Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-319

Az országgyűlés képviselőházának 319. mondotta, hogy bakancs viszont lesz a mezőgazdasági lakosság számára. Ezt mondotta szeptemberben Zalaegerszegen. Most december 3-ika van és ez a terminus pedig azt válaszolna vissza a miniszterelnök úrnak, hogy bakancs viszont nincs még ma sem sok helyen. (Piukovich József: De lesz!) Ezekből tényként megállapíthatjuk azt a következtetést, hogy a kormány sem termelni, sem szervezni, sem pedig elosztani igazságosan nem tud. T. Képviselőház! Minél jobban vérzünk kint a fronton, annál» többet kellene itthon tennünk népszaporodásunk előmozdítása érdekéiben. Családiiházakra gondolok. Nem az Oncsa.házakra, erre a csodálatos, karitatív jellegű szórvány szociálpolitikára gondolok, hanem az egész magyarságnak intézményes megsegítésére. Azt kell mondanom, a házhelya'kció nálunk botrányba fúlt Miért? Ismét a földmívelésügyi tárcának a kormánypárti padsorokból való előadójára hivatkozom. Az ő adata sze-. rint 1936 július 1 óta 23.500 házhely létesítésére adatott ki rendelkezés. Ebből 6.500 a Délvidékre esik, tehát az anyaország területére 17.000 — hat és fél év alatt! Méltóztassék elosztani a 17.000-eti hat és féllel és méltóztatik látni, hogy egy esztendőre 2.833 házhely esik, már pedig 6.000-nél több községünk van. Méltóztatik látni akkor, hogy egy községre évente alig egy fél házhely jut. Ezt másnak, mint botránynak, nem nevezhetjüik akkor, mikor félmillió házhelyre volna szükség. És ha megállítanánk: ma a házasságkötéseket és azi új házasságok nem követelnének több házhelyet, akkor is 200 év kellene ahhoz, hogy a jelenleg fennálló igény ebben a tempóban kielégítést nyerjen. Csodálkozhatunk-e ezen, amikor a földmívelésügyi miniszter úr a kisbérleti és a házhely törvény végrehajtását sürgető képviselőket demagógiával vádolja? Csodálkozhatunk-e ezen, amikor a kisbérleti törvény végrehajtási utasítása még ma sincs kiadva? De mindezt nem tennénk mi szóvá és nem sürgetnénk, hanem »Háború van« jelszóval a nagy megértés mezejére lépnénk, ha a miniszterelnök úr kilenc hónappal ezelőtt bemutatkozó beszédében nem állította volna be a házhelyakció gyorsabb lefolytatását és szórói-szóra a következőket nem mondotta volna: (Olvassa): »Lehet, hogy a kihasítandó utcák nem lesznek majd olyan egyenesek, lehet, hogy ai házak nem lesznek olyam egyformák, mintha a Fatksz. vagy az. Oncsa. építené, de én gyorsan akairom ezeket a magyar nép birtokába adni.« Sajnos, a magyar nép ezeket a nem nyílegyenes utcákat, nem egyforma házakat nélkülözni kénytelen. Hiába sürgetjük,, mi képviselők, az akció lefolytatását kerületünkben vagy bárhol máshol, hiába torlódik össze a falusi lakosság és hiába* kénytelen kivándorolni messzebb a kültelekre, hiába szorul ki az úgynevezett hegyre, például a Dunántúlon. Kétségtelen, hogy a községekben az, összeírás megtörtént, csakhogy ezáltal az érdeklődést felcsigáztuk a - házhelyek iránt. Súlyos vesziedelemnek tartjuk, hogy ezt a jogos igényt nem elégítik ki most. Megállapíthatjuk tehát, hogy botrányba és csődbe jutott az egész házhelyakció. T. Képviselőház! Most áttérek egy másik kérdésre: hogyan is állunk azzal a sokszor emlegetett zsidókérdéssel, amelyikre az egyik erülése 1942 december 3-án, csütörtökön. 505 délyi képviselőtársunk bizonyára jószándékból, már azt mondotta, hogy nem is annyira fontos, mint pl. a nemzetiségi kérdés, mert nemzetiségünk van 3 millió, zsidónk pedig 800.000, ennélfogva tehát mégis a 3 millió ember sorsa fontosabb. Erre azt mondom* mind a kettő egyformán fontos, mert összes nemzetiségeink együttvéve annyi bajt és veszedelmet nem zúdítottak ránk, mint a 800.000 főnyi zsidóság. Nem a 800.000 zsidó kérdése ez, hanem 15 millió magyarnak a kérdése. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Hányadán állunk ezzel? Ismét a front és a belső ország között mi a differencia ezen a téren? A frontkatona azt latjai, hogy a zsidó ott kint csak- segédmunkás, itthon pedig tudja, hogy vezető ember, munkaadó, nagyságos úr és méltóságos. (Piukovieh József: Kegyelmes!) A két zsidótörvény egyáltalában nem bolygatta meg a zsidó jövedelmet és nem bolygatta meg'a zsidó vagyont sem. De szegényes eredménye mellett ez a két zsidótörvény fényes bizonyíték arra amit én a második zsidótörvény tárgyalása alkalmával itt a Házban erről az oldalról négy évvel ezelőtt elmondottam, hogy nevetséges dolog a második zsidótörvénybe beletenni egy kivándorlási szakaszt, erre semmi szükség nincs, ez után a zsidótörvény után olyan jó dolguk lesz a zsidóknak, hogy nem kivándorolni fognak Magyarországról, hanem ide be fognak vándorolni. ' (Felkiáltások a szelsőbaloldalon; Megtörtént!) Mintha csak szavaimat utólag igazolni akarnák a szlovákiai zsidók: 12.000 menekült át ide Magyarországra. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Eldorádó!) Ugyancsak a második zsidótörvény tárgyalása alkalmával rámutattam arra, hogy a zsidók árvízszerűleg fogják elborítani a számukra szabadon hagyott területet, így például a keresztény ipart fogják lekonkurrálni azok a selejt-zsidók, azok a kis-zsidók, akik ellen a má.sodiik zsidótörvény szól. Ezt én négy évvel ezelőtt elmondottam és most négy év után Stitz János képviselő úr, az iparügyi tárca előadója előadói beszédében ugyanerről panaszkodott, mondván, hogy a zsidóság az értelmi, és kereskedelmi pályákról részben leszorulván, az ipari pályákra, vetette magát. Tehát méltóztatnak látni, négy év után a kormányzat támogatója, az iparügyi tárca előadója is rájön erre az igaizságra. T. Ház! Általában érdekes volt megfigyelni, hogy a költségvetési vita során, a kormánypárti szónokok, de maguk az előadók is, megállapították, hogy a zsidókérdés terén nincs még rend és valamennyien túlhaladták ä kormánynak eddig tapasztált álláspontját, sőt biztatták az egyes miniszter urakat az előadók is, a túloldali szónokok is, hogy ne hagyják magukat és egy százalékot se engedjenek a zsidókkal' szemben. Annyira belejöttek ezen^ a téren a panaszkodásba, hogy egy-két miniszter úrra is ráragadt a panaszkodás és tőlük, is azt hallottuk, hogy valamiképpen el kell járni azok ellen, akik nem a hazát tartják elsőnek. Mi tisztelettel kérjük a miniszter urakat, hogy ők ne álljanak oda a siratófal mellé, nekik módjukban áll cselekedni, tessék tehát cselekedni, nem pedig panaszkodni! (Rapcsányi László: De nem tudnak!) itt nálunk, Magyarországon, tulajdonképpen A zsidókérdésről megállapítható, hogy ez elakadt a. strohmann-kérdés kátyújában. Hp70*