Képviselőházi napló, 1939. XVII. kötet • 1943. április 13. - 1943. november 19.

Ülésnapok - 1939-337

Àz országgyűlés képviselőházának 337. az, hogy az elgondolásokat rem tudtuk száz százalékban megvalósítani. Mikor ma emléke­zünk a múltra, pártunk neveti is megmásítjuk, és felvesszük a régi Néppárt nevet azzal az el­határozással, hogy; ai kitűzött programuiot .to­vább is előbbrevinni éls teljesen niegvalósítaini kívánjuk. (Rajniss Ferenc: Halljuk a program­mot!) A programm nem új, ahhoz hozzátenni­valónk nincs: a keresztény világnézet, a ma­gyar klsemlbier védelme és a, szociális munka. Nem közjogi vitát rendezünk, erre most nincs is szükség; dolgozni kívánunk a krisztusi igaz­ság és; szeretet szellemébenj és feletmieiM kívá­nunk miniden magyar embert arra az életszín­vonalra, amely őt munkája után ebben a z or­szágban! megilleti. (Meskó Zoltán: Helyes!) A szociális gondolat megvalósításánál nem? csak az elesett és szegény emberekre gondo­lunk, hanem azt úgy képzeljük, el, hogy az egész vonalion ki kell ellensúlyozni a magyar életet és a magyar javakból, anyagiakból és; szellemiekből, mindenkinek juttatnunk kell, (Helyeslés.) A belügyi tárca költségvetésében a szociá­lis gondolat tör előre mindig jobbam, ég joibban évről-évre. mintegy állandó erő» visszhangja­ként annak az 50 év előtt elindított néppárti Komdo'liatnak, és éppen azért fogadjuk el a tárca költségvetését is, mert kiadiásainjak jó< resize ai kisember védelmét, a szociális gondo­latot sziolgál ja. A miniszterelnök úr azt mondotta beszé­dében, hogy nem politizálni, hatnem helytállni kell a közigazgatás minidéin vonalán. Mi ezt a » állítását aláírjuk és megtoldjuk: /azzal, hogy metmcsak az állami közigazgatás, hanem az egyházi közigazgatás terén is helyt kell áll­nia minidenkinek. Szász miniszter úr a jegyzők feladatát ab­ban is/megjelölte, hogy $> falut felvilágosítsák, neveljék, a, falu lelkét átképezzék. Én ezekben a nehéz időkben ezt a munkát tartom! a leg< szükségesebbnek, a leghasznosabbnak és a leg­sürgősebbnek ég' ebben a munkában a közigaz­gatás minden posztján álló magyar emberek­nek részt kell venniök, civilknek é& egyháziak­nak egyaránt. Nem tudunk ma eleget dolgozni ahhoz, hogy a nép lelkét egyensúlyban tartsuk. Akik a nép között élünk, nem ámíthatjuk ma­gunkat. Nekünk minidig világosan kell] lát­nunk azt, hogy sok és nagy baj van a nép lel­kében, főképpen anyagi dolgok miatt és mert ezt látjuk, mindenit el kieill követnünk!, hogy a népet leikéiben megerősítsük és hűségesen meg­tartsuk. A közigazgatásnak ez az elsőrangú feladata. Nehéz felíadat és kémény munka, de hála Istennek, a magyar falu vezetői ezt a, munkát becsülettel és hűséggel igyekeznek el­végezni. A falusi jegyző emberfeletti munkát •végez, • tőle többet alig lehet kívánni, de én in­nen az országgyűlés szívéből is az elismerés • hangján túl mégis azt kiáltom, feléjük, hogy még többet dolgozzanak, főképpen ezien a té­ren, a lelkek vonalán, a nép nevelésén és taní­tásán. Hogy az utánpótlást megkapjuk! a közigaz­gatásban, uagyoui fontos' volna, ho^y a köz­igazgatási tanfolyamokat ingyen végezhesse el mindenki. (Demkó Mihály: Naigyioin helyes!) A költségvetésiben fel van véve bizonyos összeg a'tanfolyamhallgatók ösztöndíjára, azt szeret­ném azonban látni a költségvetés ben, hogy minden tani oly amhallgató megkapja a szük­séges anyagi segítséget. Ne tévesszen meg ben­nünket az a körülmény, hogy ma talán több KÉPVISELŐHÁZI NAPLő XVII. ülése 1943 november 16-án, kedden. 315 ) pénz van az embereknek kezében és zsebében. Ez a pénz lehet összegszerűleg nagy, a való­ságban azonban mégis kevés és még azoknak a szerény igényeknek kielégítésére sémi ;ele­gendő, amelyek ma az emberek lelkében vannak. ' i Nagy megnyugvásai látom, hegy . a # költ­ségvetésben a kiadások nagyrésze szociális cé­lokat szolgál, aíz egészségvédeleni, a gyermek­védelem és a családvésdelem, a szociális alap keretében. A magyar egészségügy haladása a legutóbbi évtizedben egyenesen bamulatrar méltó. .Azt hiszem, hogy ez a, kijelentéseim,ege­szén tárgyilagos, nem hízelgés, nem dicséret, ténynek megállapítása. Nem mondom ezzel azt, hogy nincs tovább tennivalónk, sőt, azt szeret­ném, ha a belügyi igazgatás még nagyobb ösz­szegbeui jelentkeznék a szociális téren. Az a meggyőződésem, hogy a belső rend fenntartá­sának ez majdnem fontosabb pillére és része, mint a rendészet. (Rajniss Ferenc: A forrada­lomhoz is jó egészség kell!) A. forradalmat azo'­ciális gondosko'dással és a rendnek^és fegye­lemnek s a munkás; életszínvonalának fenn­tartásával lehet megelőzni és megállítani. Nem jó >az ördögöt a falra festeni, de viszont jó, ha tisztában vagyunk azokkal a dolgokkal, (Raj­niss Ferenc: Jó, ha oda van festve egy kicsit!) amelyek etkövétkezhetnének, hogy annál in­kább biztassuk önmagunkat, hogy munkában, áldozatban és fegyelemben tegyünk meg min­dent a belső rend fenntartására. Ha a magyarsíág testi és lelki ügyét; szere­tettel gondozzuk, ahogyan ai gyermekvédelem­ben, a csecsemő védelemben, a zöldkeresztes munkában ez megtörténik, igen sok. keserűsé­get és igen sok forradalmi lelkiét tudunk leve­zetni és kikapcsolni. Talán, akik messzebbről nézik ezt a, munk/át. nem tu'dják eléggé érté­kelni, viszont, mi, akik benne vagyunk és együtt: végezzük ezt a látszólag aprólékosi, kicsiny mun­kát, látjuk az eredméinyt. Nemicsak a gyermek lelkében, egészségi vonalon, látjuk a szülő lel­kében, nemzeti, hazafias vonalon is. Azért az volna a kéréseim a kormányzathoz, hogy a zöld­keresztes intézményt minél erőteljesebb ütemé­ben az egész országban szervezzük meg. (Demkó Mihály: Helyes!) A csecsemőhalandóságról be­szélgetünk és írunk igen sokszor. Ezen a téren csak a zöldkeresztes munka, tud kielégítő' ered­in ényt elérni és tu'dja a halandósági százalékot az ország javárai csökkenteni. > . -,, . A gyermekvédelemhez tartozik az óvódá­soknak egészségügyi ápolása, lelki. szellemi nevelése és fejlesztése. Nagyon kívánatos, volna, ha a nagyközségekben, ahol az óvódások száma nagy. mindenütt napközi otthonnal összekötött óvodánk volna. A költségvetésbei igein csekély összeg van fölvéve ilyen óvódák létesítésére. Ebből az összegből alig lehet evenként egy-két óvó'dát átalakítani, pedig az óvoda, amióta ; ai belügyi igazgatás hatáskörébe került, inkább az egészségvédelmi céloktat tűzte maga elé. Eze­ket a célokat csak úgy lehet eredménnyel meg­valósítani, ha az óvoda mellett napközi otthon is van. Hogy ez mennyire szükséges a falu •szempontjából, de a városok lakossága szem­pontjából is, azt mindenki tudja. (Ű9y vàn! jobbfelöl.) Az ilyen, napközi otthonban letett kisgyermekiet reggel 8 órától este 6-ig gondoz­zák. Ezzel levettük a gomdöt a munkába siető édesapának és főleg édesanyáknak válláról, lelkéről. Ez szintén à belső rendnek, a belső* frontnak] megerősítését fejlesztő gondolat. (He lyssslés bulfelőh) 46

Next

/
Oldalképek
Tartalom