Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-313
Az országgyűlés képviselőházának 313Ez a költségvetés közvetlenül és közvetett formájában 300—350 millió pengőt fordít szociális feladatokra, a segítés, a védelem, a könnyítés gondolatának szolgálatára és ezzel valójában letette a szociális állam alapkövét. A jövő állama a szociális állam lesz. Ennek értelme és jelentősége az, hogy az állam intézményesen és egyénileg tartozik gondoskodni mindem olyan polgáráról, aki a saját bőrén érzi annak ,a mindenkor fennálló rendnek a következményeit, amely rendet minden állam mindenkor kötelező formába!:* és eszközökkel véd. Mert soha olyan gazdasági és társadalmi rend nem volt és nem lesz, t. Ház, ahol ne legyenek elesettek, mert mindenkor lesznek olyanok, akik kívül érzik magukat a fennálló renden; éppen azért kell szolgálni az államnak azt az erkölcsi kötelességét, hogy az elesetteknek a hóna alá nyúljon intézményesen és egyénileg, hogy a lelkekig ható erejével szolgálja a segítés, a védelem és a könnyítés gondolatát. A második szempont, amely ebben a nagyméretű költségvetésben éppen a hit és a bizalom vonalán mint döntő jelentőséggel érvényesül, »az, hogy minden tételének fedezetét idegen tőke nélkül, kizárólag az adófillérekből tud.ia biztosítani, sőt mi több, a háborús kiadásoknak a fedezése is túlnyomórészben ennek a költségvetésnek feladata lesz. Hogy ez milyen nagyjelentőségű az adózás szempontjából, legyen szabad utalnom arra, hogy az első világháborúban a Monarchiában adókból mindössze 5%>-át fedezték a hadügyi kiadásoknak, Németországban nem sokkal többet, 6°/o-át, Angliában úgy tudom 25—27°/o-iát. Amint látjuk tehát, az első világháborúban a hadügyi kiadásoknak csak elenyésző részét tudták csak áthárítani adók formájában a lakosságra, míg a többi részét hadikölesönnel fedezték, ami az adózókra az Összegyűjtött értékek elértéktelenedése folytán sokszorosan súlyos terhet jelentett. Ma pedig az a helyzet, hogy — úgy tudom — a háborús kiadásoknak 60%-át sikerült az adóbevételekből fedezni.. De további szempontokat is nézzünk, t. Ház, ha már a hit és a bizalom kérdéséről tárgyalunk. Amióta fennáll az állaimnak az a határozott követelménye polgáraival szemben, hogy a közteirhekben részesed jenek, állandó harc dul az adózók és az államkincstár között, és azt a művészetet, amelyeit az egyén az adó fizetési kötelezettségeik kijátszásánál, a lesbenjárásnál alkalmazott, ugyanezt a művészetet az állam is kénytelen volt adószabályaiban a maga igényeinek fedezése eéljairai, az adóik behajtása végett, igénybe venni. Ma az,a helyzet, hogy a budapesti pénzügyigazgatónak az adók befizetésének nagymérvű emelkedésére vonatkozó jelentése nemcsiaik elszigetelt tünete a székesfővárosnak, hanem egyetemes jellegű az országban és amint az előadó, úr is megállapította, az adófizetés a folyó évre előirányzott összegeikkel szemben 50%-kai emelkedett. Ha ennek az okait kutatjuk, egyéb okok melleit, de azok között elsőként kell rámutatni az adómorálnak emelkedésére, ami az adózók körében, átérezve a nemzet nagy feladatait, örvendetes módon mutatkozik. Ha tehát mi végigmegyünk a hitnek és a bizalomnak különböző tárgyi adatain, amelyek a miniszter úr működéséből kiisugároznialk. Ikétségteten, hogy az adómorálnak kialakítását és megteremtését a pénzügyminiszter úr közérdekű és a nemzet érdekében kife 4 jtett működése legnagyobb ÖílértékéneT? kell 1 minősíteni ülése 1942 november 24-én } kedden, 155 T. Ház! Amikor az 1940 : XXII. tc-et targyaltuk, alaposan megvitattuk az adóreformok irányelveit és követelményieit. A Ház egyhangú helyeslésével találkozott az, a felfogás, hogy a törvény javaslat indokolása, helyesen állapította meg az adóreform megválóéitásának szükségességét és ütemszerűségét. Az indokolás szerint adórendszerünk fokozatos átépítésére szükség van* azonban olyan módon, hogy a gazdasági élet nyugodt menetét a megoldási módszer meg ne zavarja. Végül, mint domináló szempontot az indokolás kiemelte, hogy a reformintézkedések soruzata ezzel a^ javaslattal korántsincs lezárva. Ez a törvény nagymértékben járult hozzá azoknak az adótartalékoiknak felszínre hozásához, amelyeket addigi adórendszerünk soha sem volt képes megfogni és a köz, javára hasznosítani. A döntő szempont szociális vonatkozásban az volt, hogy lehetőleg a kisadózók terheit igyekezzünk a nagyobb adózókra, hárírítani és szűnjék meg a régi rendszernek egyik alapvető hibája, hogy degresszív jellegénél fogva kisemberek terhére rótta és helyezte át túlnyomórészben a közérdekű feladatok költségeinek előteremtését. (Az elnöki székét vitéz Tors Tibor foglalja el.) Ebben a gondolatkörben és különösen azért, mert a törvényjavaslat indokolása a további reformok útját már érzékeltette, engedje meg a pénzügyminiszter úr, hogy néhány olyan kérdésre hívjam fel figyelmét, amelyebnek helyes megoldása különösen' a kis adózók szempontjából életbevágó. Tisztában vagyunk azzal, hogy ma háborús időket élünk és igy ezeknek a feladatoknak mearoldása az áll amiháztartás helyzete miatt nem könnyű, de ha az idő alkalmas lesz erre, gondolkodjék a pénzügyminiszter úr azon, vájjon a kérdések megnyugtató rendezése továbbviszi-e adórendszerünkben a szociális szempontok vonalát, amit — mint hangsúlyoztam — az 1940: XXII. te. alapvető elvnek elfogadott. A jövedelemadó adómentes határa általában 1000 pengő, a maffánalkalmazottaknál 3600 pengő. Ennek az adómentes határnak felemelése különösen azért volna indokolt, mert ha a jövedelem túlmegy ezeken a határon,, kétségtelen, hogy az nramypengő jövedelemmel arányosított adótétel súlyosságában növekszik, az adó és a jövedelem közötti arány megbillen és az adótételeken felül maradó jövedelem éppen a drágulás folytán nem lesz elegendő az életfenntartás biztosítására. Ez a gondolat egyúttal magában foglalja a progresszió felülvizsgálását is, különösen, az alkalmazottak kere c eti adójának és jövedelemadójának tételeinél. Az 1940:XXII. Jc. 40. §-a kötelezővé tette, hogy az olyan adózó, akinek jövedelmi adóalapja a különben változatlanul fenntartandó adóalappal szembeni legalább 50%-kal emelkedik, felszólítás nélkül minden év februárjában adó vallomást adjon. Aki ezt elmulasztotta, a törvény rendelkezése szerint az adótöbblet kétszeresénél megfelelő bírsággal sújtandó. A törvénynek ez a kogens szabálya rendkívül sok kisembert, kisiparost és kereskedőt érintett, akik majdnem mind beleestek a 200°/o-os bírságba és mivel a törvény imperativ módon rendelkezik, az 1 alsófokú hatóságoknak nem is volt módjukban a súlyos bírság teher mérséklése, Arra kérem a pénzügyminiszter urat,
