Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-309

Az országgyűlés képviselőházának 309. véd hozzátartozója sem fog hiányt szenvedni az ellátásban és azok, akiktől a háború azt az áldozatot követelte, hogy szeretteik hősi halált haljanak, a legmesszebbmenő gondoskodásban részesülnek.« Hálás köszönetet mondok ta miniszter úrnak ezért a gondoskodásért, amelynek nyomait máris látom, itt azonbam meg kell jegyeznem, hogy sajnos, nem mindenütt történik ebben a széliemben a harctéren küzdők hozzátartozóival való elbánás. Én példának okáért egy most özveggyé vált és hetekkel ezelőtt gyermeket szült hadiözvegyet látogattam meg Kalocsán a közkórházban, aki egy egészséges kis magyar fiúgyermeknek adott életet. Sajnos, az anya élet- és halál között van, mert igen magas láza van, amit az orvosi tudomány is annak tud be, hogy sírógörcsbői ájulásba esik, amire az ad okot, hogy a bizonytalan körülmények között nem, tudja, hogy holnapután ő maga és gyermeke miből fog megélni. Felemelték a nős nyugdíjasok családipótlékát, miniszter úr. Eléggé későn érkezett és egészen érthetetlenül egy pár pengővel marad a ínyugdíjas tiszt családi pótlékai az ugyanazon rendfokozatot viselő tényleges tiszt családipótléka alatt. Ez igazán nem tesz ki többet, mint párezer pengőt. Méltóztassék először is a tavalyi tényleges családi pótlék folyósításának időpontjáig visszamenőleg a nyugdíjas családipótlékot kiegészítő összeget kiutaltatni és azt a pár pengős differenciát eltüntetni, hogy végre egyszer legalább a nyugdíjas is érezze, hogy nem mostohagyermeke a hazának. lia társadalmi úton nem megy, rendeleti úton méltóztassék gondoskodni arról, hogy a bármely hivatalban megjelenő, vagy vasúton és más járműveken utazó hadirokkantak, sebesültek, stb. ülőhelyet kapjanak. Magam is megdöbbenve vettem tudomásul, hogy a Honvéd-utca 28. szám alatt lévő hadigondozási osztály első emeletén tömegével fordulnak meg a felek, bizony néha 20—30 is összeverődik azon a szűk kis folyosón és órákig ácsorognak ott néha féllábú vagy mankós hadirokkanták, ahelyett, hogy gondoskodnának egy váróteremről, ahol leültethetnék őket. Az a minimum, amit megérdemelnek, hogy udvarias bánásmódban részesüljenek. Ha a helyszűke az oka annak, hogy ilyen apró, de igen sokat jelentő problémákat nem tudunk megoldani, akkor kérem a miniszter urat, méltóztassék végre egyszer a sok — talán másodrendű építkezés helyett a nagy honvédelmi minisztérium megépítésével foglalkozni, (vitéz Nagy Vilmos honvédelmi miniszter: 15 millió legalább!) Rá fogok mutatni, miniszter úr, htogy gazdaságilag nem jelent nagy többletet a mai gazdálkodás mellett, (vitéz Nagy Vilmos honvédelmi miniszter: Anyag!) Ma szállóige az, hogy a honvédeljmi minisztérium a Duna jobb és ballpiartján terül el. Legalább 18—20 helyen van a honvédelmi minisztérium. Ez nem mehet ad infinitum. Sokszor egymással, szervesen együttműködő, kooperáló szervek és osztályok kilométerekre vannak egymástól. Ez a szolgálat érdekében nem tartható sokáig, (vitéz Nagy Vilmos honvédelmi miniszter: Nem én csináltam!) Ezzel kapcsolatban még azt is bátor vagyok megjegyezni és- a miniszter úr bölcs figyelmét felhívni rá, hogy szinte uzussá vált a bérlemények igénybevétele, mégpedig olyan drága alaülése 1942 novemher 19-én, csütörtökön. 5.8ÍV pou, hogy a 10—15 évi bérösszegből egy. gyönyörű, modern, korszerű és a követelményeknek tökéletesen megfelelő saját épületet emelhetne a honvédelmi minisztérium. (Az elnöki széket Krúdy Ferenc foglalja el.) Ezeket a szempontokat is méltóztassék a jövőben megfontolás tárgyává tenni, mert ezek a tételek, mondhatom, feleslegesen terhelik a büdzsét. Nagyon fontosnak tartom annak megállapítását, hogy a harctéren küzdeni nem lehet büntetés, mert ez nem egyeztethető össze a magyar ember hősi viselkedésének ezeréves dicsőségével. A harctér a nemzet iegáldozatosabb és glóriás oltára kell, hogy legyen. Nem lehet abból uzust csinálni, hogy egyes minisztériumokban, vagy hivatialokíban azzal fenyegessenek meg becsületes magyarokat, hogy a harctérre fogják őket büntetésből kiküldeni (Ügy van a szélsöbaioldalon.) Ugyanitt óvá) kell figyelmeztetnem a miniszter urat arra, hogy a honvédséget ne engedje lealacsonyítani 'politikai üldöztetések eszközévé. Erről bővebben nem vagyok hajlandó nyilatkozni, de tény, hogy ez nagyon sűrűen előfordul. Meg akarom még említeni, hogy mennyire üdvös intézkedés volt az, amely a tényleges tiszti és altiszti kar ellátását valamely jóléti szerven vagy tiszti étkezdén keresztül biztosította. Kérdem a miniszter urat, nem lehetne-e az elhagyott nyugdíjas társadalmat is bevonni valahova, hogy ne kelljen dekorumiellenesen néha az alezredes feleségének, aki esetleg gyen mek hiányában nem tart cselédet, órákat ácsorognia azért, amit a tényleges tiszt nagyon helyesen — szolgálati reputációja is szükségessé teszi, — soronkívül megkap. (Horváth Géza,: Igen! Ezredesek állanak a kirakatok előtt!) Itt kell megemlítenem, hogy a tábori posta működése ellen már az egész országban kifogás merül fel. A harctéren működő és harcoló véreinknek egyetlen örömük van, ha egy pár sort kapnak hazulról, szeretteiktől. Ugyanazt elmondhaijiuik az itthonmaradottakról is. Méltóztassék tehát, miniszter úr valahogyan könnyebbé tenni a tá'boiri posta működését, bogy ne hat és nyolc hetekig utazzon az a drága levél, vagy levelezőlap, amely a két szerető szívet összeköti, haneui napok alatt érjen címzettjéhez. A lábbadozó sebesültek kérdésével is szeretnék foglalkozni. Ezeknek meg kellene adni az alkalmat, hogy a legjobb üdülőhelyeken pihenjék ki a harctér fáradalmait (Helyeslés a .szélsőbaloldalon.) Semmi szükségét nem látom ma annak, hogy elpuhult, kövér zsidók príma helyeken pihenjenek akkor, amikor erre elsősorban a hazával szemben minden kötelezettségüknek eleget tett sebesültek vannak ráutalva. (Úgy van! Ügy van! a széhőbaloMaimi. — Horváth Géza: A svábhegyi szanatóriumban!) Méltóztassék a miniszter úrnak lehetővé tenni, hogy az összes üdülőhelyek elsősorban a harcteret járt sebesülteknek, rokkantaknak ; és hasonló bajtársaknak álljanak rendelkezésre. Elodázhatatlannak tartom a hadiüzemek államosítását. Ma, amikor a nemzet, minden kapacitását igénybe kell venni, hogy ezt a háborút megnyerjük, amelyet hiszem és tudom, hogy meg fogunk nyerni, akkoir lehetetlenség, hogy az, elsőrendű hadianyagok előállítására szükséges üzemek ne állami kéziben legyenek, 89* \