, el van puhányosítva^ Mindenki azt lesi, hova* simuljon, hogy lesz és mi lesz; nincs. Öntudatos, céltudatos nemzeti társadalmunk. Ennek az lesz a következménye, hogy ha súlyos megpróbáltatások jönnek,, (Börcs János: Szét fogunk esni!) akkor nem fog tudni ellentállni ez a társadalom a megpróbáltatásoknak. Én ismételten elismerem azt, hogy a kormányzat közigazgatási, államvezetési téren nagyszerű teljesítményeket produkált, de a lelkeket kihagyta. Nem elég az államszervezetet felépíteni és javítani, a nemzeti lelket kell megfogni és céltudatossá tenni, (Helyeslés a székőbalpidalon.) ki kell tűzni elébe azt, hogy mit is akarunk, és mi legyen az álláspontunk olyan nagy kérdésekben, mint amilyen például aK; vízió kérdése, vagy a nemzetiségi kérdés. Ami a háború kérdését illeti, ma senkii sem tudja, hogy ebben a tekintetben mi az álláspont, hogy miért vagyunk benne és, meddig leszünk benne. Ezt senkii sem tudja, de mindenesetre szükséges völnai, még ha maga a kormányzat is bizonytalanságban van, legalább valami útmuta-