Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.
Ülésnapok - 1939-349
Áz : országgyűlés képviselőházának 349. József: Gondolom !) Mindem ekelőtt kétt külügy miniszteri beszédet tartunk teljes mértékben helyesilemdőinek. Magyarországnak a hármas egyezményhez való csatlakozásának évfordulóján. Ghyczy Jenő külügyminiszter úr rádióbeszédében mutatott rá ai niap jelentőségére és többek között a következő ki jelem test tette f Olvassa-) : »A Nemzetiek Szövetségéhez hiába fordultunk jogos kívánságainkkal (Egy hamg a szélső :,a\íolda.on: Só hivat al!), javulási Magyarországra, csak -a két bécsi döntés hozottéSzámos újság aiz évfordulóról megemlékieizvén, különösen kiemelte, azon eredményeket, amelyeket Magyarország a. Német Birodalom és Olaszország segítségévééi elért, amit a hármáig egyezmény heiz való csatlakozás napján kiadott kormánynyilatkozat különös nyomatékkal hangsúlyoz ki. A kormánynyilatkozat megállapíti-at, hogy (Olvasm): '»Magyiairországna.k ás Német! Biriodaioui ésl Olaszország segítségével vérontás nélkül békés úton sikerült a trianoni, békediktátum, területi rendelkezéseit módosítani, ami Európa, népeinek törtémertében új korszakot teremtett.« r A külügyminiszter úr pénteki külügyi beszédében itt a Ház előtt a következő mondatokkal beszélt hazánknak a. Németbirodalomhoz való viszonyáról (olvassa): »A Németbirodalommial változatlanul fennáill barátságunk. A barátságunknak legszilárdabb alapja a sokszázados hagyomány és Magyarországnak geopolitikai ^helyzete a Duna völgyében, amely tények természetesen különböző téren érdekközösséget eredményeznek... Az a küzdelem, melyet "Németország folytat, a német nép élet-halálharea, amely mellé sorakozott nemzetünk önvédelmi részvétele mindem) hódítási szándék nélkül. Meg vagyunk győződve arról, hogy azok a példátlan nagy anyagi és véráldozatok, amelyeket a német nép fennmaradása érdekében hoz, nem maradhatnak eredmény nélkül és e kemény küzdelmek meghozzák a maguk gyümölcsét.« Végül (dítvaissa): »Hangsúlyozom, külpolitikánk változatlan és ez válaszul szolgáljon azoknak a, képviselő uraknak is, akiik ezzel ellenkező véleményt nyilvánítottak.« •Mi örömime] vesszük tudomásul a külügyminiszter úrnak ezen megállapításait, melyek meggyőződésünk szerint nem jelentenek mást, mint hazánk változatlan külpolitikáját a hármas hatalmak oldalán győzelmes békéhez vezető úton. (Ügy van! Ügy vamJ) Mivel a jelen sorsdöntő idők közepette minden erőnek összefogása szükséges, a megajánlás i javaslatot elfogadom. (JËÏênk éljem&és és taps a jobbuld low és a középen. — A szónokod sMmosoM üdvözlik.) Elnök: A napirend tárgyalására megállapított idő letelt, ezért a vitát félbeszakítom. Javaslatot teszek arra vonatkozólag, hogy legközelebbi ülésünket holnap délelőtt 10 órakor tartsuk és annak napirendjére tűzzük ki a tárgyalás alatt álló törvényjavaslat vitájának folytatását. Méltóztatnak napirendi javaslatomhoz hozzájárulni? (Igen!) A Ház az elnök napirendi javaslatát magáévá teszi. " vitéz Jaross Andor képviselő úr a házszabályok 103. §-ának (2) betkezdése alapján való felszólalásra kért és kapott engedélyt. (Halljuk! Hattjuk! a szélsőbaioldalon.) f A szó vitéz Jaross Andor képviselő urat illeti. ülése 1Ù4S december $-án, csütörtökön. 55Ö vitléz Jaross Andor: T. Képviselőházi Az igazságügy miniszter úr Incze Anta'i és Nagy László kepviseíiőiársaim tegnapi interpellációira adott válaszában a következőket mondotta (Olvassa): ...etiemnen minthogy a bíróság leikintélyót valóban súlyosan sértik azok a nagyon súlyos kitételek, aime ! íyek mindkét interpellációban benmefoglaltatnak, én a magam részéről mindenekelőtt visszautasítom . azokat a 'gyanúsításokat! ég azokat a súlyos sértéseket-« Tisztelettel megállapítom, hogy az igaz ságügyminiszter úr előbb idézett kijelentéséi a nélkül tette, hogy egyetlen jkonkrét tényt megjelöli volna 'az interpellációikból, amelyre kijelentését alapithatta volna-. Beszéde további folyaimáai még a következőket mondotta az igazságügyiminiszter úr (olvassa): »Továbbmegyek. Minthogy azoktól a tényállításokból, aimelyek az interpellációk ban és azok indokolásában foglaltatnak, kétségtelenül megállapítható a rágalmazás tényálladéka, bejelenteim a t.. Háznak, hogy a házszabályok 192. §-a értelmiében záros határidőn belül a törvénynelk és a házszabály oknak megfelelő kérést fogok az elnök úrhoz, intézni aziránt, hogy mind a jkét képviselő úrnak ezt az interpelláeiós ügyét a mentelmi bizottság elé utasítsa.« Megállapítom, igém t. Ház, hogy az igazságügy'miniszter úrnaki ez a kijelentései edeő* sorban elUenikezik megítélésűink szerint a házszabályoik 192. §-ában foglalt rendelkezésekkel, másodsorban Incze Antal és Nagy László; képviselő urakkal szembeni súlyos fenyegetést is tairtallmaizi ( Étiben tmondások a jobboldalon) és nélkülözi a tényheli alapot (Zaj a szélsőbaloldalon. Az elnök csenget.), — az igazságügy; miniszter úr tehát a képviselő uraik memtedmi jogát is megsértette. Elnök: Ki kell jelem-temem, képviselő úr, hogy az a szöveg, amelyet? feli méltóztatatt olvasni, a házszabályok rendelkezésének megfelel és abban fenyegetés nincs. (Ügy van! jobbfelől.) Kéretm tehát a képviselő urat, ne méltóztassék aiz igazságügyminiszter úr személyét támadni akkor, amikor két képviselőtársa mentelmi jogának megsértését jelenti be. Méltóztassék csiak ehhez a témához ragaszkodni. (Zaű a sisélwbailoldalon.) vitéz Jarosst Andor: Harmadsorban kénytelen vagyok kidomborítani, hogy ez az eljárás leheteitleininé tenné az országgyűlés tagjainak alkotmányos működését (Úgy van! a szélsőbalo>ila\lon.), meirti ha a házszabályok 192. §-a (6) bekezdése alkalmazásának lehetőségében az igazságügyminiszter úrnak volna igaza, akkor semmiféle közérdekű, vagy konkrét ügyben az országgyűlés tagja hatóság, köztestület, azoknak tagja, hivatalnoka, vagy más közege tevékenységét, rendeleteit, intézkedéseit, azoknak: törvényességét, alaposságát többé komoly bírálat tárgyává nem tehetné. (Ügy van! Ügy van a szélsőbaloldalon. — Bencs Zoltán: Az a kérdés, hogy komolyan teszi-e! 7- Rajniss Ferenc: Mindent Kacsóhért, semmit az igazsá-. górt! Ez a jelszó! — Keck Antal: Lehet támadni a m. kir. Kúriát? — Nagy zaj a\ szélsőbalolda'om. — Incze An':ai közbeszól. — Keck Antal: Nem kell a bíróság védései Nem hallgatóik, jogom van beszélni, épp úgy, mint önnek! Kiké remi magamnak! — Folytonos zaj a szé sőbaloldalon. — A viharcsengő megszólal, — Piukovich József: Nem szégyelled magad? Szerénynek kell lenni, szerény embernek!)