Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-313

170 Az országgyűlés képviselőházának 313Schneller Lajos pénzügyminiszter: A direíktr termő szőlőt tulajdonképpen már ki kellett volna irtani a mu.lt év december 31-iig!) Ügy van, ki kellett volna irtani. Mivel azonban a kiirtás lehetetlenné vált a körülmények folytán, de facto

1 az a helyzet, hogy a direkttermő szőlők megvamnak, azokból bort szűrnek és ezeknek átvételi árát a pénzügyminiszter úr rendkívüli alacsony mértékben állapította meg — ezt, ismétlem, elfogadom — ilyen körülmények között azt kéirem, hogy legalább a, direkttermő szőlőből származó bor fogyasztási adóját, — amely ugyanolyan tétel a direkttermő szőlő 30 filAéresi hetra után, mint az 1'20 pengős kommersz-bor után — méltóztassék vagy csökkenteni vagy pedig egyáltalában elejteni, hiszen úgy is az állam veszi át a direkttermőből szűrt borok nagytrészét. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: De nem az enyém az adó! A községé!) Mindenesetre erre a kérdésre fel kell hívnom a figyelmet, mert a direkttermőket^ Leginkább kisbirtokosok termelik, ezekre nézve pedig igen hátrányos! és egyúttal egyenlőtlen elbánást feltüntető dolog, ha ök a 30 filléres bor után ugyanolyan borfogyasztás/i adót kénytelenek fizetni, mint a többi termelő az 1 pengős. 1.20 pengős vagy 2 pengős bor után. Az adókezel éssiel kapcsolatban arra kérem a mélyen t. [pénzügyminiszter urat, hogy az adóívek mielőbb való kézbesítése iránt valami intézkedést szíveskedjék tenni. Elismerem a pénzügyi hatóságok mai rendkívüli túlterheltségét és igen sok munkáját, de ez nem indokolja azt, hogy például az egyik községben, ahol adózom, november 18-án csak úgy kaptam meg az adóívemet, hogy elmentem érte. ( Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Háború van!) Háború van, megértem. Mégis kérem, méltóztassék ezen a téren valamiképpen segíteni, esetleg a határidő előbbre tolásával, mert a mai helyzetből sok hátrány származik az adófizetőkre. Késedelmi kamatokat kell fizetniök és hosszú időn át azt sem tudják, tényleg mennyi az adójuk. De ez a rendszer bizonyos mértékű kárt az államkincstárnak is okoz, mert ha az adófizetők időben kapnák meg az adóívet, akkor előbb igyekeznének adójukat befizetni. Én csak felhívom erre a miniszter úr figyelmét, hogy e*zt a késedelmet méltóztassék lehetőleg megszüntetni és az adóívek korábbi kézbesítését biztosítani. Az én kerületem speciális kérése az lenne

; hogy állítson fel a pénzügyminiszter úr Aszódon adóhivatalt. Jelenleg mi a gödöllői adóhivatalhoz tartozunk. Valószínűleg másutt is felmerülnek ilyen értelmű kívánságok, amelyeket szintén meg leihet indokolni. Nálunk például a gödöllői járás termelési és egyéb viszonyai egész mások, mint amilyenek az aszódi járásban vannak, viszont az adóhivatali főnök, aki egyébként nagyon derék és az államkincstár érdekeit nagy on helyesen^ képviselő ember, egyenlő elbánás alá akarja vonni a két járás területét és nem tesz különbséget az aszódi és a gödöllői járások különböző termelési, jövedelmi és egyéb viszonyain alapuló kereseti és jövedelmi lehetőségek között. Elvileg, miután ilyen eset másutt is előfordulhat, azt a kérést szeretném előterjeszteni, hogy az egyes adóhivatalok működése lehetőleg egységes termelési, kereseti és jövedelmi viszonyok között élő területekre, körzetekre terjedjen ki, akár egy, akár több járásra, akár több járás egyes részeire. Elismerem, ez ülése 194È november È4-én, kedden. bizonyos szervezeti reformot tenne szükségessé, amely most nehezen lenne végrehajtható*, de ha lehetséges volna, kérném megfontolás tárgyává tenni azt a kérést, hogy az aszódi járás kapjon külön adóhivatalt. Az adókkal végezve, az állami jövedékek problémái közül

1 vagyok bátor néhányat előhozni. Először is a dohányjövedékkel kapcsolatban az volna a kérésem a pénzügy miniszter úrhoz, hogy lehetőleg gondoskodjék a dohánykertészekről. Nem akarok számszerűségeket előhozni, de tény az, hogy a dohányjövedék igen jelentékeny jövedelmet biztosít az államkincstárnak és ebben az oroszlánrész mégis csak a p dohánykertészeket illeti, hiszen az ő munkájuk, lelkiismeretességük és gondosságuk teszi lehetővé a több és jobb dohánytermelést. Ezek a szegény emberek rendszerint 6—8—10 gyermekes családot tartanak el, hiszen különben nem is tudnák ellátni munkájukat azon a földön, amelyet elvállaltak. Öreg korukra azután nem tudnak hozzájutni ahhoz, \ hogy akár egy kis házat, egy kis földet vagy bármit megszerezhessenek maguknak, mert a család felemészti azt a keresetet, amit a dohánytermelésből szereznek. Hiszen legnagyobb részük felesben dolgozik és mellékjárandóságokra szert tenni nem tud. Azt hiszem, nem volna különösebb akadálya annak, hogy a dohánykertészeket az ebben a termelési ágban eltöltött bizonyos munkaidő, esetleg 25—30 év után az állami nyugbérnek valamilyen formájában részesítsük, hogy az a dohánykertész biztosnak érezze magát afelől, hogy amikor 60 éves korában nem tud már a dohánykertészettel foglalkozni, az államtól majd bizonyos csekély nyugdíjat kap. Ez a kincstárnak is óriási előnyére válnék, mert — sajnos — ma az a helyzet, hogy dohánykertészeket nagyon nehezen lehet kapni és új generáció ebben a termelési ágban nem is nevelődik fel. Pedig a dohánytermelés- nemcsak a mai kényszerű önellátási viszonyok között rendkívül fontos az államkincstár szempontjából, hanem igen fontos volt azokban az időkben is, amikor ezeket a terményeket még importálhattuk. Az államkincstárnak tehát érdeke, hogy a dohány&ertészeket életük végéig megtartsa ebben a foglalkozásukban. Ezt pedig leginkább azon az úton lehetne elérni, ha egy élet munkája után, ha nem is 100 pengőket, de egy csekély kis nyugbért biztosítanánk részükre. A szeszegyedárusággail kapcsolatban bátor vagyok rámutatni a saját célra való főzésnél felmerülő nehézségekre. Már a szesztörvény megalkotása idején sem helyeseltem azt, hogy a törvény kétféle kategóriJát álíápítotb meg: a kedvezményes adótétel mellett való főzést és a teljes adótétel mellett való főzést. Ennek azután az lett a következménye, hogy a kedvezményes adótétel mellett az emberek kifőzik a kisebb mennyiséget, de a teljes adótétel mellett való főzésre nem vállalkozónak, mert ezt a magas adótételt nem tudják megfizetni. Azt hiszem, sokkal észszerűbb volna, de az államkincstár szempontjából sem jelentene veszteségeti az a megoldás, ha ezt a kettős rendszert valami úton-módon egyesítenénk úgy, hogy a kifőzés általában egyforma adótétel mellett történjék, (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Szóval a magasabb mellett?), de csökken tVe a magasabbat. Esetleg emeltjük fel vala-