Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-309

554 Az országgyűlés képviselőházának 309. ben is méltóztassék minél előbb szorgalmazni Udvarhely vármegyéinek vasútvonalba való bekapcsolását. Mi ;a leghelyesebbnek a Csíkszereda—Székelyudvarhely között kiépítendő vasutat találjuk, természetes azonban, hogy ezt a kérdést nem lehet megítélni polgári szemmel, katonaszemmel bírálják felül és ítélik majd meg. Gyakran mondják a magyarságról hogy katonauemzet vagyunk. Nem is lehetünk más, hiszen nem maradhattunk volna meg itt Kelet és Nyugat mesgyéjén, a világerők ütközőpontjában, ha nem harcoltunk volna állandóan; és ha nem ez a harc őrölte volna állandóan erőnket, nem nevelődtünk volna katonáknak. Ugyanúgy, mint finn vagy észt rokonaink, abban a helyzetben vagyunk, hogy a keletről nyugatra törő erőket kell feltartóztatnunk; Hegyenek azok mongol, török, szláv, szovjet, vagy bármilyen néven nevezendő erők. mindig elsősorban rajtunk ütköznek meg. Nemzetünk már eddig is rengeteget áldozott és jelenleg is kiveszi részét az ország és a nyugati műveltség védelméből. De régebben sem született a magyar katonának, bármennyire is megvan benne az adottság erre, hanem a katonai nevelés tette azzá, Európa egyik legjobb katonájává. (Ügy van! Ügy van!) Sajnos, az idő rövidsége miatt nem tudok kitérni arra. hogy mit jelent a katonai nevelés a társa dalomszervezés terén, illetőleg, hogy széthúzónak és szervezhetetlennek nevezett népünk katonailag milyen könnyen és jól szervezhető meg, csak arra utalok, hogy egész nevelésünket sokkal katonásabbá kellene tennünk és a honvédelemre kiellene irányítanunk; (Ügy van! Ügy van!) így kellene katoiianemzetet nevelnünk. (Élénk helyeslés és taps.) Fel kell itt hívnom a figyelmet arra. hogy a katonáskodás ideje nagyszerű alkalom a közösségi nevelésre. (Ügy van! Ügy van! — Gr. Tak'ách-Tolvay József: A tűzharcosok!) Ez az utolsó alkalom, amikor az ország polgárai egy egységes szervezetben nevelhetők. A • népiskolák, a különböző iskolák megteszik a magukét a saját terükön. Azután a honvédségnél adódik nagyszerű alkalom arra. hogy társadalmi osztályra való tekintet nélkül minden magyart összegyüjtsünk és hoeíy a nevelésre rá lehessen tenni a koronái Ennek a koronának azonban feltétlenül magyarnak, kell lennie, ennek kell megadnia a nemzeti művelődést. (Ügy van! Ügy van!) A honvédségnek nemcsak az egységes világképet kell megadnia a kultúra alapelemeiről, nemcsak az alapismereteket kell megadnia, hanem magyar művelődésünk ősi alapelemeit is el kelfi ültetnie az f

egész katonaságban. Én tudom, hogy a mai háborús helyzetben nagyon kevés alkalom nyílik arra, hogy ez a magyar művelődés tényleg a katonanevelés alapjává tétessék, azonban ismerve a mi niszter urat. azt hiszem, talán nyitott kapukat döngetek akkor, amikor arra. kérem, hogy amit a népi magyarság értékeiből be. lehet vinni a .katonai nevelésbe, azt méltóztassék bevinni. (Ügy van! Ügy van! — Élénk helyeslés.) Nem kerül nagy megerőltetésbe, ha a mai műdalok helyett visszatérünk ősi népdalainkhoz és ha a Magyar Kórus kiadásában megjelent katonadalokat tesszük általánosan kötelezővé. ' (Helyeslés.) így nem fordulhat elő az a sajnálatos dolog, amit a múltkor hallottam, hogy mondvacsinált és elliemségünket gyalázó énekeket énekeltek a katonák az utcán, (Élénk helyeslés és taps.) ülése 1942 november 19-én, csütörtökön. Ennek a magyar nevelésnek meg kell ad

L nia a katonaság számára azt a lelki alapot, amely ai fegyveres kiképzés mellett lehetővé teszi, hogy a magyar katona minőségi katona legyen. (Elénk helyeslés.) Nagyon kérem, a miniszter urat, hogy amit ebből a nevelésből már most meg lehet valósítani, azt méltóztassék megvalósítani, de egyúttal felhívom a figyel még arra is, hogy ha lehet, a frontra is juttassanak ki jó könyveket, ne csak olyan most Öszszeszedett régi könyveket, mert ha már a ponyva ellen tettünk bizonyos — nem mondom, hogy hatályos — lépéseket, ha a ponyvát bizo nyos rétegek számára hozzáférhetetlenné tettük, akkor adjuk meg a lehetőséget arra, hogy fronton harcoló katonáink szabaidejüket jó könyvek olvasásával tölthessék el és ezzel is előbbrehaladion magyar művelődésünk. (Élénk helyeslés,) Ezzel elérkeztem mondandóim legsúlyosabb részéhez, a hadigondozás kérdéséhez. Kétségtelen az, hogy a hadigondozás kérdésén nagyon ' sok fordul meg a háború kimenetele tekintetében. Én nem akarok itt sötét árnyékot előre vetíteni, de a múlt világháború végén láttuk, hogy a hadigondozás milyen nagy rétegeket érint és milyen nagy ellenszenvet és ellenérzést tud kiváltani a hadigondozás kérdésének kevésbbé jó vagy rossz megoldása. En itt csak arra utalok, hogy ez a kérdés az elmúlt világ háborúban is csak Csonka-Magyarországon a hadiözvegyeket, hadirokkantakait és hadiárvá kat számítva több mint Sfiö.OOO embert érintett, ami az egész Magyarország területére számítva' több mint másfélmillió embert tesz ki Ezeknek és ezek hozzátartozóinak meg nyugtatása, életlehetőségeik biztosítása ma is elsőrendű állami feladlat. Nagyon hálás téma volna boncolg-atni hadigondozásunk jelenlegi rendezését és rámutatni azokra a különböző nehézségekre, amelyek a hadigondozásnak az élet egyes területein váló rendszabályozását előidézték. Nem akarok azonban bírálni, csak bizonyos irányelvekre, bizonyos alapgondola tokra szeretnék rámutatni. Amikor mi a, hadigondozás szervezésével foglalkozunk, akkor egyáltalában nem kell ide gen minták után szaladnunk, nem kell nekünk még szövetségeseinket sem utánoznunk. A magyar hadigondozásnak múltja van, még pedig az 1917-es időbői; amikor boldogult gróf Teleki Pál és gróf Klebelsberig Kunó rendezték a hadigondozást, akkor dicsőséges volt ez a hadigondozásunk es olyan alapelveket fektettek le a hadigondozás terén, amelyeket ma kibővítenünk és az akkori nehézségek láttán megjavítanunk lehet és amikből fel lehet építeni egész hadigondozásunk 'rendszerét. Itt arra kell rámutatnom, hogy hadigondozásiunk állami feladat. Ez nem társadalmi kérdés, nem lehet társadalmi gyűjtés útján megoldanunk, ennek megoldásába állami apparátust kell beállítani. A hadigondozásban ne vezessen minket a szánalom érzése. A szociális helyzetnek a feliismerése és a szociális megsegítés vezessen mindig a hadigondozás kérdésében. Ma különösen látható, hogy a hadigondozás egységes irányítást igényel. Lehetetlen és tarthatatlan az a hetlyzet, hogy ma 18, vagy még talán több különböző szervezet foglalko zik a hadigondozással és emellett a 18 szervezet mellett nemcsak, hogy nem tudja senki, hogy hova forduljon, hogyan intézze el a kérdést, hanem nagyon sok vonatkozásiban még maga a hadigondozás kérdése iis

1 megoldatlan. Szükségesnek' látnám a múlt világháború mintájára egy országos hadigondozó hivatal fel ál-