Képviselőházi napló, 1939. XVII. kötet • 1943. április 13. - 1943. november 19.

Ülésnapok - 1939-333

Àz országgyűlés képviselőházának 338. ülésé 1943 ûôvëmbër Ö-éri, kedâeû. 135 jogszabályoknak alapos tanulmányozása és ala­pos áttekintése­Ezt a körülményt talán felfoghatnék úgy is, hogy ez enmiek a törvényjavaslatnak gyön­gesége és talián célszerűbb 'lett volna, az árdrá­gító visszaélések, tárgyában edidig alkotott jog­szabályokat most ezúttal egy egységes rend­szerbe foiglaltni, és talán» itt helyesebb is lett voLnia a törvény szabályainak könnyebb alkal­mazhatósága és könnyebb mlegérthetősége ked­véért; hogy azonban ez nem így történt, anmak az; oka bizonnyal az, amint az igazságügymi­nisater úr az igazságügyi költségvetés indoko­lásában ezt előadta» hogy az igazságügymi­nisztériumban elkészült a büntetőtörvény­könyy általános részének teljes átdolgozása és ezzel kapcsolatban az igazságügy miniszter úr az eddigi összes büntetőszabályokat, tehát 1 a büntetctörvénykönyv különös részét is egy egységes rendszerbe kívánja összetogialni és foglalja össze. Valószínűnek tartom tehát, bi­zonyára ez az oka, hogy nem) egy egységes szer­kezetbe foglalt törvény javaslattal jött az igaz­ságügyi kormányzat, hanem csak egy novellá­val, tehát az eddigi jogszabályiofcnak a módo­sítását és kiegészítését célzó törvényjavaslat­tal. T. Képviselőház! A törvényjavaslat apper­cipiálásáhoa feltétlenül szükséges az ebben ai tárgyban edidig alkotott jogszabályoknak leg­alább is rövid áttekintése. Amint említeni bátor voltom, ebben a tárgyban eddig öt törvény alkottatott. Az alapvető törvény az, 1920. évi XV. te., amely elsőízben szabályozta ezt a joganyagot alapvető módon és amely törvényalkotás az árdrágító visszaélések egyes fajait külön definiálja, kü­lön szabályozza és hét ilyen külön definiált ár­drágító visszaélést mint! bűncselekményt sta­tuál, azonkívül még két, mondjuk sui generis bűnicselekménynek nevezhető bűncselekményt. T. Képviselőház! Ez az 1920:XV. te. már a megalkotása után nyomban nem töltötte be azt a feladatot, amelyet betölteni hivatott volt, úgyhogy már 1920-ban egy másik törvényt kel­lett ennek kiegészítéséül alkotni, az 1920. ÓTÍ XXVI. tc-et. amely az alaptörvény egyes rendelkezéseit már jelentőis mértékben súlyos­bítja, különösen akkor, amikor az alaptörvény­ben szabályozott egyetlen bűntetti eselekmény­nyel szemben újabb bűntetti eseteket statuált éspedig arra az esetre, ha az árdrágító vissza­élés a közellátás, érdekeit súlyosan: veszélyez­tette, vagy ha az elkövetés üzletszerű módon történt, továbbá pedig akkor, ha visszaesés esete forgott fenn. Ugyanez az 1920:XXVL te. a mellékbüntetések körét is kiterjesztette és a mellékbüntetések tekintetében ez a törvény te 1­szi elsiő ízben lehetővé az árdágító visszaélés­sel kapcsolatban kiszabható büntetés mellék­büntetéseként a vagyoni elégtételt, amely már eszerint a törvény szerint is a teljes vagyon­elko'bzásig terjedhetett; ennek a törvénynek alapján azonban ezt a büntetést csak akkor lehetett alkalmazni, ha a tettest előzőleg sza­badságvesztés-büntetéssel ísujtották. Az 1920:XXVI. te. sem mutatkozott kielé­gítőnek és folytatólag az 1939:111. te. 206. %-&•. tehát a hon védelemről szóló törvény, majd folytatólag az 1940:XVIII. te. és legutoljára az 1941 :X. te. egészítette ki az árdrágító vissza­élések bűncselekményének körét. Az 1940. évi XVIII. te. az alaptörvényben) definiált hét bűncselekmény körül az áruelvonással elíköve­KÉPVISELŐHÁZI NAPLÖ xvn. tótt árdrágító visszaélés büntetését szigorí­totta, ezenkívül az üzemtulajdonos mulasztá­sával elkövetett bűncselekményre állapított meg súlyosabb büntetéseket. Az 1941 :X. te. tulajdonképpen egy új bűn­cselekményt statuált már, éspedig a vétséget abban az esetben,' ha valaki a tormielés, a for­galom és a termények vagy termények felhasz­nálását szabályozó közigazgatási jogszabályo­kat áthágta, azzal a feltétellel, ha ez a cselek meny a közellátás érdekeit súlyosan veszélyez­tette, visszaesés esetében pedig ezt a cselek­ményt bűntettnek minősítette. Ezek a röviden ismertetett tör vény alkotások foglalják maguk­ban az árdrágító visszaélésekről eddig alkotott jogszabályok anyagát A most előttünk fekvő törvényjavaslat tulajdonképpen beleilleszkedik ezeknek a régi jogszabályoknak a rendezerébe és új dolgot nemigen tartalmaz, tendenciája inkább az­hogy a régi törvényekben megszabott bűncse­lekményeik büntetését súlyosbítsa, illetőleg i hogy olyan új, minősített eseteket statuáljon, | hoigy több esettben leheissen bűntettnek minősí­teni az elkövetett cselekményt. A törvény­javaslat második és harmadik szakasza tar­talmaz elsősorban ilyen súlyosbítást, amely te­hát nem a bűncselekményt állapítja meg, ha­nem csak a régi elkövetési módok egyikét és másikát minősíti a törvényjavaslatban meg­állapított körülmények fennforgása esetén. így az első minősítés az, hogy ha valaki ebben az öt eddigi törvényben meghatározott) valamely árdrágító visszaélés vétsége miatt már voit büntetve és a büntetésének kiállása óta öt év nem telt el, tekintet nélkül arra, hogy pénz­büntetéssel vagy szabadságvesztés büntetéssel volt büntetve, bűntett miatti vonandó fellelős­ségre először akkor: ha öt év még a büntetés­nek kiállásától nem telt el, másodszor akkoc, ha 200 pengőt meghalad az az illetéktelen nyere­ség, amelyet az, árdrágító visszaélést magá­ban foglaló cselekményével elért vagy elérni törekedett. A törvényjavaslat itt az illetéktelen nye^ reség definicióját is adjia^ amely szerint ille­téktelen az a nyereség, amelyet valaki a maga, vagy más részére jogszabályba ütköző módon I ért el vagy törekedett elérni. Tehát ez az első súlyosbítás, amely bűntetté minősíti a cselek­ményt és csak; börtönnel büntetendő, abban az .esetiben alkalmazandó, ha megielőzőleg vét­ségért volt a tettes elítélve. A 3. §-beli súlyosbított eset, minősített eset az, amikor azi előző jogszabályokban meg­állapított bűncselekményekből! kifolyólag bűntett miatt volt már valaki elítélve és ha büntetésétől számítva öt év még nem telt el, vagy pedig hiai 20.000 pengőt xnis&haliadott az az illetéktelen nyereség, amelyet a Qsele'k­ménnyel elért és harmadszor, ha tudatosan arra törekedett, hogy az illetéktelen nyere­ségből állandó keresetforrága legyen. Ez a két esst telhát az, — amely mind a kettő büntettet, tehát minősítleitt, súlyosabb esetet statuál — ebben a törvényjavaslatban már ai régi jfoigiíizabályokkal szemiben súlyos újítást jelent; éspedig, ha vétségért volt va­laki elítélve, akkor börtönnel, ha, pedig megv előzőleg bűntettért volt valaki elítélve, akikor fegyházzal büntetendő bűntett esetét kell, vagy leh'elt .megállapítani. A súlyosbított esetek között fenntartja a törvényjavaslat 3. §-ánaik (2) bekezdése már 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom