Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.
Ülésnapok - 1939-309
Az országgyűlés képviselőházának 309. ülése 1942 november 19-én, csütörtökön. 577 felszólalok. (Helyeslés a szélsőbaloldalon és a középen.) Nagyon jól emlékszem arra az időre — magam mint fiatal, feketehajú, kezdő függetlenségi Kossuth-párti képviselő ültem itt, TJrmanczy Nándor igen t. barátom körülbelül ott ült, ahol most Rátz Kálmán barátom ül — amikor szóvá tettük azokat a panaszokat, amelyek jogosak voltak, szóvátettük azokat a kívánságokat, amelyek még jogosabbak voltak, szóvátettük fajtánk, a fronton küzdő katonabajtársaink érdekében. Jóhiszeműségükben, jóindulatunkban, talán mondhatnám bizonyos naivságunkbain akkor nem gondoltunk arra, hogy lesz egy lelkiismeretlen sajtó, — Az Est és társai, (Ügy van! Ügy van!) _ amely ezeket a becsületes magyar szívből fakadó kívánságokat és elhangzott panaszokat kiszínezve hozza majd hasábjain és száz- és százezer példányszámaiban kilöki majd a harctérre. Utólag meggyőződtünk rólla. (Rátz Kálmán: Ellenséges repülőgépekből dobták le!) hogy az ellenséges államok kinyomtatták az Est-et. ugyanabban a formában, ugyanazzal a betűtípussal és százezer számra dobálták repülőgépről a fronton küzdő katonáink közé. • Arra kérem a t. Ház minden egyes tagját, —_ ne vegyék ezt szerény telenségneik tőlem, mint a Ház _ egyik legrégibb tagjától — hogy panaszainkkal forduljunk egyenesen a honvédelmi miniszter úrhoz és _ az illetékes körökhöz (Korláth Endre: Igaz! Vgy van! — Helyeslés.) és itt, a nyilvánosság előtt ne teregessük ki azokat, mert az ilyesmi visszafelé sül el és csak megbontja az egységet,' megingatja a fronton küzdő katonák lelki nyugodtságát és a nemzetnek az összetartozásba vetett hitét. (Ügy van! Ügy van!) Mélyen t. Képviselőház! A belső rendre, a belső fegyelemre óriási szükség van. A x froiiton küzdő katona ébersége és itthon a belső rend és fegyelem biztosítja ennek az országnak jövőjét. Legyünk tisztában azzal, ha nem egy elalélt nemzet, nem egy fejbekólintott magyarság van itt 1918. év végén (Ügy van a középen.) és nem hangzik el könnyelműen az a szó, hogy: »elvesztettük a háborút!« s ezt a kijelentést nem követi egy még könnyelműbb szó: »nem akarok katonát látni!« (Ügy van! Úgy van!) — akkor a nemzet^ felkészül minden eshetőségre. (Ügy van! Ügy van! i— Rátz Kálmán: És az összeomlás felülről kezdődött!) Ha küzdünk, akkor ki vagyunk téve esher tőségeknek. Ez egy nagy játszma. A nemzetnek készen kell lennie minden eshetőségre, arra is, amire nem számít, amitől fél. (Űffu van! a közéven.) Felkészülve kell lennie, hogy egy fejbekólintás soha többé ne következzék be. Mélyen t. Képviselőház! Bízzunk a győze lemben. Tudom, hogy győzni fogunk, de azért mégis fel kell készülnünk arra, ha netalán •nem egészen úgy végződik a- háború, ahogyan akarjuk. Ez nem defetiznius. hanem bölcs előrelátás és én óvást emelek az olyan emberek politikája ellen, akik utólag mindent előrelátnak. (Derültség.) Az a lényeg, hogy a fronton küzdő becsületes, derék magyar katonáinkat ne lehessen innen a hátsó országból hátbatámadni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) E tekintetben a legszigorúbb rendszabályokra van szükség! Falhoz kell állítani mindenkit, aki defetizmust hirdet, (Helyeslés a szélsőbalQldalon.) falhoz kell állítani mindenkit, aki meg akarja bontani a magyar egységet, jöjjön az a jobboldalról, vagy megfertőzött baloldal ról, lényegtelen, hogy honnan. (Halmai János: Helyes! — Korláth Endre: Igaza van! — Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mélyen t. Képviselőház! Nekünk magya roknak kell lennünk, magyaroknak minden te kintetben, minden téren és mindenkor. Tudom, hogy nehéz ma magyarnak lenni, (Czermann Antal: Mándis az volt!) hogy nem olyan egyszerű ma magyar kiállással szerepelni a politikában sem, mert könyen odavágják az embernek, hogy magyarkodik, megint magyarkodik. A mai sorsdöntő órákban olyan időket élünk, hogy még a magyarkodás is megenge dett, nem lehet eléggé ápolni a magyar ügyet, a magyar önérzetet, a magyar öntudatot, nem lehet eléggé szítani a, magyar tüzet, nem lehet eléggé ébrentartani, (Úgy van! Ügy van! a középen.) még ha mindjárt azzal a váddal illetnek is bennünket, hogy magyarkodunk. Igenis magyarkodunk, mert magyarnak kell (ennie az országban mindenkinek, magyar öntudatnak, magyar lelkesedésnek, magyar szellemnek kell lennie. (Ügy van! Üay vanl — Taps a Ház minden oldalán.) T. Képviselőház! Résztveszünk a háborúban, de ezt a háborút nem kerestük. Résztveszünk, mint beszedem elején mondottam, fegyverhűsélgnél fogva, de résztveszünk elsősorban Magyarország érdiekében. Egész őszintén, nyiltan megmondom, hogy a háborúban való részvételünk nagysága és mértéke tisztán attól függ, — hogy még magyarabban fejezzem ki m.agami — annyi katonát tudunk csak adtii a frontra, mesisze az országtól, amennyit az or szag benső biztonságának az érdeke megenged. (Ügy van! Ügvy van! a Ház minden oldalán. Taps balfelől. — Rátz Kálmán: És gazdaságilag is így van!) Aki másképpen érez, az menjen ki és ne idehaza, buzdítson. Mert vannak olcsó Jánosok. Ismertem olyanokat, akik 1938ban odaálltak és általános mozgósítást követeltek, mint ők mondották: rokonszenvből. Nem tudom, hogy kinek a rokonszenvét keresték, elég az- hozzá, hogy az az úr, aiki az általános mozgósítást követelte 1938-bam — négy éve figyelem — még- minidlig itthon van és mindig csak buzdító (Derültség.) Mindaddig, amíg az oláhok acsarkodnak, (Ügy van! Űgy van!) amíg a legalávalóbb hírverés folyik, amíg betörések vámnak, (Ügy van! Ügy van!), amiig Banff yhunyadnál a magyar határt oláh bocskorok lépik át, (Rát z Kálmán: Magyar vér folyik!), amikor magyar vér folyik, — magyar tiszt vesztette éljétet ai haza védelmében, nemrég temették Kolozsvárott nagy nemzeti részvét mellett — akkor nekünk gondolkoznunk kel azon, hogy mi lesz, ha mindenki kinn ktsz és ~ezek tovább acsarkodnak. (Ügy van! Úgy van!) Arra kérem a miniszter urat, mint vérbeli magyar embert (Éljenzés és taps.), hogy ezeket, a gondolatokat tartsa szem előtt. Nem beszélek tovább, mert tudom, hogy felesleges szaporítani a szót, mert mint magyar ember senki másképpen nem érezhet. Nekünk belső kérdéseink is vannak. (Egy hang a szélsőbaloMalon: Sajnos!) És én m-a innen emelíeim fel óvó szavamat, vigyázzunk, mert mi, magyarok már megnyertük a háborút, ha itt egységes, erős belső hadseregünk marad a végén. (Korláth Endre: Igaiz! — Helyeslés, — Rátz Kálmán: És ïeflM harcképes sé88*