Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-308

Az országgyűlés képviselőházának 308. itt, mert ezt a kérdést semmi körülmények között sem lehet kizárólagosan csak a sors szeszélyének labdajátékaként kezelni és éppen, úgy nem lehet az önszabályozó kiegyenlítődés, a kereslet és felkínálkozás automatikusan kiegyenlítő problémájaként kezelni. A statisztika számtiülkréből látjuk, hogy ebben a kérdésben a világháború előtti helyzethez viszonyítva, igen komoly és súlyos eltolódások történtek. Mivel tudjuk, hogy gazdasági őrségváltásunk során és éppen ennek az őrségváltásnak) a keretében a legközelebbi időben megvalósítandó ipari ríevízióval kapcsolatosan ez a kérdés, — tehát a szakmabeli utánpótlásnak a kérdése is — igen-igen komolyan előtérbe tolódik, elengedhetetlen kötelességünk most, az utolsó órában mindent megtenni, hogy ebből a helyzetből valahogyan kibontakozzunk és főként, ha szükséges akár hatalmi eszközök igénybevételével is odahatni, hogy pályaválasztó ifjúságunk ha kell, akár törvényszerüleg

1 is odaterelődjék a kereskedelmi és ipari pályákra. A statisztika szerint az 1914. év előtti Ma gyarországon minden száz mesterre száz tanonc esett. A Trianon utáni, tehát a felszabadult Magyarországon — sajnos — minden 100 mesterre csak 35 tanonc esik. A kolozsvári kereskedelmi és iparkamara hatáskörébe tartozó 4 erdélyi vármegye statisztikája szerint 7308 mesterre 3079 inas jut, tehát 42%, viszont ugyanott 2947 kereskedőre csak 267 inas, ami 9%-nak felel meg. Megdöbbentően súlyos adatok ezek, amelyek szinte a reménytelenség árnyékát vetik elénk. Mint magam is gyakorlati kereskedő, az ország kereskedő- és iparostársadalmával — lehet mondani — igen fontos és szoros kapcsolatot tartok fenn és így a leg'köz?* vetlenebb forrásból ismerem azokat a kórokozó tényezőket, amelyek az iparost és kereskedelmi tanoncpótlás visszaesését eredményezték. Az alkalmazó mesterek főképpen azt hangoztatják, hogy a mai nehéz közélelmezési viszonyok mellett olyan esetekben, mikor a tanonc, élelmezését nekik kell vállalniuk, teljesen képtelenek erre. mert a mostani közélelmezési helyzet mellett ezt a súly ois terhet nem tudják vállalni. Viszont a fennálló' tanoneotthonok befogadóképességének elégtelensége nem engedi meg, hogy a mester ezt a terhet az otthonokra hárítsa át. Az alkalmazók igen súlyosan sérelmezik azt is, hogy a szerződtetett tanoncok idejét nem tudják a maguk javára megfelelően kihasználni. Egy tanonc hetenként háromszor délután 4 órától 7 óráig iskolába megy, ami különösen olyan esetekben, ha olyan mesterekről van szó, ahol az inas foglalkoztatása nem munkahelyén, nem a műhely helyén, hanem azon kívül, más helyeken történik, azt eredményezi, hogy a délutáni tanítás előtt rendelkezésre álló időt a tanonc rendszerint a munkahelyre való odamenetellel és az iskolába való vonulással tölti, úgyhogy ezek a délutánok a mester szempontjából teljesen elvesztek. Azonkívül egy tanonc hetente 4 órát tölt leventeszolgálatban:, egyes helyeken kéthet'enkint vagy négyhetenkint lóg-' oltalmi szolgálatra is beosztják tizenkét órára. Azonkívül a különféle küldetések, kirándulások, táborozások, kivonulások is igen sok időt vonnak el tőle. Vegyük még figyelembe azt is, hogy_ az inasok természetes elcisavargása is igen-igen megkárosítja azt a mestert. Az a helyzet^adódik tehát, hogy a, heti 48 órás munkaidőből a mester a maga javára ennek alig felét tudja kihasználni. ülése 1942 november 18-án, szerdán. 535 És mindennek hátrányos kihatása igen szomorúan ott ütközik ki, amikor egy háromnégyéves inasidőt betöltött tanonc vizsgára jelentkezik és a vizsgáztatóbizottság azt a tanoncot a szakmabeli tudás hiányossága miatt négy-hat hónapra megint visszautalja utántanulásra, ami — ismétlem — annak eredménye, hogy a különféle elvonások miatt a tanonc a maga mesterségét nem tudta tisztességesen megtanulni. A pályaválasztó ifjúságnak a kereskedelmi és ipari pályákra való terelését elsősorban gazdasági okok gáncsolják el. Ismert dolog, hogy a kereskedelmi és" ipari pályára elsősorban és főképpen a szegény sorsú családok gyermekei mennek. Egy ilyen szegénysorsú, kevés jövedelmű családapának nincs módja és lehetősége arra, hogy három-négyesztendős inasidő alatt a gyermek élelmezését, ruh ázását a maga erejéből vállalja. Ennek viszont az lesz a következménye,, hogy az ilyen pályaválasztó ifjú kényszerből gyári munkásnak, kifutófiúnak vagy pedig napszámosnak megy, mert ott már a kezdeti időben 60—80 pengő jövedelemre tesz szert, tehát legközvetlenebb megélhetési lehetőségét így biztosítani tudja. Az elmondottakból kétségtelen, hogy habár iparunknak sürgetően szüksége van az után pótlás problémájának nagyvonalú megoldására, mégis a fennálló lehetőségek err© módot nem nyújtanak, úgyhogy az állam vezetésnek kell ebbe ai kérdésbe nagyon szigorú kézzel belenyúlnia. A kérdés megoldása érdekében én a magam részéről a következő intézkedések megtételét tartom szükségesnek. Először: új tanoncotthonok felállítását és ezen keresztül mód nyújtását minden jelentkező tanoncnak arra, hogy a tanoncotthonba beiratkozhassék. (Helyeslés a közéven.) Statisztika áll a rendelkezésemre éppen a kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara által kezelt négy vármegye helyzetéről, ahol mintegy 3300 tanoncból Összesen csak 333-an nyertek a tanoncotthonban elhelyezést. Még tragikusabb a helyzet Besztercén, ahol az ősz óta körülbelül 60 jelentkezőt utasítottak el helyszűke miatt; hogy pedig az ezen az exponált nemzetiségi vidéken a magyar utánpótlás szempontjából mit jelent, azt — azt hiszem — talán felesleges, hogy itt külön fejtegessem. Másodszor: ha az otthonnak ilyen nagymérvű felállítása és szaporítása lehetetlen volna, úgy kívánatosnak tartom, hogy a tanonctartó mesterek és kereskedők részére nyújtson az állam megfelelő segélyt. Harmadszor: részesítse az állam a tanonctartó mestereket és természetesen velük együtt a tanonctartó kereskedőket megfelelő adoked veizményben. Negyedszer: a feldolgozásra kerülő nyersanyagok kiosztásánál, úgyszintén az árukiosztásnál szintén részesítse az állam ezeket a tanonctartó mestereket és kereskedőket előnybeú. Ötödször: az inasoktatás ideje legkésőbb 5 órakor kezdődjék és ha ebből valami hátrány származnék, annak konzekvenciáját viselje az a tanonc, hiszen ő is közös áldozathozó tényezője kell, hogy legyen a felépülő magyar életnek. 82*