Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-306

384: Az országgyűlés képviselőházának 306. ülése 1942 november 13-án, pénteken. • azofeon a! területeken is érezteti hatását, illetőleg, ha azokíat nem tesszük meg, éles hiány érzet keletkezik azokon is. Az átmenetgazdaság kérdéstömegének ma hatalmas irodalma van és ne higyjük azt, hogy ennek atz irodalomnak ne lennének leszűrt tapasztalatai, amelyeknek nagyon hasznát nem vehetné a gazdaságpolitikai vagy még pontosabban a kormány gazdaságpolitikája akkor, amikor a kérdések fieltárásáról vagy megfelelő beállításáról van szó. Rendszerint abban szokták megjelölni az átmenetgazdasági kérdések legnehezebbikét, hogyan lehet majd a munkaerők foglalkoztatásában azokat a ma tagadhatatlanul észlelhető eltolódásokat vagy helyreállítani, vagy részben állandósítani, amelyek, abból adódnak, hogy ma az egész gazdaság a legszorosabban, elválaszthatatlan összeköttetésben áll a háborúval. Az ipari munkásság annyira megduzzadt az esetleges háborúra való előkészület vagy pontosabban: Magyarország szegényes katonai felszerelésének kiegészítése majd a háború folytatása miatt, hogy ipari munkáslétszáma töbszöröse annak, mint amelyet az ipar korábban foglalkoztatott. (Közi Horváth József: Azonkívül "a leszerelt honvédség beállítása a munkába!) Mélyen t. Ház! Nyilvánvaló dolog, hogy mivel az iparban ma a normális időknél sokkal nagyobb, sokszázezerrel nagyobb munkássereg dolgozik (Közi Horváth József: Kétszerannyü), ennél a munkástömegnél egyszer felmíerül majd az a kérdés;, tudjane vagy sem az tovább is eddigi munkahelyét megtartani, tudja-e tovább is azt a magasabb életnívót biztosítani mai munkabérét megkapni, nem kell-e majd a munkásseregnek esetleg azzal számolnia, hogy a már megszokott városi életét megint felcserélnie kell a falusi, sokszor nincstelen ember életével. Ennek al munkástömegnek, ha talán nem is egyesiéiben, gondolkodnia kell afelett, hogy milyen sors vár reá; ez a gondolat a tudat alatt minden bizonnyal ott gomolyog benne és ha a jelen percben a munkás folytonossága következtéiben nem okoz feszültséget, a feszültség adott pillanatban bármikor felléphet. Mélyen t. Ház! Az átmenetgazdaságnak a munkaerő gazdasággal összefüggő ez az egyik problémája egyszer majd annál inkább előtérben álló, mondhatnám, kérlelhetetlen erővel fellépő kérdéssé válna, mert amint az imént Közi Horváth t. képviselőtársam közbeszólásában megjegyezte, gondoskodni kellene arról is, hogy hadiszolgálatra a béke viszony okhoz képest rendkívüli tömegesen bevonult emberek akik békés munkát keresnek mit fognak tenni, fognak-e találni megfelelő munkahelyet? Azt hiszem t. Ház, hogy a kérdésnek éppen ebben a részében a Lehető legjobb megoldás olyan kívánalom, amely valamennyiünkben egyformán megvan (Közi Horváth József; Ugy van!) és amely kívánalomnak jó vagy rossz kielégítésével az ország nyugalma» biztonsága függ össze. (Közi Horváth József: Nem szabad munkia nélkül maradnia a honvédségnek!) Messzevezetne itt azoknak a lehetőlségeknek hosszadalmas kifejtése, miként fogjuk ezeket a kérdéseket majd megoldani. (Közi Horváth József: Halljuk!) Lehetséges, hogy talán az a rendszer lesz nálunk is a leghelyesebb, hogy a háború vége után egyelőre, átmièuetileg, miután az elhasznált felszerelés kiegészítésére szükség lesz, állami rendelések nyújtásával tartsuk továbbra is a munkában a hadiüzemeket s ilyenformán adjunk a munkásságnak kenyeret. De ennek az átmenetnek is r vége lesz egyszer és akkor lép előtérbe az átmenetgazdálkodásnak az a része, amely a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztériumot sajátlagosan és szorosan érdekli, amelyre ez a minisztérium minden bizonnyal felkészül, de amely résznek pár szóval való jellemzés«, úgy hiszem, a budget tárgyalása során mégis esak a mélyen t. Ház elé való. (Közi Horváth József: Halljuk!) Mélyein t. Ház! Ahogy ezeket a kérdéseket tárgyaló józan szakemberek látják, nem kétséges, hogy nemcsak a most sok vonatkozásban megbomlott nemzetgazdaságoknak, hanem az egykor megint minden bizonnyal újra felépülő világgazdaságnak is egyik legégetőbb problémája lesz a közlekedés mitnden lehető és hatályos eszközzel való fejlesztése, s a törekvés arra, hogy a közlekedésnek mintegy kifinomí. tásával tétessék _ lehetővé egyéni gazdaságok számára minél jobban való bekapcsolódás r a piac forgalmába. A jobb, emberibb megélhetés, nyugalom, jövőbe vetett remény is biztosíttatik így. A közlekdésnek a kívánatos fejlődése ma, a háború idején, nyilvánvaló módon sok akadályba ütközik. Amilyen mértékben azonban a mostani világháborút megelőzőleg igazán öröm; mel kellett nyugtáznunk a kereskedelemügyi) kormány törekvéseit, hogy különösképpen a bekötő utak megépítésével közelebb hozza Magyarország faluit a köves utakon át a városi piacokhoz; amennyire láttuk a körvonalait annak, miképpen tudna Magyarországon kibontakozni az a nagyobbarányú. közútit gépkocsiforgalom, amelynek megelőző feltétele megint csak az utak építése, milyen mértékben éppen a leg. utóbbi esztendőkben örömmel láttuk számos bizonyságát annak, hogy a Duna-tengeri közlekedés érdekében hajógyáraink újabb és úiabb megbízásokat kapnak, ugyanilyen, mértékben ott szerepelt sokáig megoldatlanul a háttérben — bár szerencsére ma már ez ife napról-napra inkább előtérbe kerül — az a progamm, amely az államvasutak s általában a vasút üzemének fejlesztése és színvonalának emelésére vonatkozik. A mostani világháborút megelőzőleg körülbelül 15—20 évem keresztül nagy vita folyt ab

: ban a tekintetben, vájjon hogyan fog eldőlni az autóközlekedés és a vasúti közlekedés versenye. Sok alkalommal szenvedélyes hangok is hallatszottak, miikor egyfelől az autóközlekedés elsőbbségét bizonygatták, másoldalról pedig minden áron az Államvasút aka, a vasúti rendszer előnyeit hangoztatták. Ha egy irányban ez a háború döntést hozott, mélyen t. Ház, akkor ebben a tekintetben a döntés kétségtelen. Kétségtelen abban az értelemben, hogy legalább is a mai gazdasági kultúra mellett azt a versenyt, amely az autó és a vasút között évtizedeken át folyt, a vasút nyerte meg illetőleg nem vesztette el. (Bencs Zoltán: "ügy van!) A vasút azzal, hogy tömegszállítás végzésére elsőrendűen, sokkal inkább alkalmas, mint az autóközlekedés, beigazolta azt, hogy a múltjára méltó volt, jelenét megérdemli és jövője is biztosítva van. (Helyeslés a középen.) De ennek a jelennek megértése és más oldalról a jövő érdekei magyarázzák meg azt, hogy a magyar királyi kormánynak súlyos kötelezettségei vannak a vasúti rendszer^ épségbentartása és lehető fejlesztése érdekében. Hiszen az a pompás magyar vasúti üzem,