Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-309

Az országgyűlés képviselőházának 309. véd hozzátartozója sem fog hiányt szenvedni az ellátásban és azok, akiktől a háború azt az áldozatot követelte, hogy szeretteik hősi halált haljanak, a legmesszebbmenő gondoskodásban részesülnek.« Hálás köszönetet mondok ta miniszter úr­nak ezért a gondoskodásért, amelynek nyomait máris látom, itt azonbam meg kell jegyeznem, hogy sajnos, nem mindenütt történik ebben a széliemben a harctéren küzdők hozzátartozói­val való elbánás. Én példának okáért egy most özveggyé vált és hetekkel ezelőtt gyermeket szült hadiözvegyet látogattam meg Kalocsán a közkórházban, aki egy egészséges kis magyar fiúgyermeknek adott életet. Sajnos, az anya élet- és halál között van, mert igen magas láza van, amit az orvosi tudomány is annak tud be, hogy sírógörcsbői ájulásba esik, amire az ad okot, hogy a bizonytalan körülmények között nem, tudja, hogy holnapután ő maga és gyermeke miből fog megélni. Felemelték a nős nyugdíjasok családipótlé­kát, miniszter úr. Eléggé későn érkezett és egészen érthetetlenül egy pár pengővel marad a ínyugdíjas tiszt családi pótlékai az ugyanazon rendfokozatot viselő tényleges tiszt családi­pótléka alatt. Ez igazán nem tesz ki többet, mint párezer pengőt. Méltóztassék először is a tavalyi tényleges családi pótlék folyósításának időpontjáig visszamenőleg a nyugdíjas családi­pótlékot kiegészítő összeget kiutaltatni és azt a pár pengős differenciát eltüntetni, hogy végre egyszer legalább a nyugdíjas is érezze, hogy nem mostohagyermeke a hazának. lia társadalmi úton nem megy, rendeleti úton méltóztassék gondoskodni arról, hogy a bármely hivatalban megjelenő, vagy vasúton és más járműveken utazó hadirokkantak, sebe­sültek, stb. ülőhelyet kapjanak. Magam is meg­döbbenve vettem tudomásul, hogy a Hon­véd-utca 28. szám alatt lévő hadigondozási osz­tály első emeletén tömegével fordulnak meg a felek, bizony néha 20—30 is összeverődik azon a szűk kis folyosón és órákig ácsorognak ott néha féllábú vagy mankós hadirokkanták, ahe­lyett, hogy gondoskodnának egy váróteremről, ahol leültethetnék őket. Az a minimum, amit megérdemelnek, hogy udvarias bánásmódban részesüljenek. Ha a helyszűke az oka annak, hogy ilyen apró, de igen sokat jelentő problémákat nem tudunk megoldani, akkor kérem a miniszter urat, méltóztassék végre egyszer a sok — talán másodrendű építkezés helyett a nagy hon­védelmi minisztérium megépítésével foglal­kozni, (vitéz Nagy Vilmos honvédelmi minisz­ter: 15 millió legalább!) Rá fogok mutatni, mi­niszter úr, htogy gazdaságilag nem jelent nagy többletet a mai gazdálkodás mellett, (vitéz Nagy Vilmos honvédelmi miniszter: Anyag!) Ma szállóige az, hogy a honvédeljmi miniszté­rium a Duna jobb és ballpiartján terül el. Leg­alább 18—20 helyen van a honvédelmi minisz­térium. Ez nem mehet ad infinitum. Sokszor egymással, szervesen együttműködő, kooperáló szervek és osztályok kilométerekre vannak egy­mástól. Ez a szolgálat érdekében nem tartható sokáig, (vitéz Nagy Vilmos honvédelmi mi­niszter: Nem én csináltam!) Ezzel kapcsolatban még azt is bátor vagyok megjegyezni és- a miniszter úr bölcs figyelmét felhívni rá, hogy szinte uzussá vált a bérlemé­nyek igénybevétele, mégpedig olyan drága ala­ülése 1942 novemher 19-én, csütörtökön. 5.8ÍV pou, hogy a 10—15 évi bérösszegből egy. gyö­nyörű, modern, korszerű és a követelmények­nek tökéletesen megfelelő saját épületet emel­hetne a honvédelmi minisztérium. (Az elnöki széket Krúdy Ferenc foglalja el.) Ezeket a szempontokat is méltóztassék a jövőben megfontolás tárgyává tenni, mert ezek a tételek, mondhatom, feleslegesen terhe­lik a büdzsét. Nagyon fontosnak tartom annak megálla­pítását, hogy a harctéren küzdeni nem lehet büntetés, mert ez nem egyeztethető össze a ma­gyar ember hősi viselkedésének ezeréves di­csőségével. A harctér a nemzet iegáldozatosabb és glóriás oltára kell, hogy legyen. Nem lehet abból uzust csinálni, hogy egyes minisztériu­mokban, vagy hivatialokíban azzal fenyegesse­nek meg becsületes magyarokat, hogy a harc­térre fogják őket büntetésből kiküldeni (Ügy van a szélsöbaioldalon.) Ugyanitt óvá) kell figyelmeztetnem a mi­niszter urat arra, hogy a honvédséget ne en­gedje lealacsonyítani 'politikai üldöztetések eszközévé. Erről bővebben nem vagyok haj­landó nyilatkozni, de tény, hogy ez nagyon sű­rűen előfordul. Meg akarom még említeni, hogy mennyire üdvös intézkedés volt az, amely a tényleges tiszti és altiszti kar ellátását valamely jóléti szerven vagy tiszti étkezdén keresztül biztosí­totta. Kérdem a miniszter urat, nem lehetne-e az elhagyott nyugdíjas társadalmat is bevonni valahova, hogy ne kelljen dekorumiellenesen néha az alezredes feleségének, aki esetleg gyen mek hiányában nem tart cselédet, órákat ácso­rognia azért, amit a tényleges tiszt nagyon he­lyesen — szolgálati reputációja is szükségessé teszi, — soronkívül megkap. (Horváth Géza,: Igen! Ezredesek állanak a kirakatok előtt!) Itt kell megemlítenem, hogy a tábori posta működése ellen már az egész országban kifo­gás merül fel. A harctéren működő és harcoló véreinknek egyetlen örömük van, ha egy pár sort kapnak hazulról, szeretteiktől. Ugyanazt elmondhaijiuik az itthonmaradottakról is. Mél­tóztassék tehát, miniszter úr valahogyan könnyebbé tenni a tá'boiri posta működését, bogy ne hat és nyolc hetekig utazzon az a drága levél, vagy levelezőlap, amely a két sze­rető szívet összeköti, haneui napok alatt érjen címzettjéhez. A lábbadozó sebesültek kérdésével is sze­retnék foglalkozni. Ezeknek meg kellene adni az alkalmat, hogy a legjobb üdülőhelyeken pi­henjék ki a harctér fáradalmait (Helyeslés a .szélsőbaloldalon.) Semmi szükségét nem látom ma annak, hogy elpuhult, kövér zsidók príma helyeken pihenjenek akkor, amikor erre első­sorban a hazával szemben minden kötelezettsé­güknek eleget tett sebesültek vannak ráutalva. (Úgy van! Ügy van! a széhőbaloMaimi. — Horváth Géza: A svábhegyi szanatóriumban!) Méltóztassék a miniszter úrnak lehetővé tenni, hogy az összes üdülőhelyek elsősorban a harcte­ret járt sebesülteknek, rokkantaknak ; és ha­sonló bajtársaknak álljanak rendelkezésre. Elodázhatatlannak tartom a hadiüzemek államosítását. Ma, amikor a nemzet, minden kapacitását igénybe kell venni, hogy ezt a há­borút megnyerjük, amelyet hiszem és tudom, hogy meg fogunk nyerni, akkoir lehetetlenség, hogy az, elsőrendű hadianyagok előállítására szükséges üzemek ne állami kéziben legyenek, 89* \

Next

/
Oldalképek
Tartalom