Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-319

Az országgyűlés képviselőházának S19. ban és ez az, hogy a miniszterelnök úr közvetlenül -előttem adott választ a felhatalmazási vitában elhangzott ellenzéki beszédökre. Kötelességemnek tartom ezzel kapós

otatban leszögezni, hogy a miniszterelnök úr beszédének tónusa, amelyet velünk szemben, a t. túloldal által is gyakran építő szelleműnek aposztrofált .ellenzékkel szemben használt megfelelt, annak a tónusnak, amelyet mi itt bennt a Házban megütöttünk. Ezt mi készséggel elismerjük és, ha a stíluson dőlne el a világ sorsa,, mint ahogy bizony a miniszterelnök úr körülbelül ilyet is mondott beszédében, ha a stíluson dőlne el a sorsa ennek az országnak és a politikai fejlődésnek az útja, akikor azt hiszem, a miniszterelnök úr is osztozhatna abban a véleményemben, hogy a mi építő kritikánk és az ő válaszának stílusa között nem volt eltérés. T. Ház! Ez egészséges szimptóma, mert azt jelenti, hogy ellenzék és kormányzat egyaránt tisztában van azzal, hogy milyen nagy ennek a teremnek akusztikája, éppen háborús időben (Piukovich József: Még ha üres is! — Meskó Zoltán: Annál jobb. — ßajniss Ferenc: Még ha cenzúra is van!) még ha cenzúra is van, tehát mondom, tisztában vagyunk _ mindkét oldalon ennek a teremnek akusztikájával és kötelezőnek tar tjük magunkra olyan hangnem használatát, amely soha, de soha, semmi körülmények között nem árthat ennek az országnak. De ha ezt ezen az oldalon elmondhatjuk és elismerjük készséggel a miniszterelnök úr felé is, akkor törvényhozói felelősségem tudatában kijelentem, hogy Bajcsy-Zsilinszky — azt hiszem, jogosan inkább csak Zsilinszky kép viselő torsunknak nevezhetem (Helyeslés.) — tegnap itt interpellált képviselőtársam hangja határozottan ártalmára van az országnak. (Ügy van! Ügy v>an! a szélsőbqloldalon.) Azt szeretnők, ha* a képviselő úr is ráébredne ennek a döbbenetes hangnak tudatára és levonná a konzekvenciákat. (Élénk helyeslés. — vitéz Jsros Andor: Összeférhetetlen! — Palló Imre: Hubayék sokkal kisebb dologért voltak összeférhetetlenek!) Ha ezt nem teszá, ha nem érzi azt, hogy kiközösítette magát az egész nemzeti közösség- testéből és életéből < az ilyenforma felszólalásával, legalább vonuljon viasza a parlamenti szerepléstől és ha lobog benne gyűlölet amely gyűlöletet talán mint orvos, mint fajbiológus és mint örökléskutató jobban meg tudnék magyarázni, ha lobog benne gyűlölet, ám ontsa ki azokban a körökben, ahol szívesen hallgatják; tele vannak, a'budapesti kávéházak zsidó asztalokkal, akik előtt nyugodtan kiöntheti az ilyen gyűlölet hullámait ahol jó közönséget kap, ott ezt megteheti. (Taps a. szélsőbaloldalon.) T. Ház! Méltóztassék nekem megengedni. hogy a miniszterelnök úr felszólalásának érdemi részéről a beszédem kapcsán előforduló témákkal együtt emlékezzem meg. Mielőtt ezekbe a részletekbe belemennék, időszerűnek tartom elmondani azt. hosry mi siokan ebben az országban a közélet iránt való érdeklődésünkéit tulajdonképpen a fronton szereztük meg. Mint az úgynevezett réigli világháború öreg katonái de fiatal diákok kerültünk vissza a harcterekről, amelyeknek legdöntőbb Jelentősége az ember egyéni életében abban áll az én megítélésem szerint, hogy a harctéren sűríteftebben él az ember, maga a harctéri élet, a frontélet egy sűrített élet ahol a fiata<lemberhő] korábban lesz férfi és ahol a fiatalember, ha nem is rendelkezik azzal a tudással, ameülése 1942 december 3-án, csütörtökön. 523 lyet a férfi megszerezhet magának, de már megszerzi a mélybe látni tudás képességét. És még egyet: a harctéri katona igazán tisztába jön azzaL hogy mi a fontos és mi a nem fontos, igazán tisztába jön azzal, hogy mi az igazság és mi a látszatra esetleg csak csábító, de üres szólam. T. Ház! Mi így jöttünk vissza a. frontról 1918-ban, nem tudtuk minden részletében, hogy mi a jó, hogy mit kell csinálni, de egyet tudtunk, egyet vallottunk, egyet minden fiatal -lázunkkal és dinamikánkkal hirdettünk és ez az, hogy soha, de soha többé nem szabad ezzel az országgal annak megtörténnie, ami megtörtént 1918-ban. (Ügy van! jobbfelől.) És mint fiatalemberek átestünk azon a legrettenetesebb ítéletalkotáson, hogy saját anáinkkal szemben kellett a hibákat keresnünk. Kerestük a hibákat, talán meg is találtuk, de a hibák kiküszöbölésének részletes módját nem tudtuk, nem tudhattuk, mert fiatalok voltunk. Történelmi felelősség terheli ezt a generációt, amely alól nem tudom, hogy félment-e vagy nem ment fel a történelem, danára az előbb mondott adottságainknak, az a felelőssée

1 terhel bennünket, hogy elhittük a konszolidációs Magyarország vezetőinek, hogy a dolgokat Jóvátenni csak úgy lehet, ahogvan ők akarják. Nem tudtunk az ő állításaikkal állításokat szegezni szembe, de rövidesen láttuk, —- és szíves enp-edelmükkel egy esetét fogok elmondani, amelv nekünk kinvitotta a szemü^^t — hogy a Bethlen István-féle konszolidáció Magyarország útja nem az az út. amely kizárja a súlyos hibáknak azokat a súlyos következményeit, amelyeket 1918-ban egyszer már megértünk. T. Ház! HiíszesztendŐs katona, voltam, amikor az őszirózsás forradalom mámorában úszott a pesti utca és emlékszem a forradalmi lapoknak egy nagy feltalálásban és nagy hozsannával közölt képére, amikor Károlyi Mihály — ha jól emlékszem köztársasági elnökké^ való megválasztása után — be akart menni az Astoriába- Természetesen az őríön^ő és ünneplő tömeg Károlyi Mihály után tódult, aki azután ebben a nagy ünneplésben beszorult az Astoria-szálló forgóajtajának egyik rekeszébe és onnan sehogyan sem tudott kikerülni. (Vajna Gábor: Maradt volna ott! — Rajniss Ferenc: Bárcsak sohase került volna ki!) amíg azután segítségére nem siettek és ki nem szabadították onnan. Mint mondtam, én húszesztendős fiatalember, de öreg katona voltam, amikor ezt olvastam és nem tehetek róla,, ez az epizód soha, de soha nem ment ki az eszemből. Mert bármennyire jellemezte Károlyi Mihályt és az egész forradalmat — legyünk őszinték, operett-forradalmat — ez a kis epizód, mi akkoriban ennél sokkal, de sokKai messzebbnéző következtetést vontunk le belőle, .azt. hogy mi volt az ő hibájuk. Az yol+, hogy elindítottak, valamit, aminek folytatását nem látták, nem tudták és amikor rájöttek arra, hogy ők ezt nem tudják továbbvezetni, akkor eb ura fakó, egyszerűen félreálltak ^ és odadobták az országot a vörösöknek. (Vajna Gábor: És Peyer úr megadta neki a kiutazási engedélyt!) T. Ház! Miért említettem meg ezt a Károly-féle epizódot, amikor nem alkalomszerű ütt arról beszélni, hogy egy forradalmi vezető hogyan akadt bele egy forgóajtó rekeszébe? Csak azért mondtam el, mert attól kezdve so*