Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-308

Az országgyűlés képviselőházának 308, ülése Î942 november 13-án, szerdán. 539 hára, hogy ezzel megmentse a magyar államkincstár számára a tizenkétmillió pengiő adót, illetőleg a 36—40 mülió pengőt kitevő bírságot, hogy az befolyjék a magyar állam kaszszájába. (Gr. Serényi Miklós: Azt, fogják csinálni, amit Biró Pál!) Elnök: Az interpellációt kiadja a Ház az igazságügyi és a pénzügyminiszter uraknak. Következik Panda. Antal képviselő úr interpellációja a földmívelésügyi miniszter úrhoz. Kérem az interpelláció szövegének felolvaNagy Ferenc jegyző (olvassa): »Interpelláció a földmívelésügyi miniszter úrhoz a gyümölosexportőröfc panaszai tárgyában. 1. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy az idei gyümölcsexport campagne a lehető legszervezetlenebb módon bonyolódott le, amikor a gyümölcsexport kész lett, akkor zárták le a határokat s ezzel lehetetlenné tették azt, hogy a gyümölcs exportképes állapotban kikerülhessen a piacra* mert a zárlat váratlan időben jött & midőn az áru exportkészen állott, tiltották azt le, s utóbb 10-—12 napi után ismét szállítható volt, azonban akkor már igen sok vagon romlásnak indult s olyan állapotban került külföldre, ami nem öregbíti a magyar gyümölcs hírnevét.- Túl sok a bürokratizmus, e emiatt is nagy késedelmeket szenved az áruszállítás, tekintve, hogy emiatt a határállomásokon aránytalanul és fölöslegesen sokat állanak a gyümölcsvagónok. 2. Amennyiben tudomása van erről, kérdem a miniszter urat, hogy mit szándékozik tenni arra vonatkozólag, hogy a jövőben a gyümölcsexport elé váratlanul nehézségek ne gördüljenek s a sok bürokratikus eljárás is ne járuljon hozzá, ennek a nehézségnek a fokozásához. Hajlandó-e az exporttárgyalásokat már tavasszal olyan eredményre vezetni, hogy a gyümölcsérés idején már minden út egyen-' getve legyen az export számára?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Pándi Antal: Mélyen t. Ház! Egy igen értékes társadalmi réteg panaszát keli szóvátennem. Ez elsősorban ennek a társadalmi rétegnek életkérdése, másodsorban pedig országunk gazdasági kérdése. A mi gazdasági érdékeink azt kívánják, hogy ha terményeinkből feleslegeink vannak, akkor azokat megfelelő áron és megfelelő időben értékesítsük akár külföldön is. Ezt tendálja ennek a társadalmi rétegnek a munkája is, amely igyekszik összeköttetéseit felhasználni arra, hogy gyümölcsérés esetén készen álljon, a gazdáktól a gyümölcsöt átvegye, és azt késedelem nélkül a fogyasztóhelyekre juttassa. Igen kényes üzlet, mert kÖnynyenromló áruról és kényes fogyasztókról van szó. Külföldre kell vinni, ilyen háborús viszonyoki mellett tehát nem lehet azt máról-holnapra úgy rendezni, hogy zökkenő nélkül lehessen lebonyolítani. A gyümölcsexportot már kora tavasszal letárgyalják, a minisztérium illetékes oszitályai is befolynak ezekbe a tárgyalásokba és megállapítják a kontingenseket, megállapítják, milyen országokba milyen áruból mennyit engedélyeznek. Ezzel úgy látszott, a helyzet meg van mentve

% meg van oldva, a lebonyolítás elé semmi nehézség nem fog gördülni. Elérkezett a gyümölcsérés

/ ideje, itt volt a pillanat, amikor gyors tempóban pár hét alatt le kell a szállítást bonyolítani, mert hiszen idényüzletről van szó. Nagyon jól tudjuk, hogy például a barackot egy-két hét alatt ki kell szállítani, úgyszintén a szilvát, a szőlőt, az almát, különösen a nyári almát, a téli almánál már könnyebb a helyzet hiszen hűtőházakban konzerválni is lehet. Mi történt? Ezek a szorgalmas magyar emberek — mert hiszen csak a, magyar exportőrökről beszélek, azok panaszait hozom ide — hangyaszorgalommal lekötötték üzleteiket, megállapodásokat létesítettek, szerződéseket írtak alá és nekigyűrkőztek a hatalmas élőmunkához, a ládák, a csomagoló eszközök előteremtéséhez, az uradalmakkal, a termelőkkel letárgyaltak mindent, hogy a kellő pillanatban ezt a nagy munkát lebonyolíthassák. Történetesen szemtanuja voltam annak, — mert a paprikaexport esete belekevert engem ebbe az ügybe — hogy akkor tiltották be az exportot, amikor az exportra a legagyobb szükség volt. Az üzlet természetesen le volt kötve» az áru meg lett véve a gazdáktól, a termelőktől. Berakták az árut a vagonokba, s egyik napról a másikra, 24 óra alatt tiltották be az exportot Ez lehetetlen intézkedés és aki valamicskét is ért a kereskedelemhez, nagyon jól tudja, hogy ezt nem lehet olyan gyorsan leállítani. Képtelenek erre, hiiszen nem (leheti mindenkinek tudomására adni, hogy ne vegyenek gyümölcsöt, ne rakják bele a vagonokba, mert holnap este már nem »ehet ki egy vagon sem. így történt, hogy a határállomáson összetorlódtak 50—60—70, sőf 100 vagonszámra a gyümölcsök, az idén a szilva is. Nagyon jól tudjuk, hogy a szilvát nem lehet teljesen érett állapotban exportálni, hanem csak féléretten, mert különben mire odaér, lekvár lesz belőle, nem fogyasztható, csak konzerválható. Ott volt tehát a félérett szilva a határállomáson és az export leállott. Az exportőrök nem tudtak mit csinálni, szaladgáltak a minisztériumhoz, a hatóságokhoz telefonáltak, az árut végül is vissza kellett hozni, eladni nem lehetett, legfeljebb csak állati takarmányozásra. Mit lehetett volna csinálni mást azzal az áruval? Elvesztették a pénzüket, a vevőket nem szolgálták ki, a vagonokat hiába vették igénybe, napokon keresztül állott a vagonokban az áru. Ott állottak a vagonok most, amikor vagouhiány van. Ez is nagy baj, de ami még ennél is nagyobb baj, az az, hogy egy ilyen letiltás rettenetes költségbe kerül, a sok telefo nálás, a sok autóköltség, hogy leállítsák a felesleges szállításokat, mert például egy zalai kis állomás nem tudja, milyen rendelet jön kii, hogyan intézkedjék, a gazdáknak sincs tudomásuk róla s az exportőrnek rámegy erre az ügyre egész évi keresete'. Hogy egy ilyen exportőrnek milyen rette netes munkája van, annak illusztrálásaképpen felolvasom, hogy például egy szállításhoz mennyi és milyen okmányokra van szükség. Elsősorban kell egy eredeti fuvarlevél, a vagonszállításhoz egy duplikát, egy harmadpéldány a vámkezeléshez, egy negyedpéldány jó Isten tudja mihez, egy külkereskedelmi statisztikai nyomtatvány, azután kell kiviteli statisztikai árunyilatkozat, két árubevallásí bejelentés a külföldi szállításokra, azután kell a Nemzeti Bank tanúsítványa három példányban. Ezek a papírok nyilván azért szükségesek ilyen nagy számban, azért kell ennyi nyomtatvány, mert papírihiányban szenvedünk. Ezek is 3-30 pengőbe kerülnek, azelőtt békeidőben 1'20 pengő