Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-314

Az országgyűlés képviselőházának 314. doltak rájuk. Ezt én csak azért hoztam fel, mert az ilyen tünetek fájóan érintik az egész ország közvéleményét és arra mutatnak, hogy az a jelszó: »A honvédnek mindent!«, nem vált még mindenkinek a vérévé, mert akkor ilyen vérlázító dolgok nem történhetnének. (Paczolay György; A minisztérium nem. hiszi el. hogy háború van!) Miután most bemutattam, hogy milyen in­dítékokat lát a magyar közvélemény a kor­mány iránti bizalomra, még azt a kérdést sze­re tném fel vetni, milyen szimptómákat látnak nemzetiségeink, amelyek a bizalom légkörét támaszthatják a kormánnyal szemben ? Előre­bocsátom, átérzem, hogy a nemzetiségi kérdés­ben — nem szeretem a »kisebbségi« szót hasz­nálni — a kormánynak abszolút szabadkezet kell engednünk, e kérdés kezelésébe kívülről nem szólhatunk bele. Egyedül a kormány elha­tározásától függ, hogy milyen politikát foly­tasson ebben a tekintetben; legfeljebb egyszer egyszer tanáccsal szolgálhatunk. Most is ebben az értelemben szeretném ezt a kérdést érinteni. Mindenekelőtt a miniszterelnök úrnak az­zal a bejelentésével szeretnék foglalkozni, ame­lyet a költségvetési vita során tett olyan' érte­lemben, hogy kisebbségi minisztérium létesíté­sét nem tartja helyesnek, mert ez — amint ő mondta — esetleg dekompozícióra vezethet. Nekem az az álláspontom, hogy adva van a magyarság felelős vezetője a miniszterelnök úr személyében és vele szemben áll egy népcso­port, például a ruszinok. Hiába juttatok én — mint magyar kormány — intézkedéseimmel minden egyes ruszinnak akár százezer pengős nemzeti adományt is, ha a ruszinok összeségé­vel nem tudom felelősségteljesen megbeszélni nemzetiségi problémáimat. Valahogyan az az érzésem, hogy minden népcsoport, amely az országban lakik, bizonyos értelemben egy kot­lektívumot képez, amelynek akár hivatalosan, akár nemhívatalosan, de mindenesetre van egy vezetősége. Ez a kollektívum magától kialakul, ha nem veszem is tudomásul és na ma_ még nem alakult is ki, néhány év múlva feltétlenül ki fog alakulni. Felvetem tehát a kérdést, nem egy nemzetiségi minisztérium volna-e a legal­kalmasabb arra, hogy azon keresztül a kor­mányzat a népcsoportok felelős vezetőivel le­gyen összeköttetésben 1 Ha az illető népcsoport felelős vezetője, aki a népcsoport bizalmát is élvezi, a magyar kormányelnökkel felelősség mellett tárgyalja le ezeket a kérdéseket, feltét­lenül előbb jutunk megoldáshoz, mintha kizá­rólag egyedek állnak a tmíagyair koírmiányzattal szemben. Ez a mi álláspontunk nemzeti szo­cialista felfogás szerint és ezt csak megemlí­tem anélkül, hogy ebből bárminemű további következtetéseket akarnék levonni. Ká akarok még térni arra, hogy a nemzeti­ségi kérdésből a sovinizmust igyekezzünk tel­jesen kiküszöbölni, (Helyeslés a szélsőbalolda­lon.) mert haing, amelyet ebben a kérdés­ben Varga Béla igen t. képviselőtársam meg­ütött, igen súlyos hang volt 1 és semmiképpen sem volt alkalmas arra, hogy a megnyugvást szolgálja. (Ügy van! Úgy van! a szêlsobaïol­dalorn.) örömömre szolgál, hogy a miniszter­elnök úr máris megtalálta a. módot arra, hogy ezt a kijelentést rektifikálja, amely minaenkép­pen alkalmas volt arra, hogy a magyarság és a nemzetiségek közötti jóviszonyt megmér­gezze. (Földesi Gyula: Az a szerencsénk, hogy a magyar sohasem volt soviniszta ezer eszten­ülése 1942 november 25-én, szerdán. 217 dőin keresztül!) Az bizonyos, hogy a magyar nép sohasem volt soviniszta. Ezt a nemzetiségi kérdést érintette egy nyilatkozattál a kereskedelemügyi miniszter úr is, amikor bejelentette, hogy Romániával ebben a pillanatban nincs kereskedelmi szerző­désünk. Erre kórusbaín hallatszott az a meg­jegyzés a Ház több oldaláról, hogy: hála Is­teninek, jobb is. Erre tanúság ia Ház naplója. (Rajniss Ferenc: Jobb lenne ezeket a zöldsé­geket kihagyni a naplóból!) Éín ezt nem tartom olyan tünetnek, amely alkalmas volna a kér­dések megoldására. Ezt egyenesen ki kell kap­csolni, mert taem lehet ezen az alapon kezelni ia két^ kérdést. Nekünk Romániával és a ro­mánsággal szemben vannak jogos követelé­seink és történelmi igényeink, de ez egészen más, mint egy kereskedelmi szerződés kérdése. Elég baj, hogy nincs kereskedelmi szerződé­sünk^ Romániával. Hogy ki felelős érte, azt természetesen nem is tudhatom megállapíta/M, de ha már volna kereskedelmi szerződésünk, ez^ talán alapul szolgálhatna arra. hogy a to­vábbi megértés útját is megtalálhassuk. Na­gyon kérem tehát a, Ház nyilvánosságát és mindenkit, hogv ennek a na s'y és kényes kér­désnek tárgyalásából a sovinizmust kapcsol­juk ki. Ugyanebbe a kategóriába tartozik a mi­miniszterelnök úr egy másik kijelentése is. amelyet a bizottsági tárgyalás során tett. Paitzkó erdélyi párti képviselő társunk egyik felszólalására reflektált, amikor képviselőtár­sutok megemlítette azt, hogy Észak-Erdélyben bizonyos csüggedés mutatkozik a magyarság körében. (Gr. Teleki Béla: Nem ezt mondta!) Valami effélét mondott. Nem tudtam szóról­szóra lejegyezni, de valami olyan tünetekre mutathatott rá Paltzkló képvisieiő úr, ©(melyeik csüggedésre vezethetnek. A miniszterelnök úr reflexiója erre az volt: »Tiltakozom az ellen, hogy bárki csüggedésről beszél jeni és minden képviselőnek kötelessége ilyenkor közbelépni.« Én azt szeretném megkérdezni a miniszterel­nök úrtól, hogy amikor az erdélyi képviselők cselekedeteket kértek az igen t. kormánytól & magyarság esetleges csüggedé^ének megelőzé­sére, az erre adott választ hogyan értsük? Miiven eszköze vah a kén viselőnek arra, hosry a csiip-p-edés ellen has^o"? Legfeljebb ©ÍTV s^ép beszédet tud mondani n^kík. de ezzel a Vó-rdó.Rt nem fop^a. megoldaui különö«^ -nem aKhól n szempontból laíhogyami ezit Patzkó képviselő­társunk felvetette. Végül csak arra akarok rámutatni ezzel ikiapcsolaitban, hogy a miniszterelnök úr beszé­débőt az a megállapítás csendült ki. hogy amíg a háború tart, addig ezt a kérdést nem lehet mélyebben érinteni és ennek megoldásába nem mehetünk bele nagyon erősen. Én csak azt sze­retném hangsúlyozni, hogy most még van rá időnk, hogy ezt a kérdést kÖEmegnyugvásra megoldjuk Később esetleg súlyos teherpróba elé kerülhet ez a nemzet, —- Isten ments© meg tőle. hogy ez bekövetkezzék — de akkor már nem lesz időnk rá. hogy ezekkel a kérdésekkel foglalkozzunk. Ebből esetleg olyian helyzet áll­hatna elő. amilyen 1918-ban következett be. (Földesi Gyula: Isten őrizzen, hogy beklövet­kezzék!) Éppen azért szükségesnek tartom, hogy ezeket a kérdéseket azon a vonalon, ameddig ezt meg lehet tenni <a nemzet eminens 31*

Next

/
Oldalképek
Tartalom