Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-309

Az országgyűlés képviselőházának 309. ülése 1942 november 19-én, csütörtökön. 591 sültem arról, hogy a honvédelmi miniszter úr kilátásba helyezte a leváltásokat és hogy ez a leváltás! folyamat a 'közeljövőben meg fog indulni. Tisztelettel kénem, méltóztassék be­számítani azt, hogy elsősorban is a hat-hét hó­napon keresztül folytonosan harcoló honvédek, az első vonalban küzdők részesülj ének ebben a leváltásban. Az ő nehéz szolgálatuk sokkal több és nagyobb, mintha valamely hátsó pa­rancsnokságnál, esetleg szolgálati idejük dup­láját is töltötték volna el. (Ügy van! Ügy van' a szélsőjobboldalon,) A honvédeknek még egy panaszát közlöm. szintén az első vonalban küzdőkét. Mentesíteni kellene a harcoló honvédeket a fizikai munka alól, nem, teljesen, de ezek alól a mostani. részükre nagyon súlyos terheket rovó fizikai munkák alól. A honvédségnek a Don. melleti erős, sőt túlerős szolgálatát ellátva, saját­magának kiellett kiépítenie egész téli szállását, (vitéz Nagy Vilmos honvédelmi miniszter: A világháborúban ki csináltál Nem voltak szol­gáink. — Zaj.) és maga építette ki az óvó­helyeket. A világháború alatt, hiszen magam is világháborús katona voltam, amikor oda­értem a Piavehez, mint rajparancsnok, én magiam is ástam. Egészen más helyzet volt akkor, amikor egy frontszakaszra be voltunk sűrítve és amikor a mostani szolgálatnak csak tizedrészét nyújtottuk. Várható, hogy átéli hó­fúvások következtében, amelyek már most megindultak, állandó útjavításokra lesz szük­ség, mert különben az utánpótlási vonalat biztosítani nem lehet. Nagyon nagy szükség volna evvel kapcsolatosan arra, hogy a hon­védelmi miniszter úr különben is már megtett íéretét beváltva, a zsidó munkásszázadok. fo­lyamatos -kiküldését (Felkiáltások jobb/elől: Megless!) nagyobb létszámban foganatosítsa éspedig a lehetőség szerint minél gyorsabban. mert hiszen ott már hófúvások vannak, ott már dolgozni kell. A hareoló honvédeknek maguknak teljesen elegendő munkaszolgálat az — tessék elhinni, tndom, közöttük éltem — hogy minden reggel kitakarítsák futóáfkaikat. lövészgödreiket és egyebeket a hótól, mert ezek az ottani szélviharok mellett naponta megtelnek. Még a legénységi kitüntetésekre szeretnék effv pár szóval kitérni. Nem lényeges az, hogy ebben a harcban, ebben a világháborúban a ma­gyar hadseregnél először a tisztek kapjanak kitüntetést... (Mozgás és ellentmondások jobb­felölj Lényeges, de sokkal lényegesebb, hogy a küzdő honvéd kapjon.. (Felkiáltások jobbfelől: Az is kap!) Tessék elhinni, hogy a tisztnek lel­kületén, értelmén, rátermettségén keresztül — ha rátermett — de mindenesetre rangján ke­resztül éreznie kell azt, hogy neki. akár kap kitüntetést, akár nem, minden körülmények között helyt kell o% állania. (Igaz! Ügy van! — Mozgás. • — Elnök csenget.) Helyt is áll. helyi is fog állni. Éppen ezért merem azt állítani, nem annyira lényeges az hogy a tiszt kitünte­tést kapjon, dte végtelenül nagy súlya és nem­zetnevelő hatása van, ha a harcoló honvéd kan kitüntetést. (Mozgás és zaj a jobb- és szélsőbal­oldalon.) Elnök: Csendet kérek! Andréka Ödön: A harckészségnek legtö­kéletesebb . fokra emelését talán a kitüntetése­ken keresztül is elő tudjuk segíteni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Sokkal büszkéb­ben, sokkal keményebben, szinte azt mondhat­&ÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XV. núm, hogy bátrabban megy ki az a kitüntetett honvéd őrvezető, vagy tizedes arra a harcelő­Örsi szolgálatra, ha megkapta a kitüntetést. És amikor a parancs úgy szó s hogy csak a szala­got szabad viselnie, az a kitiünte-ett magyar honvéd nem teszi le az érmét, inkább vállalja, hogy célt mutasson, de büszkén viseli, (vitéz gróf Takách-Tolvay József: A hadnagy nem?) a legexponáltabb szolgálat idlején. (Mozgás.) A magyar honvédek a legtökéletesebb har­móniában tudnak élni (Egy hang jobbfelől: Na, maga nem... — Zaj és felkiáltások a szél­sőbaloldalion: Micsoda hang ez?) és harcolni. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Egy hang } a szélsőbaloldalon: Gyalázat! Nevetnek. Bitner Ákos: Most jött a frontról! Mit nevet­nek?) A képviselő úrnak módijában van felirat­kozni. Tessék csendben maradni. Andréka Ödön: Az igen t. képviselő urak megjegyzéseire az a válaszom, hogy méltóztas­sanak a most elmondottakról információt sze­rezni a tábori lelkéiszeinkről. (vitéz Liucsey Márton: De nem így adnám elő! — Börcs Já­nos: Azok is senkik itt, a ftiábori leikészek?) A mostani tábori lelkészek teljesan hivatásuk magaslatán állanak. (Igaz! Ügy vfín! — vitéz Makray Lajos: Es a régiek?) Méltóztassék Csák ennek utána érdeklődni. A tábori lelké­szek iárjiák az állásokat, látogatják, szinte azt inondlhntnám a legénységet kora reggeltől késő estig. Velük a legbizalmasabb a honvédségünk. A parancsnokával szemben is bizalommal van ma — de ez velük olyan tökéletes sobasem lehet, mint a honvéd lel ki atyával. Tessék teb át megkérdezni a tábori lelkészeke 1 . (Zaj a jobb­oldalon.) Kérem a honvédelmi miniszter urat, boRv az itt elmondottakat méltóztassék r meg­kérdezni a. hadsereg fő'rsperesétől, (vitéz Fa­ragó Ede: Hála Istennek, sok parancsnokság" van, ahol bizalmas lehet a honvéd. Szomorú volna ha nem ígv volna! Kétségbeejtő, ainit m on rl! — Zaj. — Elnöki eseng et.) Ha a most el-. mondtattak az utolsó szóig nem egyeznek a tá­bori papság nézetével, én vállalom értő a fele­lősseget. T. Képviselőház! Nem bomliasztási szándék­kal mondtam ezeket. Szerettem volna, ha meg­értették volna igen t. képviselőtársaim,, hogy én is aggóídom azért, hogy ne Ütessryen ilyen sza­kadás, hiszen láthatták, érezhették a beszédem­ből ne tessék ezt rosszindulatúan felfogni, en­o-eni a legtökéletesebb jóin dnlat vezet. (Ügy van! "Üoy van! a szélsőbaloldalon.) "És Lioesey kép­viselőtársamtól azt kérdem, aki héthónapos harctéri szolgálat után haízajön ai magyar ha­zába, az lehet-e rosszindulatú? (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Egyéb válaszom a kénviselő úrnak nincs.— (Nagy László: Három kitüntetésit kapott és hadseregparancsb&in di­csértek meg!) Elnök; Csendet kérek kénviselő nraík! (Naey László: Mindenesetre tíg-v hareoR h^gv a legnaíTvobb tiszteletet érdemli! — Felkiáltá­sok a jobboldalon- Mjnt a többi!) Na s'y László képviselő urat kérem marad­ion osendben! Andréka Ödön: T. Ház! Marához a kö>Í+séo'­vetésíhlez hozzás^ólv«!. a hon-védiellmi tárca költ séflrTetá?ét a háborús és nehéz helyzetre való tekintettel túlságosan kevésnek tartom. "Kérem a honvédelmi miniszter urat. méHó^tassék m°«r­siire-etni a' téli ruhákat. ameOvek nagyobb részben ugyan kiérkeztek, de még" máisr sem érkezett meg a teljes mennyiség. Fel tudnám 90

Next

/
Oldalképek
Tartalom