Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-314
Az országgyűlés képviselőházának 314. ülése 1942 november 25-én, szerdán. 191 azt a kérdést, hogy átfogó gazdaságpolitikai tájékoztatásit adjanak. Megkaptuk rá az ígéretet. A miniszterelnök úr jószándékát elismerem, de gyakorlatilag csak egy már tárgytalan közellátási tájékoztató és egy ipari anyaggazdálkodási tájékoztató volt az egész, amit elénk tártak. Azt hinné az ember, hogy ez a bizottság arra való, hogy politikai es gazdasági tapasztalataival tanácsot adjon igazán fontos gazdasági kérdésekben a kormánynak. Így is szól a törvény. Ezzel szemben a Jurcsek-féle közellátási tervek alaprendeletét be sem mutatták a 42-es bizottságnak még csak utólag sem, hanem a 36-os honvédelmi bizottság elé került utólag. Ehelyett megkaptuk legutóbbi az előzetes hozzászólás jogát a farkasok kötelező irtásáról szóló rendelethez. (Derültség. — Taps a szélsőbaloldalon — Egy hang a szélsőbaloldalon: Nagyon jé! — Maróthy Károly: Legközelebb a medvéket kapjuk! — Zaj, — Elnök csenget) T. Ház! Ez a praxis megöli a parlamentet és sehogy sincs összhangban a miniszterelnök úrnak a parlamentáris .többpárt-rendszert involváló kijelentéseivel. Ilyen negatív módon nem lehet hozzászoktatni egy országot az egypárt-rendszerhez, legfeljebb közönybe lehet fullasztani és el lehet altatni a közügyek iránti érdeklődésnek amúgy sem nagyon magasan lobogó lángocskáját. Konklúzióm: sem a politikai, sem a közigazgatási, sem a gazdásági berendezkedés alapvető kérdései tekintetében nincsenek kialakult körvonalak, hanem a. kormány — kijelentései szerint — várja a világeseményeket, hogy azokhoz majd ügyesen alkalmazkodjék. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Amelyekben maga sem bí* zik! — Mozgás a szélsőbaloldalon.) Az önálló magyar géniusz pedig, szemlesütve hallgatja a propaganda-miniszter úr virágos dicséreteit. (Derültség a szélsőbaloldalon.) A gazdasági vezetés mulasztásairól és hibáiról még bővebben fogok szólni, most csak leszögezem azt a tényt, hogy nincs átfogó gazdaságpolitikai programmunk és a miniszter úr legutóbbi expozéja nem tartalmazta egy ilyen Programm körvonalait. Sok helyen becsületes adminisztrálást, a meglévő szervek továbbfejlesztésére irányuló törekvést látunk, de az új Európa gazdaságpolitikájába szervesen beilleszkedő, abban kezdeményezőén fellépő magyar gazdasági vonalvezetésnek nyoma sem található fel. Ebben a tekintetben is, mint a nagy politikai kérdésekben, a várakozás álláspontja az irányadó, azaz attentisme, amely — éppen napjainkban látjuk — most olyan keservesen bosszulja meg magát egy nagy nemzet lelki kettéhasadásának tragédiájában. (Rajniss Ferenc: Marokkón an!) Programm, útirány» plasztikusan kidomborodó célok nélkül egy nemzet arra van ítélve, hogy fiai a nagy kérdésekben (Zaj a széhőbaloldalön. — Elnök menget.) akaratlanul is különálló utakra tévedjenek. Ne vezessen félre senkit sem az a csend, amely közéletünkben honol! A 'napi keserves gondok, a közlekedés és érintkezés nehézségei, a magyar ember veleszületett józansága, na meg a közigazgatás és ai cenzúra, amlely ugyancsak temetője minden véleménynyilvánításnak (Egy hang GR széls-baloldalon : Gyűléstila* lom,!), ezek azok a tényezők,, amelyek az egység hiányát kendőzik. Miben várhat joggal egységet háborús időkben egy kormány? Elvárhatja az egységet a külpolitikai gondolkozás és főleg a kül&fiPVIi&EM)HÁZI NAPL6 XVJ. politikai vonatkozású magatartás tekintetében. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Elvárhatja az egységet a nemzetiségi kérdés gyakorlati problémáinak a kezelésében. A miniszterelnök úr ezekben megállapította az egységet. Bizonyára tudja, hogy miért mondotta. A magam rézéről annyit leszögezek, hogy az a hivatalos külpolitika, amely hűséggel áll a háromhatalmi egyezményhez történt csatlakozással kii elölt vonalon, a mi réeszünkről fenntartás nélküli támogatást élvez. (Ügy van! ügy van! a szélsőbaloldalom. — Egy hang: Mindig!) Kérnem kell azonban a miniszterelnök urat — és ez nem tartozik rám. — hogy ezt a fenntartás nélküli támogatást biztosítsa más berkekben is és legalább is minden olyan irányzatot kényszerítsen hallgatásra, amely nem adja meg ugyanazt a becsületes támogatást a hivatalos külpolitikának, amelyet mi készséggel megadunk. (Helyeslés a szélsőbaloldálon % — Nagy László: Úgy van!) A kormány megkívánhatja az egységet abban, hogy a belső rendet, főleg a közellátási vonalon, mindenki minden eszközzel segítse fenntartani. Etekintetben a magam részéről odáig megyek, hogy még azt a jogát sem ismerem el az állampolgárnak, hogy önfenntartási ösztönből védekezhessék végrehajthatatlan rendeletekkel szemben. Odáig megyek, hogy a legrosszabb rendeletet is be kell tartani és ebb eu a Darlamentben nekünk semmiesetre sem szabad igazolnunk a rendeletek áthágásának jogosultságát. (Ügy van! ügy van! a szélsőbaloldalow.) Nyugodtak, lehetnek az urak, hogy ezt ugyanígy, expressis verbis, pártunk olyan összejövetelein is megmondom, , amelyeket a mai törvényes korlátok között még meg lehet tartani. Ennek azonban van egy velejárója. Ha azt akarjuk, hogy az állampolgárok a rossz rendeletekkel szemben ne lépjenek az önvédelem útjára, akkor intézményesen oolitikai védelmet kell nekik nyújtani azokon a fórumokon, amelyek erre illetékesek és ezek között elsősorban a Darlamentben. Meg kell adni a lehetőséget arra. — főleg az interpellációs jog gyakorlásának becsületes formái között — hogy a rendeletek fonákságát és tarthatatlanságát kimutathassuk és meggyőzhessük a kormányt arról, hogy a rendeletek megváltoztatandók és hogy a rendeletekben megnyilvánuló rossz politika helyett egy jobb politikát kell követni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Elismerem, hogy van annak a felfogásnak itt jogosultsága, hogy a szennyesünket idehaza mossuk és ne teregessük ki mások előtt. Vigyázunk is erre a szempontra és éppen ezért nem 'beeszélék ma néhány olyan alapvető' kérdésről, amelyben a nemzeti felfogás egységességéről nem vagyok éppen meggyőződve. A miniszterelnök úr figyelmét ezekre a kérdésekre megfelelő, formában volt alkalmam már felhívni. Általában aizionban legyen szabad figyelmeztetnem a t. Házat, hogy ne legyünk olyan nagyon is nesztelenek és túlzottan tapintatosak, mint a császári Bécs hírhedt udvari tanácsosai. Mások az idők és súlyosabbak a felelősségeink, semhogy hallgathatnánk olyan dolgokról, amelyeket itt a parlamentben el kell mondanunk. Elég nagykorú ez a nemzet, hogy elbírja a kritikát, sőt meg is kívánja. Merem állítani, hogy az egységnek azt a fokát, amelyet a mai politikai és társadalmi rendszerünkbe'n elérni remélhetünk, csakis ezen a réven, az őszinteség jegyében kibontakozó bírálat és vé*