Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-317

374 Az országgyűlés képviselőházának 317. bizonyos túlkapások történnek. Még ebben az esetben is inkább nézzük a jószándékot, mert ha abból az Öt, vagy hatszáz idegen szót íhie­lyetltesiítiő magyar szóból csak egy is meg­marad a magyar közéletben, akikor is kiir­tun'k egy dudvát. Nem cjélzok másra, csak a »zongora« szóra. Valamikor nevettek ezen a szón, ma pedig közkedvelt szó, ma már min­denki zongorázik. Legyen szabad még egy kérdést felvet­nem. Az iparügyi miniszter úrhoz volna egy kérésem. Azt mondják, akié a föld. azé az ország. Ez nagyon; helyes és így vagyunk az iparral és a kereskedelemmel is; akié az ipar. a kereskedelemi, azé az ország. A zsidóktól úgy ahogy — szeriintem nem elég helye sen — elvették a pozíciót^ de nem magát a vagyont és a gyárat, és beültettek máso­kat. Pedig a kérdést úgy kellett volna meg­oldani, hogy megállapítva az értéket, nacio­nalizálták volna azt az ipartelepet, úgyhogy a magyar állam vette volna át és akkor most rJem lennénk amíak kitéve, mint tudo­másom van róla, — nem akarok statisztiká­kat felolvasni -- hogy százával vásárolják össze a külföldiek a magyar ipari társasá­gok részvényeit és egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy a magyar ipar telje­sen ki van árusítva. Itt kellene sürgősen in­tézkedni és ha a miniszter úr [rJem is hoz­hatja nyilvánosság elé a kérdést, szereilném. hogy ha legalább mi törvényhozók nyerhet­nédk betekintést abba hogy melyek azok a vállalatok, amelyeknek részvényei zsidókézből külföldi kezekbe kerültek, mert a zsidótól vissza tudom venni ezeket, de (külfölditől na­gyon nehezen. (Igaz! Ügy van! a .jobbolda­lon.) Ezeket óhajtottam elmondani. Egyéb­kérJt a javaslatot pártállásomra való tekin­tettel nem fogadom el. (Élénk helyeslés a bal­és, a jobboldalon. — A szánokot többen üd­vözUh.) Elnök: Szólásra kö vetkezik? Boczonádi Szabó Imre 3 e £yző: Gr. Feste­tics Domonkos! Elnök; Gr. Festetics Domonkos képviselő urat illeti a szó. Gr. Festetics Domonkos: T. Képviselőház! Igen nagy érdeklődéssel hallgattam Meskó Zoltán képviselő úr beszédét, amelyben min­den magyar ember igen sok igazságot találha­tott. {Ügy van!) Ne vegye tehát rossznéven a képviselő xír, hogy nem foglalkozom bővebben heszédével. T. Ház! Elöljáróban azt szeretném megemlí­teni, valóban csodálatos, hogy már nem is egy esztendeje, hanem egy évtized óta úgy ai ka­tolikus világ, az Actio Catholika, mint a refor­mátus nagygyűlések mind foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy a liberális korszakból ránk­maradt polgári házassági törvényt végre ve­gyük revízió alá, (Űűy van! a jobboldalon.) —­bárhova néz az ember, mindenütt foglalkoznak ezzel a kérdéssel felekezeti különbség nélkül — és ugyanakkor egy fórum, a magyar törvény­hozás még nem foglalkozott vele. Valóban nagyon szükséges lenne ezt a kérdést egyszer tapétára hozni. Egy kérdésben, sajnos, ellentétben vagyok Meskó igen t. képviselőtársammal. Ö azt mondotta emelt hangon, hogy a gazdasági őr­ségváltás már megtörtént. Én is szeretném ezt hallani, de ameddig zsidók, vagy zsidóbéren­ülése 1942 december 1-én, kedden. cek vannak* (Piukovich József: És vannak csőstül!) és strómanok vannak, addig a zsidó­kérdé? nincs elintézve. Történtek lépések, a kormányzat megtesz, mindent ezen az úton, de kötelességünk figyelmeztetni a kormányza­tot, hogy még vannak zsidóki kulcspozíciók­ban, még vannak olyan keresztények, akik zsidódnak falaznak és ezeknek is véglegesen el kell tünniök a magyar kereskedelmi és ipari életből, mert csak akkor lesz az Őrségváltás teljes. Az utóbbi esztendők folyamán ez a ma­gyar parlament több zsidótörvényt vagy olyan törvényt hozott, amely a zsidók helyzetével, pozíciójával foglalkozik. Mindegyik, arra volt hivatva, hogy végrevalahára tisztázza azt a szerepet, amit a zsidók ebben az országban játszanak. Minden törvény azt akarta elérni, hogy végre ez az ország keresztény magyar világnézet formájában szakítson a régi libe­rális felfogással és egy új keresztény Magyar­ország létesüljön. Sok törvényt hoztunk és bi­zony nagyon nagy törvénytudónak kell lenni annak, aki valahogyan kiismeri magát ebben a sok zsidótörvényben. Nézzünk csak körül, akárhogy is próbálkozunk, mégis vannak ese­tek, amikor az emberek nem tudjálk, hogy tu­lajdonképpen zsidók-e, vagy nem. Pedig végre egyszer már tisztázni kellene a fogalmakat úgy, hogy mindenki megérthesse, mert az or­szág már nyakig van tele ai sok zsidótörvény­nyel. Egyszer végrevalahára már pontot kel­lene tenni ebben az ügyben és ezt a kérdést a megnyugvás stádiumába kellene vinni egy világos, tiszta, félremagyarázhatatlan, r pro­tekciónélküli megoldással. (Piukovich József* Mi lesz a gettóval?) T. Ház! Végre egyszer tisztázni kell, hogy ezt a kérdést csak faji alapon lehet és kell megoldani. Lehetetlen dolog az, hogy mind külső, mind belső faji jelleggel rendelkező egyének még ma is mindenütt mint őskereszté­nyek szerepeljeneki Sajnálatos esemény volt, hiszen láthattuk, amikor a zsidótörvények! nap­világot láttak, megindult a nagy lótás-futás és nemcsak a zsidók, de sokszor keresztény se­gítőtársaik is, roihantak a leggyorsabban azért, hogy valamilyen módon a hiányzó papírokat, azt a mindent jelentő keresztlevelet a nagy­papák, a nagymamák iratait megszerezzék. Nemcsak belföldön* hatnem külföldön is nagy utazásokat tettek és jöttek mindenhonnan a különböző iratok. Kötelességemnek tartom felhívni a minisz­térium figyelmét arra, hogy vájjon ezek az írások, amelyek így különböző szomszéd orszá­gokból bejöttek, mind hitelesek-e? Nem tör­téntek-e itt bizonyos visszaélések? Nagyon megfontolandónak tartanám, nem kellene-e ezeket a zsidótörvény folyományaképp beszer­zett okiratokat alaposan nagyítóüveg alá venni és megvizsgálni, mert alapos a gyanúm, hogy sok származási igazolvány nem a kis­zsidóknál, hanem a nagy, a befolyásos zsidók­' nál, nem állja meg a tüzetes vizsgálatot. Meg kell ezt csinálni, mert a zsidóktéirdés gyökeres megoldása csak úgy lehetséges, ha a felsőréte­geket, a kulespoziciókban ülő bomlasztó eleme­ket vetjük ki elsősorban a nemzet testéből. A zsidókérdés megoldása pártprogramm. Szükség van arria, hogy a kormány mindV azokra a legerélyieisebben lesújtson, akik tevé­kenységükkel a zsidók hatalmát és pozíció iát

Next

/
Oldalképek
Tartalom