Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-314

Âz országgyűlés képviselőházának 314> ü zőket fejtett© ki (olvassa): »Az alkotmányosság szellem élből folyik, hogy a költségvetést me£ kell alkotni, el kell fogadni és előttem valósággal visszásnak tűnik fel aá> hogy a költségvetés általános vitája sorain egyes szónokoík inkább a politikai bizalmatlanság okából tagadták meg a költségvetés elfogadását. Lehet, hogy ez parlamenti gyakorlat, de akkor nem helyes gyakorlat és nem felel meg az, alkotmány r szellemének. A költségvetést az ország érdekében meg kelll alkotni, el kell fogadni és legfeljebb azi appropriációs vita során lehet majd szó arról hogy a politikai bizalom, vagy bizalmatlanság alapján pont ezt a kormányt felhatalmazzuk-e arra, hogy a költségvetés keretein belül gazdálkodjék.« (Piukovich József: A szónok tévedésben van!) T. Ház! Én enmek a gondolatmenetnek az intencióját elfogadom, de nem osztom a konklúzió levezetését, mert hiszen, ha a költségvetési vita során a költségvetést valaki elfogadja, de nem adja meg a felhatalmazási törvényben a felhatalmazást a költségvetés realizálására, akkor tulajdonképpen nem abban az irányban haladt, amelyet t. képviselőtársam óhajtott. Én megfordítom a tételt és azt mondom: miután a költségvetés tárgyalása tulajdonképpeni semmi jogi kihatással nem jár, mert a költségvetés tárgyalása pusztán előkészítő cselekmény, előzetes tárgyalás a most olőttünk. fekvő költségvetési törvény előkészítésére,, nincs jelentősége annak, hogy miegszavazza-e valaki magát az előirányzatot, vagy nem. El tudom képzelni, hogy nem szavazza meg az előirányzatot, viszont magát ai meghatalmazást az általa nem helyeselt költségvetésre mégis megadja a kormánynak. Ha lapozunk a parlamentarizmus annaleseibem, megállapíthatjuk, hogy 1867. óta ezem a téren igen változató« felfogások uralkodtak. Nem mindig tartották ellenzéki oldalon a bizalom, vagy bizalmatlanság kérdésiének a költségvetésig meghatalmazás megadását. Azt hiszem, elég, lia Tisza Kálmánra hivatkozom, aki az ellenzéki padsorokban ülve is, a Lónyay-kormány három költségvetését és imdemnitását szavazta meg (Rajmss Ferenc: Éljen! Ez egy rendes ember volt!

1 Éljen Tisza Kálmán!), de talán hivatkozhatom Apponyi Albert grófra is, aki ellenzéki oldalról is nem egyszer megszavazta az appropriációs terviéin yjavaslatot. Mélyen t. Ház! Egyik előadói beszédemben azt mondtam egy törvényjavaslattal kapcsolatban, hogy a bizalomra rábeszélni senkit sem liehet, akiben az nincs meg, mert a bizalom nem tisztán értelmi funkció. (Rajnjss Ferenc: Értelmetlenségi funkció is! — Derültség a szélspbaloláalon.) Ha viszont a törvényhozás múltjában is azt láttuk, hogy nagyon komoly időkben a bizalmatlanság hangja a törvényhozás házában háttérbe szorult, ha azt láttuk, hogy voltak idők, amikor a nemzet egységét kifelé dokumentálandó, a bizalmatlansági kérdés félretételével bizonyos fokozott erőkifejtést alkart prodnkálni, akkor én ászt gondolom, kérhetem, hogy méltóztassanak az appropriációs törvényt egyhangúlag elfogadni, annál is inkább, mert az eddigi példákhoz talán még hozzáfűzhetem Deák Ferencnek 1867-ben mondott egyik beszédébőll a következő passzust is: »Költség nélkül az államot kormányozni nem lehet. Kormányozni pedig kell.« Éppen ezért én is kérem, méltóztassék az appropriációs javaslatot egyhangúlag elfogadni. (Zajos taps a jobboldalon és a középen.) 1942 november 25-én, szerdán. 185 Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül? Porubszky Géza jegyző: vitéz Imrédy Béla! Elnök: vitéz Imrédy Béla képviselő urat illeti a szó. .vitéz Imrédy Béla: T. Ház! (Élénk taps a szálsőbaloldalon.) Az előadó úrnak hazafias jószándéktól sugallt felszólítása, hogy szavazzuk meg mi is ellenzéki oldalról a felhatalmazást, végtelen sajnálatomra nem tud engem eltéríteni szándékomtól, amely abban is kifejezésre jutott, hogy a javasltat, ellen iratkoztam fel. Ötödször szólalok fel ezekből a padsorokból az általános politikái bírálat keretében és minden egyes alkalommali egyre súlyosabban érzem a felelősséget, amely nemcsak kormányférfit és a cselekvés ( lehetőségéhez közelebbálló kormánypárti képviselőt, hanem azt a parlamenti tagot is terheli, aki az ellenzéki oldalról csupán bírálatával, csupán tanácsaival, csupán a köz érdekében kiforralt gondolataival vehet részit a nemzet útjának meghatározásában. Ez a mérhetetlen felelősség kötelez is. Mérsékletre kötelez, és azt hiszem, hogy a lefolyt "költségvetési vita tanúságai szerint pártszövetségünk képviselői nagyon is igyekeztek ezt a mérsékletet' tanúsítani. Ügy érzem, hogy ez a mérséklet valóban kötelező, különösen akkor, amikor egy-egy tárca részletkérdéseiről van szó és amikor világosan elénk rajzolódnak azok a nehézségek, amelyek a; cselekvő és felelős minisztereket feladataik teljesítésében ma feszélyezik. Most azonban általános politikai bírálatra kerül a sor és ennek az általános politikai bírálatnak — bár ugyancsak köteles a viszonyok indokolta önfegyelmet tanúsítania — nem szabad abba a hibába esnie, hogy elkendőzve, vagy elhallgatva a dolgokat, amelyek napvilágra kívánkoznak, hozzájáruljon egy téves képnek felkeltéséhez, hozzájáruljon a nemzet ciselekvőkészségének lefokozásához, hozzájáruljon egy olyan állapotnak fenntartásához, amelynek árát valamikor tálán keservesen, szenvedésekkel és bajokkal kell, nemcsak nekünk, ihlanem az egész nemzetnek megfizetnie. Érthető, hogy minél súlyosabbak az idők, minél nehezebbek a körülmények, minél kegyetlenebbek a feladatok, minél jobban közeledünk az emberiség sorsát meghatározó nagy döntés küszöbéhez, annál kevésbbé érdekelnek minket egyéni és pártszeimpontok, annál jobban koncentrálódik figyelmünk a nemzet egyetemét érintő nagy és lényeges kérdésekre. A sers különös kedvezését kell látnom abban, hogy lehetővé vált számomra kerek negyedszázad után újból felvennem a katonazubbonyt és ha rövid időrie is, folytatnom azt a katonai mesterséget, amelyet 1918 novemberében félbehagytam. (Taps o ssélsobaloldalon.) A sors különös kedvezésénck kell neveznem, nemcsak azért, mert módomban állt bepillantani abba a rejtélyes világba, amely a Szovjet nyugati határán húzódó fizikai és szellemi drótakadályoktól ke létre terű] el, nemcsak azért, mert megérez hettem a front lelkét, amely, higyjék el t. kép viselőtársaim, valóban s okkal tisztább, emelkedettebb, magasabb erkölcsű, mint az a világ, amelyben idehaza élünk, nemcsak azért, mert megláttam a modern háborút és azokat a hihe tétlen követelményeket, amelyeket az emberi fizikummal és idegzettel szemben támaszt, hanem azért is, mert kiragaidtattani. a • politikai légkörből, az otthoni élet ezernyi részletekbe Vesző elágazásából, mert távlatot kaphattam és időt nyerhettem arra, hogy sok mellékest 27*