Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.
Ülésnapok - 1939-343
âô6 Az országgyűlés képviselőházának 343. utájj a Külkereskedelmi Hivatal úay oldotta m,eg- a kérdést, hogy ehhez az 1*5 svéd koronához kilónkint 75 fillért térítettek meg nekik, hogy az exportot lebonyolíthassák. Hogy ki csinálta ezt az, árrombolást, nem tudjuk, feltűnő volt azonban, hogy egy idő múlva megjelent az egyik magyar lapban egy cikk, amelyben dicshimnuszokat zengtek arról, hogy milyen gyönyörűen bonyolította le az almaexportot; a Hangya. (Mozgás ki szélsőbaloldalon.) Ez volt a tavalyi almaexport története. Az idén a kereskedők körülbelül 200 vagonra kaptak kontingenst, hogy megint szállítsanak almát Svédországba. Természetesen az ár ugyanaz maradt: 1-5 svéd korona, azonban a belföldön az alma ára azóta úgy változott, hogy azzal ezt nem lehetett semmiféle összhangba hoizni. Erre kormányunk az 1*5 svédkorona árhoz hozzáadott először egy 21%-os rendes felárat és most legutóbb megszavaztak egy 23'4%-os felárat. Ezt nem a svédek fizetik meg, hanem a magyar állam fizeti meg. Exportőreink ezen árkaikul álág mellett természetesen vállalták az exportot és most próbálkoznánk leszállítani az almát. De mi történt közben az almával? Olyan nagyszerű aílmatermésünk volt, hogy egyjik újságírónk egyik lapunkban szép riportot írt arról, hogy: ha Munkács felé, Szatmár felé vagy Erdély felé utazol, akkor hallod, hogy; a vonaton mindenki almáról beszél, mert mindenk(i almát akar venni és mindenki almával spekulál, de ha megjelensz Besztercén, Munkácson, Szatmáron vagy Erdély akármelyik részén, akkior azit fogod tapasztalni, hogy nincs a,piacon almia, neim _ találsz almát a termelőknél, mert az alma mind eltűnt a zsidók kezébe, csak zsidók útján tudsz tárgyalni és természetesen csak 30—40—50 vagonos tételekről lehet beszélni. Igen ám, de az is megállapítható volt, hogy az almát a termelőtől 80 fillérért, 1 pengőért, 1.40 pengőért vették meg. a szabolcsi, nyírségi príma parmen-almákat 2 pengőért, 2.40 pengőért vették meg*, köztük a miniszterelnök úr termését is; tőle kiörülbelül 20—25 vagont vettek meg 2.40 pengőért. Én csak örülhetek, hogy a magyar gazda íJven nagyszerűen bevált termelési módszere a töl)btermelést szolgálva 20—25—50 vagonos terméseket hozott 1 a gazdáknak: számítsuk csak ki, micsoda horribilis pénzeket kaptak. Mondom, én ennelk végtelenül Örülök, de nem örülök an maik, hogv ezek az almák eltűnteik* és nem kerülnek rendes áron a piacra, nem kerülnek a mostani Ínséges időben egy kis táplálék-pótlásul a kis szegény embereknek, a munkásoknak asztalára. Milyen szívesen mennének az üzletbe és vennének meg egy-egy fcilócs)k<a almát, vinnének haza örömmel a gyermekeknek meg a beteg asszonyoknak! De amikor az alma drágább, mint egy kiló disznóhús, 6 pengős almával nem lehet a gyermekeket iskolába küldeni. (Efiy hang a széhőbcdoldalom: 7.40, meg 6 pengő az alma!) Rá kell mutatnom arra, hogy tulajdonképpen hová tűnt el ez az alimaáradat és igenis, fel alkarom hívni illetékes minisztereinlk figyelmét arra,, hogy tessék vizsgálatot indítani, hol van ez a sok alma, kineki a raktárában, ki spekulál vele, amíg a 80 filléres áriból 6 pengős ár Lesz. Felhívom a pénzügyminiszter úr figyelmét: arra, hogy itt 7000 vagon almáról van szó, amely közel 400 millió pengő értéket képvisel a mai árak mellett, de minthogy ezt más áron, vásárolták, tessék' alarülése Î&43. november É4-én, szerdait. posan megadóztatni, igen horribilis bevételé-" ket lehet eiemi. Eel fogom olvasni azoknak a nagy cégeknek a nevét, amelyek almát vásároltak, legalább egypárat, hogy útbaigazítást adjak, hogy ezeket a készleteket hol kell. keresni. A legegyszerűbb mód volna az, iha a magyar termelő-, társadalom, a gazdák bejelentenék; nekem termett 10 vagon, nekem termett 2Ü vagon, nekem termett 50 vagon, ezt a mennyiséget ennek adtam el, ilyen és ilyen áron- tessék azután a közellátási miniszternek kivizsgálni: hová tetted fiam azt az árut és mennyiért adtad tolvább és hogyan történhetik az, hogy a Horthy Miklóskörtéren az alma 6 pengőért van kitéve a kirakatba. Egypár adatot fogok felolvasni, hogy a nyomozás vígabban mehessen. A Leimsiedler Testvérek nyíregyházi raktárában legalább' 40—50 vagon tárol. Lichtmann testvérek, Csenger. (Gosztenyi Sándor: Furcsa nevek ezek!) Szintén tele van a raktáruk. Az árjkalkulációjukat is jó volna felülvizsgálni. A Mandel-cég Miskolcról szintén nem hagyható ki ebből a névsorból. Száz vagon elsőosztályú árut vásárolt 2:50 pengős átlagárban. A besztercei Barahoglu zsidó konzorcium, amely Nagybányát és vidékét uralja, számátásunk szerint 100 vagon almát vett át 1 pengős, 1*40 pengős áron. «ló lenne, ennek a raktárát és a könyvelését is megvizsgálni, hogy hová, kinek adta el vagy még mindig spekulál-e az almával. A Benedek Testvérek-cég Kecskemétről Kárpátalján szintén 100 ívagon almát vásárolt, 80 filléres árnívón. Szatinárban, a Nyírségben és a Szamos mentén szintén 100 vagon almát vett, a legprímább exportárut, 2*20, 3*20 pengő közötti áron. Szóval általában az volt tapasztalható, hogy túlságosan magas áron került ezekhez a kereskedőkhöz, de a fogyasztás élői ez a most már igazán elsőrangú szükségleti cikké vált áru, az alma, eltűnt. Ne számítsunk arra, hosry az idén marancsbehozatalunk lesz, hogy tehát pótolni tudjuk a gyümölcsszükségletet, a vitamint. Az idén rá vagyunk utalva a magyar almára, hála Istennek, ván is belőle élés:, csak ki kell piszkálni, hogy hol és kinél. El kell mondanom, hogy a legutóbbi időben a közellátási hivatal kezdeményezésére a gyümölcsnagykereskedők egyesületei gyűlést tartottak. Összehívták ezt a gyűlést és a gyüűiíölesexportőrök — mivel az exportkalkulációjuk felborult, nem tudják beszerezni a exportkontigensükhöz szükséges almát — természetesen azzal az érzéssel mentek el erre a gyűlésre, < hogy ott majd megoldják ezt a problémát, a kormányhatalom is belenyúl és ők az exportot becsülettel le tudják bonyolítani. Sokan jeleintek meg, de a megjelentek egyetlenegy szót sem beszéltek erről az áralakulásról, hanem a hangulatból megállapítható »volt, hogy az volt az általános törekvés, hogy az egész ügyet odáz- « zuk el, hagyjuk az egészet későbbre, talán majd újesztendő után fogjuk az almaárakat megállapítani, addigra majd 10 pengő lesz az alina ára. Egy Fazekas József nevezetű gyümölcskereskedő, egy igen kiváló, nagyon híres magyar gyümölcs- és almaexportőr javaslatot akart előterjeszteni, hogy az árakat hozzák összhangba az exportárakkal, tehát nivellálják annyira, hogy igenis, eleget lehessem tenni a svédeikkel szemben vállalt kötelezettségnek, tekintve, hogy a földmívelésügyi minisztéri'Uïia jelentésié szerint is kizárólag arra szolgált ez