Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-294

£4 Az országgyűlés képviselőházának 294 igazgatásról általánosságban is megállapítja SL javaslat indokolása — nem. lehet a kiválasztást egy törvényhatóság vagy község természetszerűleg aránylag szűk emberanyagára korlátozni, ami természetes velejárója lenne a választási rendszernek. Ez a körülmény egy* magában is indokolja, szerény nézetem szerint, a kinevezési rendszernek a döntő átmeneti időre való bevezetését. Tovább megyek. Sokszor ismételtük, ismételjük és hangoztatjuk ma. is, hogy mi magyarok fegyveres erővel, teljes odaadással küzdünk az új Európáiért, integráns részét kívánjuk alkotni ennek az új Európának, amelyben őseinkhez méltóan akarjuk helyünket megállani. Ennek az új Európának ma még csupán nagy körvonalai rajzolódtak a szellemi és politikai látóhatárra. Nem ismerjük részleteiben azt az új politikai és gazdasági rendszert, amely az eljövendő időkben bekövetkezik, majd csak, ha elcsitulnak a fegyverek és ha fiatalságunk visszatér, megáll az ekeszarvánál, a munkapadfok mellett, vagy leül az íróasztalához, akkor fogjuk csak megismerni az új politikai és gazdasági rendszer részleteit, amely rendszer hivatva lesz a kereszténység szellemében ebben az országban a gazdasági és a politikai igazságot megteremteni. Azt azonban tudjuk, hogy ez a feladat az új problémák, új kérdések egész sorozatát fogja felvetni, amelyből ma talán ismerünk, sejtünk egyeseket, de nagyon sokat egyáltalán nem is tudunk elképzelni sem. Hogy egyebet ne említsek, és itt talán reflektálhatok Maróthy Károly t. képviselő úrnak a fejtegetéseire is, aki a javaslattal kapcsolatban a közellátási problémák valóban nehéz megoldását tette szóvá. Egy nagy francia tudós, André Siegfried, nagyon érdekes tanulmányát láttam a Revue des deux Mondes című francia folyóiratban. Ez a francia tudós roppant érdekesen fejti ki azt a nézetét, hogy a modern technikus, mérnök, vegyész, gazda és gyáros tulajdonképpen megoldotta már az emberiség legősibb problémáját, a termelés kérdését Termelni szerinte minden áruban, élelmiszerben és iparcikkben az emberiség a maga fejlett műszaki tudása és felszerelése segítségével olyan mennyiségeket képes, ami megsokszsorosodott lakosságának igényeit is ki tudja elégíteni. Megoldatlan probléma azonban fejtegetései szerint az elosztás kérdése, amely még ma is elméletek és kísérletek anyaga a világ legtöbb államában. Ez a nagy gazdasági probléma pedig feltétlenül szóba fog kerülni az európai nagy rendezés során. Azt már nem tudom megmondani, hogy nemzeti vagy nemzetközi igazgatási szervnek-e, végsősorban mindenesetre az államhatalomnak kell majd megoldania ezt a nagy problémát: az áruk, a termelt cikkek elosztásának kérdését. T. Ház! Azt is felesleges hangsúlyoznommilyen átfogó, milyen mély szaktudást involváló tisztviselőkre, közegekre lesz szüksége ennek az országnak, már pedig azt az esélyt, hogy a helyi. munkakör helyi, lokális részének ellátását ilyen nagy kérdésekben a választások esetleges kimenetelétől, függő férfiakra bízzuk, szerény nézetem szerint, megjátszani nem lehet. De további szempont — amelyre a t. Ház figyelmét felhívni szeretném — az a körülmény, hogy minden átmeneti korban, különösen, ba az olyan drámái és viharos lefolyású, mint a miénk, a feszültség — nem akarom az »ellentét« szót használni, mert ez Magyar. ülése 1942 október 15-én, csütörtökön. országon enyhébb és kisebb, mint bárhol a világon, mondom, a feszültség az idősebb és ifjabb nemzedék között rendkívül erős. Ez egéazen magától értetődő dolog. Az idősebb generáció az egész vonalon — tehát az adminisztráció vonalán is — a régi világból fennmaradt törvényekhez ragaszkodik, sokkal inkább ápolója talán a hagyományoknak, a nemzeti tradícióknak, általában minden régi eszméhez úgy közigazgatási, valamint egyéb vonalakon és a munkamódszerek tekintetében is ösztönösen ragaszkodik. Ezek az eszmék az ő lelkében rendkívül szívós életűek és legjobb akaratuk és legjobb iparkodásuk ellenére belsejükben talán nagyon sokszor kollízióba kerülnek az új eszmékkel. Egy német filozófus ezt a jelenséget a korban eltérőségek egyidejűségének kifejezésével jelezte. Ennek a feszültségnek az áthidalása pedig a közigazgatás körében is igen nagy munkát jelent. De jelenti azt ís, hogy olyan férfiakra, olyan közigazgatási orgánumokra is szükségünk van, akik és amelyek a kellő megértéssel, áttekintéssel, tapintattal, a régi hagyományok ápolásával és az újakba való bekapcsolásával látják ennek a véghetetlenül nehéz, részünkre és a nemzet szempontjából rendkívül fontos kérdésnek a megoldását. Bátor volnék még több ilyen érvet felmutatni, de az előrehaladott időre való tekintettel (HaMjuk! Halljuk!) azt vagyok bátor kérni, méltóztassanak megelégedni azzal, amikor meg kívánom indokolni az itt elmondott néhány érvemmel, hogy miért fogadami el a törvényjavaslatot. Magával a törvényjavaslat éridéméveL — hogy az előadó úr klasszikus kifejezésével éljek: közigazgatástechnikai részével, — nem foglalkozom, inert hiszen ez a törvényjavaslat 2. és 5. pontjainak a függvénye, amit itt már különben is részletesen és alaposan megtárgyaltunk. Ha szavaim lezárása előtt mégis kénytelen vagyok kitérni egy részletkérdésre, akkor ez a szintén az ellenzéki oldalról felszólalt képviselő úrnak' részéről aposztrofált jegyzőnek a kérdése. Az ellenzéki oldalról felszólalt képviselő urak ugyanis azor a nézeten vannak, hogy a kinevezési rendszel révén a körjegyző, vagy a községi jegyző tekintélye, presztízse fog a falu, a község előtt csorbát szenvedni. (Felkiáltások jobbfelől: Éppen ellenkezőleg! Fordítva!) Magam is a falu szülöttje vagyok, — falun töltöttem fiatalságomat,, az első világháborút megelőző időkben tíz esztendőn keresztül Zemplén vármegye tisztviselője voltam. — ismerem tehát a falut, én is ismerem a községet, és a község embereit. Szerintem éppen az volt a baj, hogy • a körjegyző, — aki különösen a régi világban, amikor modernebb szerveink nem voltak kiépítve más vonalon, a lelkészen és a tanítón kívül — lehet mondani, — az egyetlen intelligens elem. volt a faluban, — nem volt független. Állásához méltatlan volt az, hogy a községi bírónak, a képviselőtestületnek, ha nem is alárendeltje, de mellérendelt szerve volt, aki végeredményben csak az írásmunkát végezte, (Ügy van! Ügy van jobbfelől.) holott az ő vállán feküdt és fekszik az egész községi adminisztráció különösen ma, amikor felelősségét mindig emeljük, vállaira rengeteg munkát rakunk, anélkül, hogy presztízsét és tekintélyét emelnénk. Egy nagyon érdekes tanulmányt olvastam Weis Istvántól, aki a községi közigazgatás reformjáról szóló tanulmányának indokolásában alaposan és nagyon érdekesen kifejti azt, hogy maga az a körülmény, hogy az 1895, évi