Képviselőházi napló, 1939. XVII. kötet • 1943. április 13. - 1943. november 19.

Ülésnapok - 1939-338

366 Az országgyűlés képviselőházának 338. Az igazgatók elfoglaltságáról szeretnék még beszélni. A gimnáziumi igazgató a túlzott adminisztráció következtében ma minden, csak nem pedagógus igazgató. Reggeltől estig aktá­kat gyárt. Pedig egyszerűbb módja is volna az adminisztrációnak, az akták intézésének: a pénzügyminiszter egy négy vagy hat közép­iskolával bíró számvevőségi tisztviselőt osztana be az igazgató mellé, ez a számvevőségi tiszt­viselő nagyszerűen elintézné ezeket a felada­tokat, a tapasztalt, kiváló pedagógus pedig fel­szabadulna a tanárság nevelésére, általában pedagógiai munkára. Sietnem kell, hölgy beszédiemet befejezhes­sem, hiszen fel akarom még hívni a figyel­met egypár gyakorlati dologra. Képviselőtár­saimmal nemrégiben ott voltam a délvidéki egyetemi és főistoolai hallgatók közgyűlésén. Egészséges, bíráló, de ugyanakkar haladó «Kel­lemet tap asztal tűnik, ezeknél a fiataloknál. Azt láttuk azonban- hogy ez a kétszáz délvidéki magyar egyetemi hallgató azt a legkisebb tá­mogatást sem kapja meg, amire pedig fel­tétlen ül szüksége volna, mert nincs rá fede­zet. Csak az egyesületnek adnak segítséget a Gömbös Gyula-intézetben és valami kis hozzá­járulást a menzához. Ez a kétszáz szegény diák kisebbségi sorsban kezdte meg életét és tapasiztalta, hogy az ottani magyar társada­lom segítette őket. Most egymásnak sietnek segítségéret, kölcsönöket, becsületbeili kölesö­nöket nyújtanak egymásnak azzal- hogy »majd visszaadod, amikor diplomás ember le­szel, hiszen akkoir is lesznek szegény diákok« A finneknél a társadalmi egyesületek, bankok, nagyvállalatok előleget adnak, milliós alapo­kat teremtenek az ifjúság nevelésére. Vájjon nem tehetné-e meg a magyar társadalom is, hogy bizonyos alapot teremtene o re a célra7 (Helyeslés a középen.) A társadalmi egyesü­letek, nagyválallatok ós bankok alapot létesít­hetnének és így a legszebb nemzeti ajándékot adnák a magyar ifjúságnak; a diploma meg­szerzése után az ifjak visszafizetnék a köl­csönt és így örökös alap jönne létre, olyasféle, mint az Onosa. (Helyeslés a középen.) Meg kell még emlékeznem egy niagyon be­vált mozgalmunkról és intézményünkről- a te­hetségmentő akcióról. Azokat a falusi föld­műyeisi- és kisiparosgyermekeket, akiket a ta nitókl papok felfedeznek és kiválóknak mon­danak, tehetségkutatásnak vetik alá és ha be­válnak, középiskolába viszik őket. Az 1942/43 tanévben 644 magyar gyermek ment így kü­lönböző kozépisikolákba es a z az eredmény­amelyet elértek, minden várakozást felülmúl; 244 tiszta jeles volt közöttük, 155 egy kettessel, ez 61,2% ; 66 volt két kettessel, 54 három kettes sel és 99 általános kettessel, tehát 90% vagy még több volt a jeles- és jórendű, de ezek kö zött is sokkal több volt a jeles, mint a ió rendű. Mindössze 25 volt elégséges és csak egy bukott latinból; talán kiváló tehetség leheteti más téren, de klasszikus iskoláiban nem tudta jól megállni a helyét. Lehet-e kitűnőbb tökebefektetésünk, mint az. ha a legmélyebb őstalajbót kihozzuk az idegileg erős, szellemileg friss magyar fiata­lokat, a legtisztább magyar szülők gyerme­keit? (Helyeslés.) Elsősorban az ország ügyét szolíráljuk ezzel! A földműves kisemberek je­lentik a történelmi magyarságot. Mi csak ve­ülése 1943 november 17-én, szerdán. zetünk, de ők a teher hordozói, ők állták meg legjobban helyüket és ebből a nemzedékből, eb­ből a társadalmi osztályból kerülnek ki ezek a tehetségek. A kultuszminiszternek a Ház fel­hatalmazása és a pénzügyminiszter úr támo­"gatása mellett nyilván lesz, módja arra, hogy ez a szám, mint egyik képviselőtársunk mon­dotta, megháromszorozódjék, vagy megtöbb­szöröződjék azért, hogy valamikor a legtisz­tább mentalitású, legegészségesebb szeli'E'mü fiatalok kerüljenek majd az élre. . Egy délvidéki szempontból való nagy ano­máliára kell még felhívnom a 'kultuszminiszter úr figyelmét. A merev és minden mási tekin­tetet félretevő jugoszláv rendszer mellett azt a tanítót .és tanárt, aki nem parírozott, vagy aki gyanús volt, idő előtt nyugdíjazták,, vagy a legfeketébb paragrafus' alapján; egyszerűen, el­bocsátották. Száz és száz ilyen tanító és tanár van, akik 1941-ben 10—12—15 évi kényszeTnyug­díj vagy elbocsátás után, újra visszakerültek a magyar állam szolgálatába. Lepriorálták; őket, kiváló magyaroknak bizonyultak, ezzel szemt­ben a, fennálló rendelkezések értelmében, semmi mást nem kaptak vissza, mint azt, hogy az elmulasztott 10—12—15 évet beszámították a nyugdíjba. Gondoljuk el, hogy az. a szláv, az a. szerb, zsidó tanító, vagy tanár 1928-íbian, ami­kor a magyar tanítót elbocsátották vagy kény­szernyugdíjba küldték 1 , ment tovább, szemben a magyar tanítóval, aki akkor — a magyar rendszer szerint — a IX. fizetési osztály 3. fo­kozatában volt és akit elbocsátottak. 1941-ben ő már a VIII. fizetési osztály 2. fokoiziatáibani volt, ugyaniakikor pedig a magyar tanítónak a magyar kormány most csak a nyugdíj szem­pontjaiból ismerte el azt a 12—15 évet, ő tehát a IX. fizetési osztály 2, fokozatánál folytatja most és földig kell nőnie a szakállának, míg az általa elérhető legmagasabb íiaetési oiszj tályt eléri. Mondom*, a szláv és a zsidó tanító ment tovább, mert kedves volt az akkoiri kor­mányzatnak, mert megbízható volt és eljutha­tott vagy el fog jutni ma a. legmagasabb fokig. ÍR. Vozáry Aladár: Kárpátalján magyarelle­nes elemeket soronkívül, kitüntetesszerűen elő­léptettek!) Kérdem, vájjon a magyar kormány azt a törvényt, azt a szellemet ialikalmazza-e betű szerint, amiely 1941-ig fennállott a trianoni Ma­gyarországon és magyar embereket büntet azért, mert magyarok, bünteti őket az idegen fajtájúkkal szemben? Itt le kell szögeznem azt, hogy a magyar kormány igen gavallérosan gondoskodott mindazokról, akik nem a faj­tánkhoz tartoznak. A nyugdíjat nagyszerűen rendezte, végkielégítést adott és nem egyszer hallottam szerb tisztviselőktől, hogy a magyar kormány nem úgy jár el velük, mint ahogyan 1919-ben a szerbség eljárt a mieinkkel szem­beni. Ezt akár törvényhozási úton, akár mi­niszteri rendelettel feltétlenül rendezni kell. De nemcsak ezen a. pályán, hanem ia> közigazga­tási pályán is van ilyen anomália, hogy valaki azért, mert kényszernyugdíjazták, vagy elbo­csátották magyar volta miatt, hátrányt szenve­dett szolgálati idejének a tényleges szolgálatba be nem tudása miatt a szlávval és zsidóval szemíbenl (Ügy van! Ügy van!) Naey hálával tartozom a miniszter úrnak azért, hogv irodalmi célokra 50.000 pengőt vett fel a költségvetésbe és délvidéki vonatkozás­ban külön köszönetemet fejezem! ki a miniszter úrnak azért, hogy a nálunk meglévő egyetlen

Next

/
Oldalképek
Tartalom