Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-316

326 Az oxszâggyûlès képviselőházának 3Ï6. aki a m ép újjászületését hirdető egyik szintén kárpátaljai apostol volt és Dobrjanszky Adolfot, ,akit pánszlávnak tüntettek fel, ha csak ezt a három embert veszem külpolitikai szempontból és nem magyar szempontból, mert külpolitikai vonatkozásban ezt a hármat tartom a legnagyobbnak, akkor ki kell jelentenem, hogy mindezeknek munkáiban, így Dobrjanszky mukáiban a pánszlávizmus a régi osztrákmagyar monarchia keretén belül volt megfogalmazva és sohasem annak határain túl. Ezt kijelentem, ezt vallom és azt hiszem, mindazok, akik foglalkoztak a szláv kérdéssel, a szlávizmussal, kezdve Rákóczitól, aki bizonyos szempontból szintén ilyemi törekvéseket mutatott. így tehát territoriális politikai szempontból sohasem kellett félteni Kárpátalját a pánszlávizmustól. Ki kell ellenben jelentenem azt, hogy Kárpátalján, amikor az utolsó választásokat megtartották, amelyen 16 párt indult el és^ vett részt a választáson», ktultúrsaempontból két csoportra tömörültek, egy ukrán mentalitású csoport és egy másik csoport, amelyet az ukránok nagyorosz csoportnak neveztek. Ez a .csoport annakidején magába foglalta: az összes vezetőket, • vezéreket, kezdve Kurtják Jánostól, az első ruszin képviselőtől. Leteszek a Ház asztalára egy magyar lapot. Ebben van egy memorandum, — valamennyit le tudom tenni a Ház asztalára —, amely arról szól, hogy 1924. június 8-án, amikor az első nemzeti tanács megalakult, megjelentek az összes vezetők az akkori ungvári iskolaügyi referensnél és azt mondották, hogy az iskolában — szórói-szóra olvasom — annak az orosz nyelvnek bevezetését kérik, amely az új államalakulásig megvolt, vagyis, amely a magyar állam által, is engedélyezve volt. Ez volt az az irány, amelyet, úgy látszik, félreértettek, — mert nem tudtam tegnap megérteni, hogy népdalokat költöttem- e, vagy hogyan értették azt a kamcsatkai dolgot r—, mert mi az úgynevezett ukránokkal és csehekkel 20 évig a legélesebb küzdelemben, voltunk, amikor az úgynevezett orosz frontot megalapítottuk, még pedig — hangsúlyoznom kell — a magyar pártok támogatásával. Erre az »Uj Közlöny« egyik érdekes szamát hozom fel 1937-ből, okt. 12. — amikor Vo

: záry képviselő úr is ^bekerült a tartományi gyűlésbe, — amely azt írja, hogy f Eenozikés Kurtyák pártja segített a kormányzótanács tagjának megválasztásánál a magyar pártinak és így két ellenzéki magyar jutott be a tanácsba. Azt hiszem, és a történelmi igazság azt bizonyítja, hogy az úgynevezett^ nyelyirányzíil, amelyről ma annyit _ beszélnek és amelyet nem akartam itt előhozni, mert az teljesen belügye a kárpátaljai népnek, egy kárpátaljai nyelvet jelent, amely dialektikus; feltétlenül szláv, akár kisorosz, akár nagyoroszdialektus, hogy milyen, az azon a kérdésen múlik, hogy a terminológiát, amely már Baesinszky András püspök idején, 1771-ben megvolt, melyik szomszéd szláv nyelvtől vették. Itt beszélhetek az úgynevezett ukranizmusról. vagy pedig az úgynevezett nagyoroszizmusról. Ennek az úgynevezett nagyoroszizmusnak követőinél mindig — itt Budapesten is voltak — kivétel nélkül az volt az elképzelés, hogy az ukrán propagandával, amely mindig nagyon veszélyes volt és amely a legutóbbi időben bebizonyította, hogy valóban atnnak a frontnak volt igaza, amely az ukránizmus ellen küzdött iîîêse 1Ô4È november 27-én, pénteken. mindig. Érthető volt, hogy ebben az irányzatba vettünk azokat a terminus technikusokat, amelyeket mindig, talán száz éven keresztül is használt a magyar tudományos életEbből a szempontból tehát volt egy (egységes úgynevezett orosz kultúr front — ma nem is tudom, hogyan nevezzük — magyarorosz, kárpát-orosz, ruszin, rutén, van már hétféle elnevezése, de mindenesetre, ez egy front, egy kultúrfront, amely mögött valamennyien felsorakoztunk. Szeretném látni, nyilatkozzanak azok a kárpátaljai képviselő urak, akik aláírták akkor az összes memorandumokat ebben az irányban, hogy nem értettek-e egyet akkor és nem értenek-e egyet ma is azzal a kulturprogrammal, amely Szabó Eumén és a Duehnovics társaság zászlajára volt felírva. Midőn befejezem beszédemet az idő rövidsége miatt, azt mondom, hogy fel kell vennünk valamennyiünknek a honvéd mentét, az uniformist. Valamennyien frontszolgálaton vagyunk és katonák vagyunk. Legyen ez az uniformis egységes és egyformasága szimbóluma ama egységnek, amely az uniformishoz kötött lelkiséget mutatja, az örök magyar békének a magyarok között éppen úgy, mint a magyar nemzet és nemzetiségeink között. A mente alatt egy nyelv, egy érzelem, egy gondolat uralkodik. Legyen a front harctéri, legyen belső front, legyen valaki katolikus, keleti vagy református lelkiségű, legyen bármilyen nyelven beszélő, az uniformis alatt a szív kell, hogy egy vezérért, egy hazáért, a közös haza védelméért, az állam egységének varázsáért dobogjon. Háborús kormány, háborús parlamenttel és háborús költségvetéssel a kezében, ezért az egységért kell, hogy küzdjön és mi ezt érezve valamennyien elszántan, bátran, mindenkinek szemébe bátran nézve, menetelésben vagyunk fegyelemmel, Önmegtagadással és bizalommal az új Európában és az új feltámadásban. Legyen ez a feltámadásba vetett hitünk egységesítő és a feltámadáshoz fűzött reményünk buzdító, bátorító és szenvedélyeinket levezető, hiszen itt nem szolga vagy rab nép támad fel és ez a feltámadás nem mások halálának felidézője, hanem ez a feltámadás egy szajbád és mindig európai érdeket szolgáló nép e'rieje és az európai újjárendezésnek és kibontakozásnak egyik kulcsa. A magyar feltámadásba vetett bizalmunk nom egy pillanatnyi felbuzdulás, hanem kitartó és következetes önbizalom, amelyet a magyar fiatalság, fiatalos lelkű seregek és öregek szinte halálmegvetéssel egy új ezeréves egységgé kovácsolnak össze. Hiszem, hogy a magyar bölcseség, a magyar provideaicializmus most is győzni fog az esetleges magyar nehézségek vagy talán szerencsétlenségek felett és hiszem, hogy ezen; az ősi földön új élet lesz, amely új éleCaz új Európába való teljes beilleszkedést fogja szimbolizálni. Ennek alapján hiszem és vallom a szentistváni Magyarországot és annak létjogosultságát az új Európában. Vallom a szentistváni gondolat erejét és ebből kifolyólag a magyar nemzet és nernzetiségeinek egyenjogúságát és a magyar nép vezető szerepét, vallom az una eademque nobilitas alapján a vármegyék centripetális erejét, mint a nemzeti autonómia megoldásának alapját, vallom Kárpátalja politikai beolvadását az egységes magyar politikai tengerbe es val-