Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.
Ülésnapok - 1939-347
Az országgyűlés képviselőházának 347. végtelenül kell vigyázni arra, hogy el ne hibázzuk arasznyira sem a. lépést Mert, ha: azt elhibáz niók. ha. ez az ország most eltévednie, akkor szakadékba zuhanhatnánk, s bizonytalan, lenne-e módunkban onnan mégegyszer úgy felemelkedni, mint ahogy megtettük minden inagyár erő összerakásává;] 1918—1920 után, amikor a fenéikéit len mélységbőt keserves magyar akarással, de mégis csak fel tudtunk újra áz oromra kapaszkodni. (Ügy van! Ügy van! jobbfelőí.) T. Ház! Nemcsak mai beszédét 'hallgattam figyelemlmieil az ellenzék ^nagyérdemű vezérszónokának, haneimt jól emlékszem azokra a beszédekre is, amelyeket ő az ellenzéki padsorokból, kiorábbani pedig még e párt padsoraiból tartott és így módom van megfigyelni a gondolatainak rószibeu visszatérő voltát, amelyek! újra. meg újra felvillannak beszédeiben, de azt a; tiagadhatlan változást, fejlődést is, amelynek nyo inai szintén világ osant fttismetfhíetőfc msnn csupán egyéniségéiben, hanem a beszédeiben] isT, Ház! Jól emlékszem arra, hogy a imult évben — s ha nem csallóYlom, már korábbam is — hallottam a t. képviselőt úr szájából annak a fokonlkint mégis inkább enyhülő bírálatnak a. szavát, amellyel a Parlament munkáját ..kriti • Kálija. Nem győztem eléggé csodálkozni azon, hogy ez a kitűnő) ember vette magának a fáradtságot arra, hogy a miniszteri heiszédefc alkalmával megolvasta, hogy a parlamentiben hányan hallgatják azokat. Azt hisz ems, neki is, aki elbberu az értelemben, a parlamenti munkának miniden kétséget kizáróan hűséges Shave és ba- . rátja, jól esett látnia, hogy az idei költségvetési plenáris ' vita során többnyire telt padsorok hallgatták az ellenzéki és a kormánypárti szónokok beszédeit, legalább is viszony lag sokkal "nkább teltek», mint más években- (Úgy van! Úgy van jobbfelőí.) Én ebben annak a jelét látom, hogy a parlament egyeteme felismeri az idők komolyságát és lie is vonja a következtetést. Azt is helyeselni tudom, hogy a képviselő úr olyan határozott színekkel festette mesr annak a komoly munkának az értékét, amely a költségvetés bizottsági tárgyalása során folyt, amelyről 1 legalább is nagyon sokunknak az volt a meggyőződése', hogy ia. parlamenti munr kának a bizottsági tárgyalás jelentős értéke, amelynek keretében nem minden felszólaló szava maradi csupán) faírrahányt borsó. Azokból a válaszokból, amelyeket a miniszter uraktól ott kaptunk, azt érezhettük, hogy ai miniszter urak megfontolták, mérlegelték ta hallottakat és ha természetesen nincs is mód egy óv költségvetéséhen azonnal pénzbelileg kifejezni az ilyen válaszok ellenértékét, a múlt esztendei _ válaszoknak az idtei költségvetés szám oszlopaiban való megnyilatkozása világosan mutatja a parlamentnek ebben v a vonatkozásban is komoly sikerét. (Úgy tm\ni! Ügjf van!! joèbfelől.) Mélyen t. Ház! Talán abban sem jár egészen messze az én felfogásom Imrédy Béla t. képviselőtársamétól, amikor ő a parlament és a sajtó viszonyát jellemezte, la&t kifogásolván, hogy a 'parlamenti beszédek szövege nem - hü tartalommal jelenik meg a napi sajtóban. Istenem, ez valamennyiünknek fáj. Az ellenzéknek éppen úgy fáj, mint a kormánypárt tagjainak, (Nagy László: Egy kisi különbsélg van!) die ivpiamennyien tudjuk, ebnen a vonatkozásban nem igen van maisról szó, mint az anyaggazdálkodáísnak egy fontos parancsszaváról: mert akárhogy akarjuk is, nem tudunk már ól-holnapra megint, a 28—30 oldalas lapokat varázsolni a 6—8 oldalas lapok helyébe (Mozgás, — Felkiáltások a szélsőbaloidalon: Nem erről van szó! y és így KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVIII. ülése 194$ november &0-án, kedden. 38 5 a parla menti beszédeknek nincs módunk olyan nyilvánosságot adni, mint amilyent valaha adtunk s: amint az kívánatos iis volna. (Lili János: A hamisításról! van szó!) Ugyan, kérem. Be kell vallanom már most, t. Ház, hogy ém helszédemiben véges-végig előttem szólott igen t. képvisieUő úr ibeszédémek gondolatmenetével kívánok foglalkozni, bár erre természete' sen nem készülhettem fel. Ha persze magam, is készültem a magam felszólalására, 'anyagomat úgy használom féli, ahogyan az ő beszédéinek hallgatása utam kötelelsségelmi. Be kívánom igazolni, t. Ház, hogy mindazokon a pontokon, amelyekét Imrédiy képviselő úr kifogásolt bennünk, a parlamenti többség tagjaiban megyan a jogos, megalapozott bizalom a kormány munkája iránt, (Ügy van! Ügy prím! a júbboWa&on és a középen), amely kolrmáiny nagyon nehéz, zivataros időkben, korántsem rózsaszálakból álló, (Baky László: Ezt senki sem mondtfa!) hanem tövisekkel tele utat jár meg, azt, amelyet sorsa rendelése szerint magára vállalt. (Ügy van! Ügy van! jobbfelőí. Taps a középen.) Mélyen, t. Ház! Azok a problémák, amelyeket Imrédy Bélia képviselő úr (beszédének homlokterébe helyezett, s amely eket nagyon érdékesén, többször is újra, meg újra igazán' kitűnő retorikai megérzéssel sziőtt. hele beszédébe, — hol hosszabban szólva róluk, hol pontokba foglalva azokat, hol mégegyszer viszalerve rájuk — mind olyan problémák, amelyek valóiban! a magyar politika alapvető, fundamentális kérdései, amelyek minden jó magyar ember lelkét régóta: rágják, (Ügy van! Ügy / vkm! jobbfelő) és a középen].) s amelyekkel mindenki foglalkozik, ha sokszoiri a körülmények mérlegelésével kénytelen is olyan megoldásokat elfogadni, amelyet legjobb hitünk és lelkiismeretünk szerint, Magyarország érdekei szempontjából egyedüli megfelelőek, illetve azokhoz simulíóak. (Ügy vam! a középen.) T, Ház! Imrédy Béla képviselő úr elsősorbani égető kérdésnek mondta a földreformnak, a földnek a kérdését. Nyilvánvaló, hogy ebben igaza van. (Maróthy Károly: De már húsz éve igazunk van ebben!) Nyitott kapukat dönget azonban a képviselő úr, amikor ezt a kérdést íbeszéde homlokterébe állította. (Mozgás a szélsőbalOiáalon>.) De én tovább megyek Visszaemlékszem a múltra és azt merem mondani, hogy ha ebben az országban az első világháború nagy zengései előtt több megértés lett volnál az agrárkérdések iránt, ha meg tudtuk volna hallani azokat a gyakran csak titkon, sóhajokban is felénk küldött kérő hangokat, amelyek a« agrár miunkásnép. a cselédség és a napszámosság mostoha sorsáról, sokszor kietlen nyomoráról szóltak, tálán nem úgy alakult volna a múlt háború vége, (FelMúltá ok a szélsőbtéioldalon: Bitiowy! — Úgy van! Ügy van! a sze?^ sőbaiol'dafon.) mint ahogy am tényleg alakult és talán nem kellett volna az 1918 után eltelt húsz év során; újra meg újra ezekkel a kérdésekkel foglalkoízinunk. (Marólífhy Károly: Ebben igaza van!) Még mia sem tudtuk ezeket a , kérdéseket egészen: tető alá hozni. (Maróthy Károly: Ez már baj! — Kunder Antal: Tehát?) De azt hiszem, hogy olyan iskolázott és kitűnően tanult gazdaságpolitikus, miinlt amilyen Imrédy Béla képviselő úr, nagyon jól tudja, hogy, a politikai célkitűzések, és programmpontok gondosan megszőtt hálózatán kívül van ebben az országban normális körülmények között is, — de különösképpen, ma, a há53
