Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-312

Âz országgyűlés képviselőházának 312. jük, nem változott. Akkor is rámutattunk arra, hogy a problémának egyetlen megoldásilehetősége van és pedig az. hogy a termelés és értékesítés egyetlen szerv által hajtassák végre. Akkoriban úgy mondtuk bizonyos paradoxonnal, hogy először efl kell adni a magyar árut, azután kell termelni. Ma bizonyos fokig megint az a helyzet. Először a Taözellátásügyi miniszter úrnak kell megállapítania!, hogy az orsaág lakosságának mire van szüksége, azután pedig neki kellene» hogy módjában álljon az is, hogy ezt a szükségletet valahonnan előteremtse. Képviselőtársaink bőségesen beszéltek arról, hogy milyen úton-módon lehetne ezeket a szükségleteket előteremteni, de sokkal többen beszéltek arról, hogy miért

1 nem jó az a saisztéma, amellyel pedig próbálták ezt megvalósítani. Az ellátással kapcsolatban szeretnék egy másik tárgyra átmenni: ez túlnyomórészt szervezés kérdése. De hiszen a közellátásügyi miniszter úrnak rendelkezésére áll egy — legyünk őszinték — elég szépszámú bürokrácia, amellyel a köz ellátást meg akarták szervezni innen a Duna partjáról, anélkül, hogy •'. Sepsiszentgyörgytől

1 Sopronig és Kassától Újvidékig megfelelő organizáció állt volna rendelkezésére, A Közellátási Hivatal szervezésénél sajnálatos módon beleestünk a magyar bűrók szervezésének ősi hibájába. Az egész magyar közigazgatásnak alapvető hibája az ügyek túlságos centralizálása. Ettől nyögünk az egész magyar közigazgatásban évtizedek óta és ezen szeretnénk változtatni. Inkább a helyi szervek legyenek rugalmasak, jók, mozgékonyak, — öntevékenyek, ha arra szükség van, a központ pedig szülj© a gondolatokat, adja meg nekik a direktivátu Amikor szerveztünk egy új hivatalt, akkor inkább az lett volna kívánatos, hogy ezeket a teóriákat vegyük figyelembe, mert ha az általános közigazgatásnál ezeken a hibákon nem tudunk segíteni, akkor azt mondhatjuk, hogy most, háború idején, nagyon nehéz egy döcögő közigazgatást megjavítani, a nélkül, hogy felidéznénk azt a veszedelmet, hogy még: nagyobb bajok történjenek a közigazgatás menetében. De amikor új hivatali, új intézményt szerveztünk, nagyon kérem, hogy ezeket a tehertételeket vessük le. Van egy másik alapvető és elvi jelentőségű hiba, amely a bürokrácia lényegében rejlik. Most nem a magyar bürokráciáról beszélek, (Egy hang a jobboldalon: Arról is beszélhetsz!) általános elvi szempontból minden bürokráciának megvannak a magái veleszületett nehézségei. Ebben az esetben mi a helyzet? Nyilvánvalóan nem zárkózhatunk el az elől, hogy a mai időkben a közellátást meg kelle szervezni, valakinek az irányítania kell és nem lehet teljesen liberális módon kezelni &^ problémát. Valakinek meg kell oldania a kérdést. De ki oldja meg? Embereknek kell megoldaniuk, ugyebár? Erre összehoznak egy bürót, miniszr tóriumokból berendelnek igen derék, kiváló tisztviselőket, akik nagyon szépen elvégezték eddig is munkájukat, derék, jó, magyar hazafiak stb., de legtöbbször, neon is tehetnek róla, hogy ezekhez a kérdésekhez nem értenek. Hiába mondja a közmondás, hogy akinek az Tsten hivatalt adott, annak észt is ad-hozzá. Nem lehet kívánni, hogy mindjárt értsenek is hozzá. Az Úristen adott nekik észt ahhoz, hogy három-négy év alatt megtanulják ezt a szakülése 1942 november 23-án, héffőn. 111 j mát, de nagyon nehéz a helyzet ha akkor kellene három évet tanulással tölteni, amikor a baj a nyakunkig ér. Mert a magyar közellátás szervezésével ez történt, Ezért megint nem tudnék senkit sem felelősségre vonni. Talán egyet lehetne mondani: debuisset pridem. Ha elkezdtük volna 1937-ben vagy 1938-ban, amikor már kezdtek Európában nehézségek mutatkozni, már túl volnánk a nehezén és ma már a közellátási igazgatás nyilvánvalóan jobban funkcionálna. És amit ma panaszolunk, azt három évvel ezelőtt panaszoltuk volna, amikor ez még kcvésbbé vágott volna a húsunkba. Mármost ezzel kapcsolatban azt kérem a közellátásügyi miniszter úrtól, hogy a Jövő szervezése során igyekezzék ezektől a hibáktól szabadulni. Az egyik ilyen kívánságom, hogy méltóztassék a közellátási igazgatást a jövőben minél deeentralizáltabban szervezni. Ezt | egyébként más képviselőtársaim is ajánlották. A másik hiba, amire szabad lesz rámutatnom, olyasmi, amin a'miniszter úr nagyon nehezen fog tudni segíteni. Én csak az utat tudom megmutatni, amelyre jó lett volna évekkel ezelőtt lépni. Amikor azt mondom, hogy a bürokrácia fogalmában önmagában rejlik, hogy nem érthet mindenhez, ez annyit jelent, hogy ha mondjuk, a belügyminisztériumból berendelnek egy tisztviselőt például a közellátási minisztériumba, ebből még nem következik, hogy például a mezőgazdasági dolgokhoz is ért. Vannak mégis szakemberek az országban mindenütt és ezek elsősorban maguk az érdekeltek. Nyilvánvaló, hogy a mezőgazdasági problémákhoz legjobban a gazdák, az iparosok problémáihoz legjobban az iparosok, a kereskedelem problémáihoz pedig legjobban a kereskedők értenek. Természetesien nem lehet ezek után azt mondani, hogy berendeljük a kereskedőket, az iparosokat központi szolgálattételre, hanem azt kell mondani, és, sajnos^ csak azt mondhatom: ha volnának Maigyarországoai megfelelő érdekképviseletek, ha másféle volna a mezőgazdasági kamaránk, másféle volna a kereskedelmi és iparkamaránk, mint amilyen, ezek volnának egyedül alkalmasak arra, hogy a közellátás nagy kérdését megoldják, ezek volnának alkalmasak arra, hogy központil elgondolásokat kisugározva irányítsák a termelést és ezek volnának alkalmasak arra isi, hogy ugyanezt az utat visszafelé is megtegyék. Vagyifc: amint normális békeidőben szükség volna az értékesítés egyöntetű szervezésére, ma ez nem a külföldre szóló értékesítés lebonyolítását jelentené, hanem az itthoni ellátás lebonyolítását jelentené. Megint azt kell mondanom, hogyha három-négy évvel ezelőtt kezdtük volna, jobb lett volna, de talán még ma sem késő. ÉLI ezt nem tudom megítélnit a miniszter úr jobban látja abból a székből, és én nagyon kérem, méltóztassék ëzt meditáció tárgyává tenni, hogyan lehetne a mi érdekképviseleteinkben mutatkozó erőt vagy legalább j$ szaktudást gyümölcsöztetni a magyar közellátási politikában. Még egyet a közellátási potittika általános elveiről. Csorba képviselőtársam nagyon bölcsen mutatott rá arra, hogy a probléma lényege az, hogy egyfelől áruhiány van, másfelől a vásárlóerőben felesleg mutatkozik. Csodálkozom azon, hogy ellenzéki kép vis 3lőtársaim az ő fejtegetését roppant indulatosan hallgatták, de vitathatatlan, elméleti jelentőségű meg-