Képviselőházi napló, 1939. XVII. kötet • 1943. április 13. - 1943. november 19.

Ülésnapok - 1939-338

350 Az országgyűlés képviselőházának 338. ülése 1943 november 17-én, szerdán. hogy annyiam magyanáizzák aí képviselő uraik közül, elég ha egy megmondja. (Palló Imre: IJa nem tudja, meg kel] magyarázni!) Nagyon köszönöm a kultusz tárca költ­ségvetésének emelkedését, azt a 96 millió pen­gőt, amellyel a kultusz tárea ma magasabb mint tavaly volt. Különösen azért köszöaöm ezt a 96 milliót, mert a kultuszminiszter úr első­sorban a tanárság èê a tanítóság anyagi jutta­tásainak emelésére igyefceizett felhasználni __ezt a* összeget. Nem vagyok azonban ezzel az ösz szeggel még megelégedve, mert tudom azt, hogy vannak, nagyon fontos feladatok. Csak egyetlenegyre hivatkozom: a tantermek és ta­nítói lakások építésére. Körülbelül 3000 tan­teremre letme momentán szükség, de 10,000-re. ha -az ideális állapotot vesszük, ami többsizáz­rnilüót igényelne. Tavaly és. -azelőtt is említet tem már, hogy egyszer el kell jönnie már a milliárdos költségvetésnek a kulturális tárca terén is. Itt vetem fel azt a kérdést, nem lenne-e helyesebb vallás- és közoktatásügyi miniszté­rium helyett vallás- és nemzetnevelési minisz­tériumot mondani. A nevelés ugyanis szerin­tem sokkal fontosabb az oktatásnál és vannak népek, amelyek sokkal nagyobb súlyt is he­lyeznek a nevelésre, mint az oktatásra. Ezért állok én szemben azokkal, akik azt mondják, hogy a szakiskolákat tel.jíeisen át kell engedni az illetékes szakminisztériumoknak. Nem vitás, hogy sziakszempontból a szakminisztériumhoz tartoznak ezek a szakiskolák, azonban ellen­őlrzés szempontjából feltétleniül a kultusztárcái­hoz, a kultuszminisztérium felügyelete alá tar­toznak». (Palló Imre: Az iskolában elsősorban nevelni kell!) Csak egyetlenegy éles példával akarom ezt megvilágítani. Ha valaki például mondjuk fi­nom-mechanikus, a leggyönyörűbb alkotást hozza létre, nagyszerű találmánya van, amely­lyiel nagyszerű dolgokat lehet véghezvinni, mégis miután:, mondjuk, kommunista, kritikus időiben nemi hogy használna, hanem aiz ország kárára lehet. Éppen azért nagyon nagy súlyt helyezek arra, hogy a nevelés a nemzetneve­lési minisztérium kezébe kerüljön, az ő fel­ügyelete alatti álljon. A nevelés rendkívül fontos nemcsak! a ta­nítók, hanem a család és a társadalomi szem­pontjából is, mégpedig abból a szempontból, hogy a tanítói, a tanári, az iskolai nevelés a legszorosabb összhangban álljon a család és a társadalom nevelésével. Sajnos, ebben a te­kintetben nálunk még nincs meg aiz az ideális állapot, amelyet elvárnánk, mert a társadalom sokszor nem érti meg a tanító vagy a tanár munkáját. Sokszor megtörténik az, hogy a szü­lők a gyermekekkel versenyezve gúnyolják vagy lekiosinylik azt a, tanárt, aki pontos­ságra, rendre, fegyelemre szoktatja a gyer­meket. Egy kiváló írónknak, Guláesy Irénnek szavaira hivatkozom ebben a tekintetben, aki a »Szegedi Emlékek« című elmefuttatásában azt mondja hogy csak életünk delén keedünk ráismerni arra, hogy milyen fontos szerepet jáisziik jellemünk kiépítésében egyik-másik nevelőnk. Dr. Tedesdhi Borbálára céloz ebben a tekintetben és azt mondja, ha valaki aizt mondaná, hos-y a mi osztályunk szerette, meg­becsülte, értékelte annakidején Tedleschi Bor­bálát, akkor meghamisít anaim a valóságot. Szóval azt f a tanárt vagy tanítót, aki rendre, fegyelemre, pontosságra oktatja a gyermeke­ket, a gyermekek nem igen szokták meg­becsülni. A németeknél sokkal nagyobb összhangot látunk az iskola, a család és a társadalom közt. A család nevelése egy­öntetűbb, a társadalom is sóikkal job­ban értékeli az iskolának és az iskolai ne­velésnek a munkáját. Éppen ezért tud a né­metség olyan csodálatos eredményeket elérni, amely az egész világot bámulatra ragadja. Itt köszönöm meg a miniszterelnök úrnak nyír­egyházai beszédét, amelyben azt mondta hogy szeretettel és melegséggel emleksßik tanítóira és tanáraira. De egyszersmind a mai tanárok és tanítók közt sok, hibát lát és ta­pasztal. Valóban így van. Azok a tanárok, akik őt nevelték és akik minket neveltek, lelkese­déssel és önfeláldozással végezték a maguk munkáját, de a lelkesedés és az önfeláldozás meg lehetett akkor, amikor a nevelők minden tekintetben kedvező helyzetben voltak. A régri tapátr lelkének magasan lobogó fáklyájából mindenkinek igyekezett adni, mindig és min­denütt tanított, nevelt és nem kért iskolánkí­vüli munkájáért semmiféle dotációt, semmi­féle külön díjaizást. Meg i^ tehette és tett** is. Ezek a tanároik és tanítók átadták lelkük lángját diákjaiknak . úgy mint az olimpiai stafétafutók adják egymásnak az égő fáklyát. Átadták lelkük lángját, hogy diákjaik az élet küizdelmeire ezáltal megerősödjenek. Tehették e®t azért is. mert tudták azt. hogy az a kincs, amellyel rendelkeznek, gazdag kincs és mennél többet adnak belőle másoknak, annál nagyotbb gyönyörűséget okoznak maguknak és másoknak. Ez adita meg ennek a kinespazarlás­nnk gyönyöríísését. De az akkori tanár egészen másképpen élhetett és élt is, mint a mai. Meg­engedhette magának aizt, hogy a legszebb köny­veket olvassa, a legnagyszerűbb és legpompá­sabb színműveket láthassa, nyáron utazásokat tehetett, gyönvörködhetett a 'természet szépsé­gei ben, megtekinthette a nagyvárosok múzeu­mait és e£ryéb szép alkotásait, amelyekkel lelke meggazdagodott és már előre örült annak, ho^y amikor szeptemberben megjelenik a diákjai között, lelkének ezt a gazdagságát szinte zuhatagszerűen átadhatja nekik. Az ilyen tanárt természetesen másképpen nézték a diákok, mint a mait. Manapság az a szegény tanító vagv tanár kénytelen azután futkosni, hogy milyen mellékfoglalkozást lehetne sze­rezni, hogyan tudna családjának éleltoet Sze­rezni, hogyan tudná a télirevaló fát beszerezni: az ilyesmibe kifullad a tanár. eJlveszti lelkese­dését, elveszti azt az önfeláldozást, amely szük­séges az ő magasztos hivatásához és nagyon természetes, hosv ilyen körülmények között nem tudja a diákjait úgy tanítani és nevelni. ahogyan kellene! és ahosrvan ő maga is szeretné, A^ tanítói, tanári mnnkához nvugodt, kiegyen­súlyoizott ember kell. Mert állítom, nincs sze­rencsétlenebb dolog, mint amikor szeszélyes, megbízhatatlan, ideges tanár tanítja a gyer­mekeket. Ez az idegesség úgy ragad, úgy ta­pad, mint a lép. amely megfogja az óvatlan madarat. Így fosrja el az idegesség a szegény gyermeket^ is, aki^ maga is ideges lesz ós sze­szélyes egész életére. Az ilyen tanár nem tud fegyelmezni, earv ilyen tanár csak ordítozással és a legnagyobb sízeszélyességgel tudüa: tan­óráit megtartani, de ennék káros következmé­nyeit végeredményben csak a diákjai érzik meg. Fegyelmezni csak a legnagyobb szeretet­tel, a szeretet melegétői áthatott szigorral és nagy tudással lehet. (Ügy van! tíftv vami ti iobbrtttJlnlon.) Ezekkel' az- emberi tulaJdonságok­kaT keill rendeflkezniie minden tanárinak és 1 éppem

Next

/
Oldalképek
Tartalom