Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-317

Az országgyűlés képviselőházának 317. 36 pengőt, a négy gyermek 174 pengőt, összesen 210 pengő a családi pótlék. Ezzel szemben az agyancsak négygyermekes munkás a feleség után semmit, a négy gyermek után 40 pengőt kap, tehát 170 pengővel kevesebb családi pótlékot kap, mint az, aki ebbe az úgynevezett második osztályba tartozik. így ez a-kérdés nincs elintézve, ezért nincs ez a kérdés nyugvóponton és igenis, ki kell jelentenem, hogy a munkások gyermeknevelési pótlékát kielégítő módon kell szabály ózni. Ha a kormány annyira sajnálja a munkáltatókat, .'ha annyira a szívén viseli a munkáltatók ügyét, akkor tessék az adóbevételekből kihasítani; egy akkora összeget, amely elegendő airra, 4 hogy a munkások gyermekei számára megtol elő családi pótlékot folyósítsanak. Meg kell említenem azt is, hogy ezt a pótlékot sem kapja a munkás bármikor. Hetenként legalább három napot kell dolgoznia, mihelyt három napnál kevesebbet dolgozik,, már nem^ kapja. Ha megbetegszik, akkor betegsége idejére legfeljebb három hónapig kapja, azután már nem. Ha hosszantartó a betegsége, beszüntetik a pótlék folyósítását, éppen akkor, amikor a legnagyobb szüksége volna rá, mert minél hosszabb ideiig beteg a munkás, a családfő, a családja annál jobban kimerül anyagiakban és akkor még a gyermeknevelési pótlékot is elvonják. Van még egy megszorítás, amely miatt nem vonatkozik a pótlék minden munkásra és ez is igazságtalan rendelkezése a kormánynak, amelynek megváltoztatására szintén elérkezett az idő. Csak azok a, munkások kapják, akiknek olyan szerencséjük van, hogy olyan üzemben dolgoznak, ahol az átlagos létszám, a húsz fő'i meghaladja. Egész sereg olyan üzem van, ahol az egész évben nincs meg a húsz főt meghaladó átlagos munkáslétszám, bizonyos időszakokban megvan, de az egész évben nincs meg. Az ilyen üzemben dolgozó munkások mind elesnek ennek a csekély családi pótléknak a folyósításától is. Ezt is meg kell tehát változtatni, ez is régi kívánsága a munkásságnak. Ez a megszorítás nagyon igazságtalan rendelkezés és a kormánynak tudnia kell a megoldást, hogyan lehessen ezen segíteni. Tettünk már erre javaslatot, magam is tettem. Egy közös pénztárt kell létesíteni,. amelybe a kisipari munkaadók bsfizeínek bizonyos összeget és üymódon meg lehet oldani ezt a kérdést. Szólnom kell itt még egy kérdésről, amely a termelést érinti. Ez az országos munkafelügyelőségek munkájának megkezdése. Ezt is nagy hozsannával fogadta számos képviselő úr, amikor az iparügyi miniszter úr bejelentette, hogy az országos iparfelügyelőség megkezdte működését. Akinek a gyakorlatban alkalma van munkásproblémákkal foglalkozni, az az első pillanatban meg tudja állapítani, hogy egy ilyen országos munkafelügyelőség a rengeteg és sokirányú munkásproblémát képtelen elintézni. Én tagja vagyok az úgynevezett munkaviszony ellenőrző bizottságnak évek óta és tapasztalatból tudom, hogy egy bizottság is képtelen arra, hogy egész Budapest valamennyi iparágára kitetrjedőleg figyelje, hogy betartják-e a szociálpolitikai rendelkezéseket, a minimális béreket, a munkaidőt, stb., stb.. amelyek mind a munkások nagy problémáihoz tartoznak. Még kevésbbé tudja ezt egy úgynevezett országos munkafelügyelőség elintézni és éppen ezért neun mondhatok egyebet: ez csak egy hivatal, amely hivatalban itt-ott elintézütése 1942 december 1 én, kedden. 407 nek odakerülő ügyeket, de a munkások nagy tömegei azt sem tudják, hogy ilyesmi létezik, nincs is módjuk, nincs is alkalmuk, hogy ehhez a hivatalhoz hozzáférkőzzenek és ottan sérelmeik és panaszaik elintézését kérjék. T. Képviselőház! Éppen ezért meg kell mondanom, hogy a munkafelügyelőség felállításával és ennek működtetésével a munkásproblémák, a szociális rendeletek betartásának nagy kérdése elintézést nem nyertek. En már régóta napirenden tartom ezt a problémát, az úgynevezett üzemi alkotmány problémáját, a kormánynak már nem egyszer feltártam, hogy végre az üzemi alkotmány ügyét rendezni kell, mert fennállhat egy hivatal, — mondjuk az országos munkafelügyelőség — de ha ennek a hivatalnak nincsenek meg azok a szervei, amelyek a hivatal tudomására hozhatják az üzemekben meglévő bajokat, sérelmeket, ez akkor csak egy üres hivatal marad, amelyben vannak ugyan íróasztalok és szekrények, de nem munkatartalommal telített hivatal. Éppen ezért ismételten szorgalmazom az üzemi alkotmány kérdését és felkérem a kormányt, hogy akkor, amidőn országos munkafelügyelőséget szervezett, gondoljon arra, hogy egymagában ez a munkásproblémák elintézéséhez nem elegendő. Szükség van az üzemi alkotmányra^ a munka jogára, szükség van egy fórumra benn az üzemben, (hogy oda a munkás elmehessen, mert minden üzem maga tudja az üzemi bajait a legjobban megállapítani, nem pedig az azon kívülálló. Erre vonatkozólag most egy egészen nagyszerű példát tudok felhozni. Itt van egy svájci gépgyár igazgatójának véleménye, illető, eg beszéde, amelyet egy alkalommal elmondott. Ebben a beszédében kidomborította azokat a tapasztalatokat, amelyeket az úgynevezett üzemi munkaközösségek életbeléptetésénél szerzett. Elmondotta ez a svájci gépgyári igazgató, hogy nyolc esztendeje van az üzemében üzemi közösség és a nyolc esztendő a legszebb eredménnyel járt. Svájcban az üzemi közösségek éppen ezért gyorsan elterjedtek és ma már a vas- és gépipar 90%-ában bevezették azokat. Kis-, közép- és nagyüzemek egyformán létesítettek üzemi közösséget. Az üzemi közösség az üzemet helyezi előtérbe és az üzem és munkásság közötti kapcsolatot teremti meg. Az üzemi közösség kielégíti a munkás önbecsülését, számba veszi alkotó erejét és súlyt helyez a közös ügyek megbeszélésében való részvételre. Az üzemigazgató számára megkönnyíti a tájékozódást, közvetlenséget jelent a munkássággal, kívánságaikat megismerheti és a munkásság is tudomást szerezhet az üzem szükségleteiről, sikereiről és az esetleges nehézségeiről is. Az üzemi közösségben beszélik meg a munkabérkérdéseket, a drágasági pótlékot, a szabadságot, a túlórát, a munkaműszakot, a vasárnapi munkát, a biztosítási kérdéseket, a lakásépítést, a kertgazdálkodást, a munka menetét, az új munkamódszereket, az üzemi reformokat és egyéb hasonlókat. A svájci vas- és fémiparban szerzett tapasztalatok szerint, nyolc esztendő alatt viszályokra nem került sor, mert a^ kérdések gyakorlati megbeszélése egyszerűsítette az üzem menetét és minden súrlódást kiküszöbölt. A munkaközösséget minden gyár más és más módon teremti meg. A legjobban kialakult rendszer az, hogy minden 50 munkás után választanak egy munkást, aki a munkaközös-