Képviselőházi napló, 1939. XVII. kötet • 1943. április 13. - 1943. november 19.

Ülésnapok - 1939-335

Az országgyűlés képviselőházának 335, esetet, mondván: nem elégszem meg magának a.^ jogszabálynak a kihirdetéséiben, fogiait álta­lános, mindenkinek sz,óló figyelmeztetés sel, hanem azt; kívánom, hogy akitől el akarom venni egész vagyonát, azt már az e'ső büntetés alkalmával maga a bíró figyelmeztesse arra, hogy ha. még egyszer ilyen Ibűnoselekniényt elkövet, akkor elkerülhete lenül be í'og követ­kezni • vagyonának elkobzása- Ebben az, eset­ben, így körülbástyázva, a kötelező vagyon­elkobzás igenis elvileg is megokolható, és ezt feltétlenül szükségesnek tartom, mert ez az egyetlen büntetés, amelynek, abszolút elriasztó h°itása lesz éppen arra a kategóriára, amely az ilyen foűncse'ekményeket el szokta követni. CHelyesi'és és taps jobbf loi. — Nagy László: Mi helyese'jük! — Pintér Be a: Mi kértük!) Van egy régi magyar közmondás: kutyahara­pást szőrével. Aki ilyen módon igyekszik va­gyonhoz jutni, vagy meglévő vagyonát ilyen, a közösség érdekeit állandóan sértp és veszélyezi­tető bűncselekmények útján akarja szaporítani, az megérdemli, hogy ne legyen vagycua, hogy elvegyük tőle. (Nagy László: Ezt mondta Bu­dinszky 1941-ben! — Padányi Gulyás Jenő: Szavazzák meg! — Zaj.— Elnök csenget.) Az­zal a különbséggel mondta, hogy általában akarta kötelezővé tenni. (Felkiáltások a szélső­hdoldalon: Nem éltasjábűm! Szó sincs rétal — Zaj,) Elnök; Nagy László képviselő urat kérem, szíveskedjék a közbeszólásoktól .tartózkodni. . Radocsay László igazságügymkrszter: Amit Nagy Lászilió képviselő úr még a 6. §-rói mondott, arra most azért nem válaszolok kü­lön, mert ai legvégén valamennyi felszólalt képviselő úrnak egyszerre, szeretnék vála­szolni, aki ezt 'ai szakaszt kifogásolta. Megay Károly igen t. képviselőtársunk a 6. §-nál szükségesnek tartja, hogy megnyug­tató módon fejeztessék ki az, hogy az áruhal­mozókai, ia. harácsolokat( kívánjuk büntetni. Erre ráfogok térni akikor, amikor általában válaszolok a 6. §-ra. Itt csak lazt akarom meg­jegyezni, nagyon helyeia hogy a képvise'ő úr kiolvasta eibből a javaslatiból, hogy igenis a haráesolókat akarjuk büntetni, mint ahogyan ne.ni is akarunk mást büntetni, mint a! hará­esolókat. A 4. §-nál azt a praktikus indítványt tette, hogy falun esetleg dobszóval is ki kellene hir­detni ezeket a marasztaló' ítéleteiket Nem szán­dékozom* itt a részletekbe belemenni, de a rész­letes tárgyalás során keresek majd olyan szö­veget,, amelyben ; ha neun is kifejezetten a dob­szó, de a »szokásos módon« valló közzététel benne le'sz. (Helyeslés jobbf elöl.) A 3. §. harmadik bekezdésével kapcsolat­ban Megay t Mpviselőtársaiin azt méltóztatott mondani, hogy a rendelkezés csak az ármeg­állapításra vonatkozó adatszolgáltatásokat pönalizálja — ez igaz is — és ezt mint hiányt hozta fel ; mondván, hogy ki kellene terjesz­teni a készletbejjelentésekre vonatkozó adat­szolgáltatásokra is. Megnyugtatom t. képvi­selőtársaímaití hogy ferre vonatkozólag van büntető jogszabály, mégpedig nemcsak kihá­gási, hanem vétséggé, illetve bűntetté nyilvá­nító büntető jogszabály az 1941 : X. te. 1. §-ának 4. pontjaiban,, ; aimely kifejezetten erről rendel­kezik, és vétséggé', sőt bizonyos minősített ese­teikben bűntetté nyilvánít egyes cselekménye­ket, tehát a gondolat, amelyet .méltóztatott felvetni, helyesedé szükségtelen ebben a javas­latban ezt a kérdést újból szabályozni, mert már egyszer szabályozva ván. ülése 1943 november 11-én, csütörtökön. 207 A 6. §-rai vonatkozólag még egy megjegy­zést tett Megay t. képviselőtársam, mégpedig azt, hogy az élelmi szer jegyeklkiel üzérkedőket attól függetlenül büntessük, vájjon csetekmé­nyük olyan mérvű-e, hogy a közellátás érde­keit súlyosan veszélyezteti. Ebiben igaza t 'adok képviselőtársamnak, ezt miegfontoloim és a részletes vita. sorain igyekszünk találni olyan szövegezést, jameüy 'szerint ezefet feltétlenül (büntetni kell még akikor is, ha ^se'ekményuk a közellátás érdekeit nem veszélyezteti súlyo­san, mert itt azután igazán senki sem hivaii­kozhatik airra, hogy nincs tojás, tehát nem le­bet büntetni, hiszen tojás jegy van, tehát, aki íojásjeggyelí üzérkedik, az akkor is megér­demli a büntetést, ha osiak; egy tojásjeggyel üzérkedett. Azt is méltóztatott mondani, hogy aa ipar­iigazolvány megvonását sűrűbben kellen© alkal­mazni. Talán elkerülte t. képviselőtársam fi­gyelmét, hogy éppen ebben a javaslatban, igaz, hogy nemcsak az ipairigazolvány megvo­nására,' hanem általánosságban az összes mel­lékbüntetéseikre vonatkozólag ki van mondva, hogy bűutetti marasztalás esetéin, azok kötele­zően kiszabandók, tehát implicite benne van az iparigaizolvány elvétele is, kötelezően természe­tesen csak bűntett esetéiben, mert hiszen vétség­nél nem lehet ennyire megkötni a bíró kezét. Azt is méltóztatott felvetni, hogy gyorsítaid kellene az uzsorabírósági eljárást. Ez nem ebbe a. javaslatba való, mert ezi anyagi jogi javas­lat, de megnyugtatom t. képviselőtársamat, hogy éppen most foglalkozik a minisztériumiban az ügyosztály azzal, hogy tovább fejlesszük az uzisoirabírósági eljárás gyorsítására vonatkozó jogszabályokat és azt hiszem, ezen. a térem is eredményt fogunk elérni. (Helyeslés a jobbol­dalon.) Végül azt kérte, hogy annakidején a tör­vény rendelkezéseit népszerű formában ismer­tessük Ez megleszj. (Helyeslés jobbfe Ől.) Nép­szerű foTimába<ni isimetrtetni fogjuk, mert belá­tom, • igaza van t. képviselőtársaimnak abban, hogy «gyeidül a kihirdetett törvény szövege nem szolgálhat kellő felvilágosításul azoknak az embereknek, akik kint a vidéken azt sem tudják, hoigy ezi mit jelent. (Általános helyes­lés. — Egy hang a szélsőh:do%\d< Jon: Ebben egyetértünk!) s Most Budinszky igetn t- képviselő úrnak vá­laszolok, aki egyebek között azt mondotta, hogy ebben a javaslatban csak a kisemberek meg­büntethetőségéről van szó, de nem talál a ja­vaslatban rendelkezést a 'kajrtelek ellen. Kifeje­zetten a káirteleki ellen termésiZietszeírűen nem lehet ebbe a javaslatba büntető rendelkezést bevenni, de azt azt hiszem, senki sem olvashatja ki belőle, hogy 1 diszkriminál a kisemberek és a nagyemberek bűncselelkményei között, (vitéz Imrédy Béla: A kartelek elintézik a.z árakat előbb a minisztériumban. — Egy hang a szélső­baiïodalon: Nam is úgy gondoltuk! ) Ebben a; ja­vaslatban egyáltaláin nincs különbség téve, Azt mondja, a nagyobbakat nem érinti. Hogyne érintené! Éppen úgy érinti, sőt erősebben érintú metri nyilvánvaló, hogy ha nagyok kö­vetnek 1 el nagyobbarányú bűncselekményt, ak­kor nagyobbarányú büntetést kapnak. (Mozgáls a szësëbaloldalvn.) _ f Budinszky képviselőtársam azután szerke­zeti szempontból kifogásolván a javaslatot. tölbbek között azt is mondotta, hoigy ai javas/lat 1. §-a tele van utalásokkal. Szíves elnéizést ké­rek^ de ennek nagyon melléje fogott, mert ép-

Next

/
Oldalképek
Tartalom