Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-317

386 Az országgyűlés képviselőházának 317. Hogy bemutassam, milyen messzire haladhat a földibirtokpolitikai elvek helytelen gyakorlati alkalmazása, két különös esettet említek meg. Egy szegény német család egy másik szomszédos német családtól esy 20 négyszögöles terüle tet vett háztelkének^ kibővítésiére 70 ipiengőért, hogy ezen majd később a lakóházát kibővítse. Az elsőfokú hatóság az adásvételi szerződés jóváhagyását megtagadta. Egy német kisgazda, aki 1911-íol 1918-ig honvédszolgálatot teljesített, kétszer megsebesült, ós a Világiháborúban ia kö vetkező kitüntetésekben részesült: nagy ezüst, kis ezüst, bronz; vitézségi ériem, Károly csapatkereszt

1 és hat év utáni szolgálati érem. egy nagyobb város szélén, kis birtokához közel vett egy házát, amely egy szobából és konyhából áll és 236 négyszögöles^ telken fekszik. Az íelsőfokú hatóság az adásvételhez nem járult hozzá azzal laz indokolással: »nehogy a város területén vialó^ ingatlanszerzés ékkel a falusi lakosságnak amúgy is aggasztó mérleteket öltött városbaözönlése még elősegíttessék.« Érdekes azonban megemlíteni, hogy ugyanebben a városban a zsidók mindén nehézség nélkül legyik házat a másik után vehették meg a város közepén is. A földbirt'pkpölitikával ikaposolajtban legyen szabad még a délvidéki agrárföldek kérdéséről^ is néhány megjegyzést: tennem. A jugoszláv agrárreform a németségre ugyanolyan sérelmes volt, mint a magyarságra, A németektől is vettek el ilyen földet és a németeknek sem^ juttattak. Bár nagy nehézségek leküzdése árán, de mégis megvolt a lehetőség arra, hogy az állam által kisajátítás útján juttatott földek bizonyos előírások betartásával magánosok részéről megvehetők legyenek, Kismértékben sikerült egyes német gazdáknak ilyen földeket megszerezniük. Az erre vonatkozó telekkönyvi átírás még a jugoszláv meg szállás alatt résziben már évekkel ezelőtt meg is történt. Több esetben a telekkönyvi átírás csak folyamatban volt. Sokan saját földjüket adták el és vettek helyébe ilyen parcellákat, mások meg egész életükben nagy nehezen összekupprgatott pénzüket használták fel ilyen parcellák megvételére. A magyar királyi belügy minisztérium 5280/1941. számú rendelete értei mében a jugoszláv agrárreform alapján kisajátított agrárföldek 1941. évi április hó 15-iki joghatállyal a magyar állam tulajdonába mentek át, tekintet nélkül arra, hogy a juttatót! agrárföldek a juttatás óta eladattak-e vagy sem. Az ily módon német kézre került földek azonban nem tesznek ki többet, mint a kisajátított földeknek legfeljebb 1%-át. Néptársaink a fenti rendelet alkalmazása folytán már eddig is szenvedtek károkat \ ós semmi biztosítékuk nincs arra, hogy földjüket, amely tényleges tulajdonuk volt, visszakapják. Minden eddigi intervencióm ebben, az ügyben a legmagasabb hatóságokig eredménytelen maradt. Az illetékes bizottság állítólag úgy döntött, hogy ilyen esetekiben a németeknek földjüket visszaadják. Hogy a gyakorlatban ennek az elvnek alkalma zása és az egyéni eljárásban való egyes ügyeknek elintézése hogyan fog végződni, azt majd a jövő fogja mutatni. Továbbá kíváncsiali vagyunk arra is, hogy a jogegyenlőség szelle mében a nincstelen németeknek mennyi földel Juttat az állam a földreform és a telepítési mozgalom révén. Ugyancsak érdekel bennünket a miniszterelnök úrnál beadott aima kér vényünk elintézése is, amely szerint ezekből a földekből a német mezőgazdasági magániskola részére Futakon is bocsássanak rendelkezésre megfelelő földeket, ülése 1942 december 1-én, kedden; Hogy a magyar népiség védelmét célzó fenti elvek gazdasági téren való alkalmazása az alsóbb hatóságok részéről milyen gyakorlati eredményeket mutat, amikor azokat a miniszterelnök úr kijelentéseinek szellemében a német népcsoportra is kell alkalmazni, azt a Délvidékről szintén sok példával lehetne doku mentálni. Több német üzem, üzlet stb. nem kapta meg a lehetőséget arra, ihlogy az üzemet vagy üzletet, mint már sok éven át, tovább is fenntarthassa. A különféle kijelöléseknél, koncesszióknál a németséget sokszor érte hátrány. Általában mondhatom, hogy a szegedi kamara a tényleges gyakorlatban véleményezéseinél a németséget sokszor nem a jogegyenlőség szelle mében kezeli. A mozgószínházakkal kapcsolatban szinte hihetetlen eseteket lehetne ezen n téren felsorolni. Német gazdasági szervezeteinkről, különö sen a délvidéki német mezőgazdasági szövetkezetekről, meg kell állapítanom, hogy azok még nincsenek teljesítőképességükhöz mérten a; gazdasági életbe bekapcsolva. Ebbeli fáradozásaink több helyen teljesen eredménytelenek maradtak. Abban a reményben és meggyőződésben azonban, hogy az általam felhozott kérdések orvoslást nyernek, illetőleg a hazai német népcsopojriti életproblémái az illetékes állami # tényezőknél helyesen oldatnak meg, a megajánlási javaslatot elfogadom. Elnök: Szólásra következik? Vámos Jánoís jegyző: Tóth János! Elnök: Tóth János képviselő urat illeti a szó. Tóth János: T. Képviselőház! Most, amikor a felhatalmazási vita során felszólalok, a termelés, értékesítés és közellátás kérdésével akarok foglalkozni. Kettős frontról beszélünk állandóan. Tudjuk, hogy az egyik, az első front a harctér, ai másak pedig a termelési frontja, amely itthon biztosítja a harctéren küzdő seregeket. A termelés frontjának kötelessége a közellátást olyan mértékben biztosítani, hogy mindenből elég legyen és semmilyen tekintetben se következzenek be zavarok. Éppen ezért nemcsak most, hanem már a háború kitörése előtt több évvel is, nagy szükség lett volna arra, hogy a termelés irányítását kézbe vegyük. Nemcsak &gyeB cikkek termelését kellett volna propagálni, hanem meg kellett volna szabni a nemzeti termelés irányát is. Ha ez akkor megtörtént volna, akkor ma nem beszélhetnénk sem ötmillió métermázsa gabonahiányról, sem pedig tengerihiányról. Az elmúlt években is tudtuk, hogy Magyarország kevés tengerit termel, de még sem tettük meg azt, hogy a tengeri termelését irányítsuk és éppen úgy kötelezővé tegyük, mint az olajasmagvak termelését. A gyakorlati életben azt tapasztalhattuk, hogy tengerit főleg kisgazdaságok, kisemberek termelitek. Volt Pest megyében olyan nagybirtok is, aihol még a oselédkonvenció kukoricáját is pénzért vásárolták meg a kistermelőktől. Ez vezetett idáig, amikor mindent elkövet a kormányzat arra nézve, hogy az előírt kukoricamennyiség beszolgáltatását végrehajtsa. A közellátási miniszter úr a beszolgálrtlatási kötelezettséget az ország területére vonatkozóan nem egyformán állapította meg, bjanem megyénként, sőt járásonként váltakozva. Ez a mi nézetünk szerint csak úgy történhetett meg, hogy 'a gazdasági felügyelők, illetőleg a statisztikai adatok nem nyújtottak kellő