Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.

Ülésnapok - 1939-343

134 Az országgyűlés képviselőházának 34 bizonyíték a hadviseltek megbecsülése (Úffaf v>én! (jgn van'.) és itt igen-igein sok panaszunk) " van. Mindnyájan, akik a. vidéket járjuk, lát­juk azt, hogy ugyanaz a; helyzet, mint ami az 1914—18-as világháborúban vol*, hoigy szinte azt mondják a harcteret járt honvédnek, hogy marha vagy. miért memtál ki. (Gosztonyi Sán­dor: így van!) Ugyanolyan elkeserítő! téiny ez, mint amilyenekén mi mindnyájan keresztül­memtünk, akik a harotéren voltunk a világhá­ború alatt. Elsősorban is a hadisegélyeknek a drága­sághoz viszonyított felemelését éppúgy állandó figyelemmel kell! kísérni, mint a tisztikar illet­ményeit, mert elsősorban a harcoló honvéd családjának kell, hogy itthon biztos megélhe­tése legyen, ebben is teljesen egyetértek az elő­adó úrral. (Pándi Antal: Egy tiszt özvegye 100 pengőből nem fog megélni!) Vannak azonban állami intézmények, ame­lyek egyszerűen nem vesznek tudomása arról, hogy imia háború van, hogy ebbőll a háborúból már visszatértek emberek, akik becsülettel meg­tették a kötelességüket. Itt az Anyaghivatal egyes referenseire gondolok, bár a vezetői igen­is, átérzik ezt a kötelességet és igyekeznek is érvényesíteni. Az a helyzet, t. Ház, hogy harctérről haza­jött honvédek az-anyagellátásnál nem jönnek tekintetbe azért, mert az előző évben nem volt komtigemsük. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbal­oldalon. — Gosztonyi Sándor: Szörnyű!), Az előző évben nemi volt szenük, nem volt vegyi anyaguk, ezért most sem kapnak. Hát hogyan. lehetett volna, amikor az a honvéd a harcterem teljesítette a kötelességét? (Ügy van! Ügy van! — Vájna Gábor: Kétszer annyit kellene neki adni!) A múlt évben is szóvátettem ezt, történt is intézkedés, de az a sebesült szakaszvezető, aki a' múlt évben nem kapta meg a szenét, csak az itteni felszólalásom utam, erre az évre ismét el lett utasítva. (Rajniss Ferenc: Fantasztikus! ~ f Gosztonyi Sándor: Botrány!) Kérdezem, t. Ház, azért vannak ott a tisztviselők, hogy a kormány leghatározottabb irányát megkontre­imánál ják? Hiszem iez egyenesen szabotálása a kormány hivatalos nrogrammjának és állás­pontjának. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbal­oldalon. — Vájna Gábor: Ez a legmag-yobb szel­lemi szaibotálás, almát lehet csinálni!) T. Ház! Visszatérő kérésünk a hon védelmi miniszter úrihoz a kitüntetések elintézésének meggyorsítása. (Meskó Zoltán: ÍJpcy van! Ügy vaní) Nem óhajtom ezt részletesebben megin­dokolni. Nagyon örülünk a harctéri szolgálati lap rendszeresítésének és annak, hogy a miniszter úr leszögezte azokat a pontokat, amelyeknek alapján a härteren harcoló csapatok felváltásra kerülnek, csak azt kérjük, hogy ezeket a szem­pontokat minél előbb foganatosítsák, úgy, hogy ettől kezdrve ez* a kérdés, amely (mindig- igen kényesen érintette a kint harcoló csapatok szel­lemét az egyenlő teherviselés hiánya miatt, vég­leges és megnvugtató megoldásra kerüljön. Ezt a rendszert alkalmasnak is tartom erre. (He­lyeslés a szélsőbaloldalion.) T. Ház! Ahhoz, hogy mi a honvédség fel­adatait alá tudjuk támasztani, hogy a honvéd­ség el is tudja végezni a feladatait a legnehe­zebb időkben, a nemzet összes erőit össze kell fognunk, éspedig a mögöttes országrészét is, a nyersanyagtermeléstől kezdve a hadiiparig 3. ülése_ 1943. november 24-én, szerdán. bezárólag. Minden egyes iparunkat, amelyre csak a honvédségnek szüksége van, a honvéd­ség céljainak a szolgálatába kell beállítani. (Halmai János: Maradéktalanul!) Ezen a téren még a kezdet kezdetén sem vagyunk, mert le­hetetlen az, hogy hadiüzemek szénhiány miatt csak e^y napra is leálljanak. (Ügy van! Ügy van! Taps a szélsőbaloldalon. — Rajniss Ferenc: TTgy van! Igaza Jván! Meg kell nézni, hog-y miért történik!) Ne felejtsük el azt, hogy min­den egyes előállított géppel hazánkat és hon­védeink életét védjük. Tehát fázzunk, ne jus­son tüzelőanyag senki másnak, de a hadi­üzemnek akkor is dolgoznia és termelnie kell, mert ez az országnak életkérdése. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezzel kapcsolatosan csak akkor tudunk tényleg komoly eredményt eléírni, ha minden­kit odaállítunk, ahol legtöbbet tud használni a célnak. És itt szintén sok pótolnivaló van, mert azt 'látjuk, hogy nem áll mindenki azon a posztom, ahol legtöbbet tud használni és sok­S'zoir talán az adminisztráció nehézkessége •miatt olyan embereket vonultatnak be semmit­imlondó katonai beosztásokba, akinek a polgári életben igen kényes és fontos beosztáisa van hadi szempontokból is­T. Ház! A hadiüzemekkel kapcsolatosam sok szó esett és ia hadiüzemi parancsnokokat sokszor kritizálták. Elismerem tárgyilagosan, hogy sokszor előfordultak lényegtelen', hibák, de mindamellett a hadiüzemi parancsnoki in­tíétzimtény jól bevált és szükség van rá. (ügy van! a szélsőbaloMahn.) Csak azt kérjük a mi­niszter úrtól, minden erővel akadályozza meig, hölgy ai hadiüzembe a politika, bevonuljon. Egyik pártnak sines joga ott! bizalmi egyéne-. ket állítani, hadiüzemben még a szociáldemok­ratáknak semt (Nagy taps a szélsőbaloldalon) T. Ház! Sajnos, időm léteit. A honvédelmi miniszter úr irámt teljes bizalmat érzünk, az ő kezeiben jó kezekben vaui a honvédség, (Éljen­zés a szélsőbaloldalion.) de nagyi teheirpróba előtt állt nemzetünk s eninek csak egységes harci akarattal tudunk megfelelni. Ma élet­halálharcot Vívunk szövetségesünk oldalán s csak hősi életszemlélettől áthatott belső fromit méltó honvédségünkhöz. Kezdjük meig végre a nemzet teljes erőkifejtésére! irányuló miunkát­Mi helyettünk 1 más nem dolgozhat, más nem hareo/lhaiti. (Ügu van! Ügy van!) Messze vai­gyunk, a teljes erőkifejtéstől. A felelősség mindnyájunkom van. Biztosítani kell és be kell bizonyítanunk aziti hogy méltók leszünk őseink­hez és megmaradunk olyant magyar hősi kato­nameimzetnek, amilyen ezer éven keresztül vol­tunk, miután pedig ehhez nem látom imég^a kormány mindéin intézkedését, a miniszter úr iránit érzett bizalmam! ellenérei a költséig'vetést nem fogadom el. (ÉléniM éljenzés és taps a, szél­sőbalodaion. — A szónokot sáf<fcm\ üdvözlik.) Elnök: A vezérszónokok közüli szólásra kö­vetkezik? Boczonádi Szabó Imre jegyző: vitézi Hor­váth Ferenc-­Elnök: vitéz Horváth Ferenc képviselő urat illeti a szó, vitéz; Horváth Ferenc: T. Háta! A honvé­delmiig költségvetés tárgyalásának napja öröm­nap. Örvendező lélekkel szólalok Ifiel és mint a Mura és a Dráva folyók közötti földpáisztának!, a Muraköznek egyik képviselője, éter ül et legna­gyobb fiának, gróf Zrínyi Miklósnak, a költő­nek és hadvezérnek szavával kezdem a hon-

Next

/
Oldalképek
Tartalom