Képviselőházi napló, 1939. XVII. kötet • 1943. április 13. - 1943. november 19.

Ülésnapok - 1939-331

86 Az- országgyűlés képviselőházának 331 járt hozzáteszem! — elosztási csoportokat, kívá­nunk létesíteni az állami tisztviselők részér©, éppemi azért, mert ők vannak az elmondottak szerint rosszabb helyzetiben. Gondoskodni kívá­nunk arróli is, mélyein t. [Képviselőház, hoigy ezeknek a beszerzési és elosztó csoportoknak az előnyeit azok a köztisztviselők — pl. a tanítók stb. — is élvezzék, akik olyan helyekém dol­goznak, aihoil nem lehet beszerzési csoportokat felállítani. (Helyeslés.) Ezekéi a beszerzési csoportokat el fogjuk látni megfelelő forgótő­kével, hogy lehetővé tegyük a, tisztviselőknek, hogy a most ősszel beszerezhető cikkeket az egész idényre beszerezzék. (Hel^yUsWés és taps. — Szöllősi Jenő: A háború haainadik esztende­jében!) Minidebből kitűnőiéig, méliyen t. Ház — ami köztudomású ils — sok múlik a. közellátáson, ami viszopt ia termelésen és: beszolgáltatáson nyugszik. Mai már megállapíthatjuk, hogy az új mezőgazdasági beszolgálitaltási rendszer be­vált Ez lehetőiv'é teszel -ai rendszeres közellá­tást, lehetővé tette már a kenyérfejadiag fel­emelését. Ugyancsak eredményre mutaithait aiz ipairli termelés "szorosabb irányítása, is, • mert például az, hogy a ruhaakoiót szélesebb körre ki tudtuk terjeszteni, míár az ipari termelés Tacionarizáláisánaík! köszönhető. A hadiüzemi munkáisiokniál, akiknek ellátására mindig na­gfyoin niagy súlyt helyezünk, a kiosztás fojlyiaH matbani van; a mezőgazdasági munkásoknál szintén' megkezdődött már és ezután kerül majid sor a kistisztviselőkre' is. (Hë'y^esîés.) Az áruellátás érdekében alzonban egyéb intézkedések m tervbevétettek éspedig alz, hogy az áru útját követni kívánjuk a nyers­anyagtól és a termelőtől kezdve, ai kereskedőn keresztül, egészen a fogyasztóig, hogy lehető­ség szeriint semmi el ne tűnjék a zugrorgalotm­btan. Egyes vonatkozásokban ez már mes: : : te történt, más vonatkozásiban pedig előkészület­bein! v-s,ni. További teendő a fokozottabb ellenőrzés, különösen a kereskedelemnél és végül ai vásár­lási könyv reformja, hogy az valóban az áiru­elosztás céljait szolgálja,. (HaWjuk! Ha T juh!) Mélyen t. Ház! A jó közel'Iáítiásnalk, de ma­gárnak a termelésnek, a nyugodt munkának és a belső rendinek is vani egy halálos ellensége — mondiuk meg nyíltam — és ezt zugforgalbm­nak. feketepiaionak mievezik. (Úgy vam! Úgy van!) Tudom és . mindannyi au tudjuk, m$ a ziigfoireialoim. Az igazságos áruelosztást csak­nem lehetetlenné telizi: egyeseknek pedie* má­sok rovásaira a békebelit m meghailadó ellátást biztosít. Egyenesen lázít. (Úgy vam!) Megbontja az eerész árszerkezetet: egyeseknek kom junk­turál^s hozmokat jelenít, afmelveknek tovább­p'yörűző hatásáról' nem is akairok beszélni. Ami engem természetesen elsősorban és a leg­jobban érdekeli, -— teljesem hamiss képelt ad a peinisrő vájsártőiereiérőt: mert nagy tévedés vol ma sià állítani. ho^y s kereslet és kínálat szabad törvénye alapiam alakulnak ki az árak, mert aAokba, már bel*», var számítva a bünte­tés. Hg, most pmelú'ík a büntetést- való^ínű fpi] foiotniafe enroled ni az á^ak a. zurforp'alnm­bam (Ügy van! Ügy van! — Meskó íJZoltán: Kéthó'nani fodház is benne van!) De azon is sok múlik, hogy mennyíí áru jut ide. (EOOJ hang baütfefwl: Ezek részére ! keB a Csfflîagbftriftmtfe^ntartcmi!) \ \ Elnök: Csendéit kérek, képviselő urak! Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Példának okáért a cukor tekintetében egészem ülése 1943 október 22-én, pénteken. addigi amiig a cukorelosztásban bizonyois hiba volt és azt fel nem fedeztük, a zugforgalom­bam éppen elég cukor volt és aránylag elég 1 olcsón lehetett kapni. (Rassay 'Károly: 18 pengő!) Amikor ezt a hibát felfedeztük és a kört lezártuk, — és most' pontosan annyi fogy. amennyinek a számítás olk szerint fogynia kell' — akkor a cukor ária egyszerre sokkal drágább lett a zugfogalómban, mert egyszerűen nem juthat elég áru a zugforgalomiba. Lehetetlen, hogy az állapítsa meg a pengő vásárlóerejét, hogy mennyi áru kerül a zugforgalomba. Én azt szeretném, ha a zugíforgalomban) egyenesen megfizethetetlemi árak lennének, akkor nem menlnei oda semlki és ez biztosítéka lenne annak, hogy a rendszer tökéletesen zárt. Mélyen t. Ház! Abban valamennyien, egyet­értünk, hogy a zugforgaloim leküzdése első­rangú közérdek, amit részben; az említett gaz­dasági intézkedésekkel — megakadályozva a zugpiaenak áruval való alimentálását — a rendszeres közellátás kifejlesztésével s büm­tetőszankcióiklkal 1 óhajtunk elérni. Remélem, ez meg fogj'a hozni a mqaga hatását. Azonban, mélyem: t. Ház, nem lehet mindenit kormányin­tézkedésektől várni, ez teljesen lehetetlen, ha­nem a társadalomnalki kell összefognia a zug­forgialoim letörésére. (Úgy van! Ügy van! — Élénk taps. — Boezonádi Szabó Imre: Ne tes­sék venni, akikor nem lesz feketepiac!) Álljon sorompóba maga a magyar társadalom, tessék megpróbálni: esküdjék meg mindenki, hogy egy hónapig semmit sem vesz zugfoirgalom­ibanl s maljd! meglátjuk, mi lesz a zugf orgalom­mal. (Élénk taps.) Ki kell alakulnia — éis ezt propagálom — egy olyan.! közfelfogásnak, amely a. zmgforga­Homban résztvevőket, legyen az vevő vagy el­adó, megvetésnek teiszi JEL (Ügy van! Ügy van! — Helyeslés. — Szellős! Jenő: Tessékl jó példá­val élőijárni!) Mélyen t. Ház ! Edídigí ai problémáknak áru­oldalával foglalkoztam^ most méltóztassék megengedni, hogy áttérjek röviden; a pénzolda­lára és itt elsősorban az adópolitikára. Az adó­nak — amellett, hogy hivatása az állami kiadá­sokat lehetőleg fedezni — a fölös vásárlóerő el­vonása is feladata. A folyó évben az intéz­kedéséknek egész sorát tettük meg, az egyed­árusáigok jövedelmét lényegeseint fejlesztettük, — uttint majd méltóztatnak, látni a költségve­tésből — a: fényűzési adót kiterjesztettük szin­tén sikerrel, a fogyasztási adókat emeltük, az 'illetékeket felemeltük és bevezettük,, mint új illetéket, a számolólapok illetékét, amiről szin­tén, jelenithetemu a t. Háznak, hogy bevált. (He­lyeslés.) Ez a kör ezzel lezárult. Most még az, egyéne» adók teiréml Vannak hátra intézkedések. Itt azonban legelsősorbaini is az volt a feladatom, hogy a túlterhel ti admi­nisztráció tehermentesítése, de az adófizető közönség érdekében is jelentős, egyszerűsítése­ket hajtsak végre. Ezek között megemlítem az egységes állami póiladót, amely ai különböző Címeken szedett pótadókat egy közös állami pótadóba fogfai össze s amely a gyakorlatbían nagyon jól bevált. Szeretném a mélyen t. Ház tudomására, hozni, hogy ezen az úton tovább kávánuinlk menni és az adó egyszerűsítése te­rén, almit' lehet, a háború ellenére isi meg fog­juk tenni- Mint méltóztatnak tudni, az egyszeri ihadkötelezettségi adó és rendkívüli hadliadó törvényjavaslatot a 'képviselőház már letár­gyaltai, most a felsőházi tárgyalásra készen áll;

Next

/
Oldalképek
Tartalom