Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-305

30ê Az országgyűlés képviselőházának 305 nek a háborúnak: bevégzése után az ujjáren­dezett európai sorskozösségbe vezeti a ma­gyart"? Én az ellenkezőjét állítom. Éppen ezért, ezeket a különféle szerencsétlen tényezőket is­merve, le kell szögeznem, hogy a magyar nem­zeti élet felett iszázkilométeres sebességgé^ vé­gigrohanó különféle gazdasági, politikai és társadalmi tényezőket ennek a kormányzatnak az intézkedése csak ötvenkilométeres sebes­séggel követi, nagyon egyszerűen kell tehát szorozni és osztani, hogy megállapíthassuk: amikor a nagy magyar ügy rendezése napi­rendre kerül, mi ott le fogunk maradni, mint a borravaló, T. Képviselőház! Nem tehetek róla, hogy ilyen formában kell bírálnom és megvilágí­tanom a magyar mezőgazdaság költségvetését, de ezt tenném akkor is, ha történetesen nem ezen az oldalon ülnék* mert a magyar gazda köteleségérzete tőlem ezt követeli. Felteszem a kérdést: vájjon hogyan fogunk mi eleget tenni nagy mezőgazdasági kötelezettségeink­nek, amikor ennek a háborúnak a befejezése után itt is valóban maradéktalanul be kell következnie az építőmunkának? Amikor a nemzetiszocialista Németország és Olaszország a munkájukat gátló liberális és plutokrata akiadályokat már ledöntötték, mi még mindig ezek átkos munkájának keretében vergődünk, Németország annak ellenére, hogy már negye­dik éve folytatja a háborút, mégis meg tudta oldani nagy vonalakban azokat a kérdéseket, amelyeknek rendezése szükségesek a német nép továbbfejlődéséhez. T. Képviselőház! Most pedig legyen sza­bad belebocsátkoznoim a tárca költségvetésé­nek részletes tárgyalásába. A költségvetési részletezés 2. címe alatt a miniszter úr 1*5 millió pengőt állított be az államerdészet kere­tében csemeteinevelési és erdősítési költsé­gekre, A múlt évben erre a eélra 700.000 pengő yolt beállítva. Én azt is kevés eltem. Amikor ezt a bizottságban szóvátettem, a miniszter úr azt mondotta, hogy indokoljam meg számszerű adatöiklkal, hogy ez a felszólalásom elfogadható legyen. Most kérdezem a miniszter urat — és szíveskedjék . nekem erre választ^ adni hogy az 1943. évi költségvetésbe beállított 1*5 millió pengővel és az Alföld fásítására beállí­tott összeggel — a kettő együttvéve 2,250.000 pengőt tesz ki — vájjon hány ; év alatt r tudja megvalósítani az Alföld szükséges fásítását? Az Alföld fásítása annál is inkább szükséges, mert az alföldi kisgazdáknál sokszor látjuk, hogy 'tüzelőhiány miatt szárított marhatrágyá­val tüzeinek és nem közömbös az sem, — ezt mindnyájam tudjuk — hogy hia a szükséglet­nek megfelelően megtörténnék, és bevégződnék az Alföld fásítása, akkor nagy klimatikiai át­alakulás következnék be a magyar Alföldön. Hogy ez keresztülvihető legyen, szükségesnek tartanám a lánctalpas, mélyen szántani tudó traktoroknak minéí nagyobb számban való beállítását, hogy évenként minél nagyohb te­rületű futóhomoktalajt lehessen erősíteni, an­nál is inkább, mert ma egy hold forgatásáért 300 pengőt kell fizetni, pedig tudnivaló, hogy mélyenforgatás nélkül különösen a rosszminő­ségű futóhomidkteirületen eredményes erdősí­tést nem lehet végezni. i A részletezés 3. címe alatt szerepel a tej-, rét- és legelőgazdaság, amelyre mintegy 23 millió pengő van beállítva. T, Képviselőház! Az egész magyar mező­gazdaságnak az állattenyésztés a legerősebb alapja, tehát ebbiől a szemszögből kell elbírál­ütése 1942 november 12-én, csütÖrtokoú. | numk azt, hogy az ehhez az összetett címhez tartozó kérdések 'megoldására elegendő-e a 23 millió pengő. Állattenyésztésünk zavartalan továbbfejleszttését csak úgy látom biztosítva, ha a gazdaságpolitika minden összefüggő té­nyezőije a közkövetelményeknek megfelelően rendeződik, értem ezalatt elsősorban az árkér­dés egészség® és szükséges rendezését. Figyelembevéve a gyáriparnak egyes ká­ros mozzanatait, megállapíthatjuk, hogy ami­kor a gyáripar rájön arra, hogy egyes általa gyártott cikkek gyártására ráfizet, azoknak a cikkeknek a gyártását egyenesen leállítja. Ho­gyan Követelhetjük akkor a magyar mezőgaz­dától azt, hogy egyes állattenyésztési ágakat ráfizetéssel is tovább műveljen? Amíg ez az egészséges árrendezés be nem következik, ad­dig Máriássy képviselőtársam állításával, el­lentétben én neiml látom , biztosítékát annaík, hogy minőségileg és mennyiségileg el tudjuk látni a köziellátástí és hogy a háború folytatá­sához a megfelelő szükségleteket aiz állatte­nyésztés biztosítani tudja. T. Képviselőház! Hogy ezt a beteg állapo­tot megvilágítsam, nem kell másra rámutat­nom, min.t a tejnek, a gyapjúnak, egyes élőál­latoknak, a takarmányoknak és különféle cik­keknek az árviszonyára. Pedig az állattartás­nak minőségben és mennyiségben való foko­zása nem közömbös a háború továbbfolytatása szempontjából esnem közömbös a belső front fenntartása és biztosítása t szempontjából sem. Nem mondom azt, hogy minden vonathozásban a jelenlegi rendszer felelős a mostani döcögő közellátás hibáiért, de igenis száz százalékban hibás abban, hog.v nem tudta felismerni az ezeket a, káros fejleményeket előidéző okokat és ebből szükségszerűen következőleg nem tu­dott olyan árpolitikát -beállítani, amely min­dem {vonatkozásban megnyugvást keBtene, a gazidíasársadalombam. (Az elnöki széket vitéz Törs Tibor fog­lalja el.) T„ Képviselőiház! A szar vasmarhatenyész­téssel kapcsolatban le kell szögeznem — te­kintve, hogy a részletezés szerint r a miniszter úrnak az a célja, hogy a köztenyészeteket mi­nél nagyobb számban tenyészállatokkal lássa el, — hogy nagy hibát látok a mai tenyészái­latnevelési programúmban is. Ez különösen hangzik, de mégis így van. Nem kell mást tenni, mint a kiállításokon^ egyes tenyér iő gazdasagoktól megvett tenyészállatok teljesítő­képességéi a köztenyészetben megfigyelni. Szükségesnek tartanám, t. Képviselőház, hogy a tenyészállatoknak a -tenyésztő gazdaságok­ban olyan életfeltételeket^ teremtsenek, amilyen életfeltételeket a köztenyésztő intézetek tudnak biztosítani, mert nagyon sok esetben azt látjuk, hogy amint a szépen kifejlesztett tenyészállat odakerül az egyes legeltetési társulatokhoz, vagy pedig az egyes községekbe, (Börcs János: Melegházi virágok!) rövid időn belül akcióké­pességükben elromlanak és így az illető közü­letnek újra nagy Jdadást jelentenek, mert az ilyen állatot ki kell cserélni. T. Ház! Ezzel kapcsolatban felemlítem, hogy sok panasz vain a sertések kötelező oltása miatt is. Tudomásomra jutott, hogy egyes tör­vényhatóságok kötelezően elrendelték a sertés­oltást. Ha ez az egyes, törvényhatóságok terü­letén szükségesnek látszik, akkor vájj on ^ miért nem lehet az egész ország területén általánossá tenni. Természetesen ezt csak" úgy tartom meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom