Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-318

448 Az országgyűlés képviselőházának 318 legalább annyit, hogy az igen t. túloldal csendben! meghallgatja. (Füssy Kálmán: Irigyeltek, hogy hazajöhetett!) Itt rátérek a honvédelmi miniszter úrnak a költségvetési vitában elmondott beszédére, amelyben közölte — azóta, meg is jeleint a rendelet —, hogy zsidó munkaszolgálatra tíz korosztályt behívnak. Nekem az ä tiszteletteljes kérdésem, hogy mi lesz az idősebb zsidókkal, azokkal, a zsidókkal, alkik (vitéz Imrédy Béla: Pozíciókban vannak!)' a tíz korosztálynál idősebbek és kint vannak zsidó munkásszázadokkal a harctérien % Ezeket most hazahozzák és leszerelik ugyanakkor, amikor a 45—50 éves magyarok kintmariadnak a harctéren és tovább harcolnak és véreznek? (Zaj a szélsőbaloldalon.) Szeretnék erre vonatkozólag határozott választ kapni, mert ezt nagyon lényegesnek tartjuk éppen a külsJŐJ és a belső front közötti ellentéteik elsimítása miatt. Még azt szeretném megmondani a honvédelmi miniszter úrnak és azoknak a képviselőtársaimnak is, akik ilyen értelemben felszólaltak, hogy mi a zsidókérdésben teljesen, osztozunk a miniszterelnök úr álláspontjában, aki kitelepítéssel akarja a kérdést megoldani. Ha tehát ebben az álláspontban osztozunk, akkor nincs nélkülözhetetlen zsidó, mert úgyis ki fogjuk telepíteni őket, legfeljebb arról van szó, hogy hamarabb kell valakit beállítani vagy kiképezni arra a beosztásra, amelyben van. Tehát annak jogosultsága, hogy valaki, mint zsidó nélkülözhetetlen és ezért mentesülhet a munkaszolgálat alól, nem állhat fenn. Egyébként a túloldal igen t. szónokainak tárgy ilagossságát és loyalitását én is a legmesszebbmenőleg elismerem- Amint Kölcsey igen t. képviselőtársam Imrédy Béla képviselőtársunknak beszédére elismerte, hogy az építő kritika, ahogyan gróf Teleki Béla képviselőtársunk osztotta beszédének a magyair öncélúságra vonatkozó részét és ahogyan Bence Zoltán képviselő úr igazán magasszárnyalású beszédében megrajzolta az önzetlenséget» a magyar közösség által megkívánt vezető tipust, ezekkel mi is csak egyetérthetünk. Ezek után, miután ennyire egyetértünk ezekben a kérdésekben, felmerül a kérdés: miért nem történnek meg ezek a dolgok, miért nem ezeknek a valóraváltását látjuk csiak, miért nem azt látjuk, hogy a magyar nép érdekeit helyezik előtérbe, és miért nincs úgy. hogy mir: den intézkedés a miagyar nép megerősítése érdekében történik? Miért nem lehet a közéleti tisztaságot helyreállítani, miért kell elhúzni egy eis vizsgálatokat, és miért nem lehet ai bűnösöket a leggyorsabban az igazságszolgáltatásnak Vagy a társadalom közmegvetésének átadni? Ezek azok a kérdések, amelyeknek sok miértjére feleletet nem kapunk. T. Ház! A mi álláspontunkat vitéz Imrédy Béla t. képviselőtársunk a megajánlási vitában elmondott h eszedében kifejtette. Mi azzal teljesen egyetértünk. Méltózassanjak meggyőződve lenni arról, hogy mi személytelenül és önzetlenül kívánjuk a magyar közösségi gondolatot szolgálni. Hogy mi az ún államot az új rendszert magyar nemzeti szocialistának nevezzük, ez csiak forma kérdése, mert mi nem akarunk semmi mást,, mint erős, egészséges, boldog magyar népet, kizárólag ennek szolgálatába állítottuk szerény képességeinket és semmi más célunk inincsi, mint az, hogy ezt egyszer beteljesülve lássuk. ülése 1942 december S-án, szerdán. Az elmondottak alapján a felhatalmazást a kormánynak nem adoma meg. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbáloldalon. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Boczonádi Szabó Imre jegyző: Szabó Zoltán! Elnök: Szabó Zoltán képviselő urat illeti a szó. Szabó Zoltán: T. Ház! A megajánlási vita, amint erre az előttem szólók közül sokan rámutattak, a parlamenti életnek legfőbb alkalma arra,,, hogy a részletek helyett, átfogó kérdéseket vizsgáljanak elsősorban a parlament képviselői, és a részleteket is egyetemes szempontból^ igyekezzenek megvizsgálni. A költségvetési és a megajánlási vita alkalmával az országépítésí építőanyaga es építőereje kerül vizsgálat alá. A pénzügyminiszter úr nagyon helyesen saját maga járt elől jó példával a takarékosság iránti propaganda megindításakor. A pénzügyminiszter úr rámutatott arra, hogy miiyen nagy szüksége van ennek az országnak a tőkegyűjtésre. Ilyenkor azonban lehetetlen arra nem gondolnunk, hogy a költségvetésben állapjában véve egy mérhetetlen nagy tőkének, a magyar életerőnek a kamatait költik az államháztartás vezetői a nemzet létfunkcióira. Ennek a felhasználásnak példáidénak kell lennie az egész ország számára, azt mernénk állítani, minden magyar család és minden magyar ember számára. Itt, az államháztartás felhasználásában kell kitűnnie annak, hogy a pénz nem öncél, hanem eszköz. Egyént és vállalatot sokszor megtéveszthet, félrevezethet a pénz öncélúsága, de a pénznek egy \ államháztartásban való felhasználásánál nyilvánvalónak kell lennie annak, hogy a költségvetési összegekben egy óletakarás adódik és ezt az életakaratot kell a pénzen keresztül felhasználni, még; pedig a legjobban, tehát a legegyetemesebb haszonnal, nem uralkodásra, hanem a nemzeti közösség szolgálatára. (Helyeslés.) A pénz értékjelzőae más értékeknek. Benne a munka, a szorgalom, a céltudatosság ölt nem annyira anyagi, mint inkább jelképes formát. Nyilvánvaló), hogy a pénzből ha egészségesen használtatik fel, ismét annak kell lenni, amiből a pénz lett: több munkává, még teljesebb életté kell visszaváltoznia a pénznek, amely a munkából és a gyümölcsöző életből származott. (Ügy van! jobbfelől.) Ha fontos aktus a költségvetésnek a nemzet bizalma, ítélete, szeme elé való bocsátása, akkor éppen olyan fontos funkció ennek az ítéletnek, kritikának gyakorlása, vagyis, a bizalom megadása vagy megtagadása. Ezt a funkciót az országgyűlés gyakorolja. Az országgyűlésnek államjogi és alkotmánybeU szerepéről, fontosságáról Bálás Károly képviselőtársunktól hallottunk nagyon rávilágító gondolatokat. De arról is hallottunk panaszokat, nemcsak a túloldalról, hanem a mi soraink közül is, hogy ennek a fontos aktusnak a vitái mégis meglehetősen részvétlenek. Ennek lélektani okai nemcsak: ennél a vitaanyagnál szierepelnek, hanem szinte minden törvényjavaslat tárgyalásánál. A képviselők szónokló emberek és al szónokló ember — szinte csak kivételek vannak ezen a téren — nem mindig jó hallgató, isőt ellenkezőleg, türelmetlen és rossz hallgató. De hozzá járulna ezeknek a vitáknak szintemelkedéséhez, látogatottságához, — szerény véleményünk szerint — ha dokumentálódnának a következők. Először is, ha