Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-293

Az országgyűlés képoiselőházának 293. forrott volna vele, mögé állott volna a reánk jövő nehéz időikben, — de talán lelhettek volna ellenfelei is. Most már olyan szentélyben nyugszik, amely felé csak áhítatos lélekkel, fedetlen fővel, megnemesült emberséggel lehet tekinteni (Ügy van! Ügy van!}: a múlt, a jövő, a ma, az esetleg ebben a pillanatban Összecsukló magyar katonának, a magyar hősöknek Pantheon jában. Ö a legtöbbet adta: fiatal életét. A legtöbb nem lehet több vagy kevesebb, mindenkinél egyenlőt jelent és a vezető legnagyobb dicsőségét érte el, a legnagyobb irányítást adta araidőn egyenlővé lett az áldozatban, hazája szolgálatában minden szenvedőjével a ma magyar világának. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon és a középen.) Történelmünknek sok lapját kell visszafele Iaix>znunk, amíg ismét eljutunk azokba az időkbe, amikor a nádor, az országbíró és az egyháznak páncélba öltözött^ főpapjai személyesen szálltak hadba. Ezeknek a daliás időknek emlékezetét idézi fél a Kormáiiyzóihelyette

8 Ür. aiki az ország legmagasabb közjogi méltó. ságában — noha sem tiszte, sem törvény s'zerinti kötelessége nem volt — nemes becsvágytól, fiatalos tetterőtől, példaadó hazaszeretettől sarkalva, önként, állott a küzdők közé, niés: pedig nem vezéri sisakban, hanem szerény tiszti ranggal, a főhadnagyi két csillaggal (Ügy van! Úgy van!) Ilyen ragyogó példának törvénybeiktatásával a nemzet nemcsak vitéz Horthy István iránti háláját rója le, hanem történelmi értékei «« őriz meg az utókor számára. A további különös indok, amely a törvényjavaslat előterjesztésére késztet, az, ho^y a nemzet a legméltóbb formában kifejezhesse részvétét, hűségét, szeretetét az iránt a férfiú iránt, akineik fájdalma mindnyájunk fájdalmánál mélyebb, gondja mindnyájunk gondjánál súlyosabb s mégis legerősebben viseli a fájdalmat és legszilárdabban hordozza a gond terhét. (Meskó Zoltán: Éljen a kormányzó! — Hosszantartó élénk éljenzés. — A Ház tagfai helyükről felemelkedve vnneplik a kormányzót.) Ügy érzem, hogy a Kormányzó Ür Őfőméltósága iránt ennek megnyilatkoztatása nemcsak nemzeti, hanem emberi kötelesség is. . A nemzet elismerése és hálája már kétízben nyilatkozott „meg törvényhozás útján a Kor mányzó Ür Őfőméltósága iránt. Először akkor, amikor szerencsés és sikerekben gazdag országlásának ^ tizedik, 'másodszor akkor, amikor huszadik évfordulójához Isten segítségével elérkezett. A sors -kifürkészhetetlen megpróbáltatása, kemény csapása nemcsak fokozta érzéseiníket személye iránt, hanem ki is terjesztette. A nemzet szeretete immár nemcsak a Kormányzó Ür személyét öleli körül, hanem a nemzet szívébe fogadta a magyar tőről sarjadt esa nemzet legválságosabb korszakából kiemel'" kedètt egész Horthy-nemzetséget. (Egy hang a szélsőjobboldalon: Éljen a Horthjj-nemzetség! — Taps a jobboldalon, középen és a baloldalon.) Osi nemzeti hagyomány, hogy a nemzet nagyjainak érdemeit jutalmazza. Werbőczi Hármasikönyvében írja, hogy a valóságos nemesség: katonai szolgálat, tudomány, egyéb lelki és testi tulajdonok s erények által szerez, tetik és. ibirtok adományozásával erősíttetik meg. A történelemmé immár az a kor. amikor a nemzet nagyjainak érdemeit nemesség, főnemesség s birtok adományozásával jutalmazta, de még ma is élő a nemzetben az a felfogás, hogy a család kiválóságát az azon az ágon KErVISELÖHÁZI NAPJ/) XV, ülése 1942 október 13-án, kedden. 17 folytatódó ivadék okban is méltányolja. (Helyeslés a jobboldalon.) Történelmünk nem egy példát mutat arra. hogy a nemzet elismerése és hálája kitűnő nemzetségeknek nemcsak egyes kimagasló tagjait vette körül, hanem az egész nemzetséget mintegy a nemzet történelmi értékei közé emelte. A Hunyadiak, Zrínyiek, Rákócziak, Báthoryak, de számos ma élő család, nemcsak egyes tagjaiban, de az egyes kiemelkedő tagjaitól kisugárzó fényben mint család is jelent történelmi értéket a nemzetnek. (Ügy van! Ügy van!) Korábban a nemzet és az egyes kimagasló családok szorosabb összekapcsolódásának közjogi intézmények útján is megvolt a lehetősége, nemcsak az imént már említett királyi adomány-rendszer útján, hanem a főrendiség útján is.

# bűzei a közjogi lehetőségek a királyi adományreiidszer és a főrendiség megszűnésével ma már nincsenek meg. Uj közjogi formák keresését nem tartottam kívánatosnak, de szükségesnek sem, mert a Horthy-nemzetség és a, nemzet egybeforrását minden (külsőségnél erősebben biztosítja a Főméltóságú Kormányzó úrnak hervadhatatlan érdeme és fiának hősi ihalála. (Ügy van! Ügy van!) az apának és a fiúnak nemzeti értékké lett legendája. Ha mégis javaslatba hozom, hogy a Kormányzó TJr ö Főm éltóságától, a hősi halált halt kormányzóhelyettes úron át, leszármazó ágon a fiúutódok, tehát a kiskorú István is, a főméltóságú címmel ruháztassanak fel, ezzel nem a családnak bizonyos (közjogi jellegű rangemelését kívánnám biztosítani. — érre a résri magyar nemesi és a nemzet közmegbecsülésében a legmagasabb fokon álló nemzetségnek egyébkent ssinc szr'ksV«' — hanem inkább azt, hogy a család későbbi féiifiivadékaiban és a nemzet emlékében mindig ébren éljen az a tudat, hogy az elődök nagysága az utódokat is kötelezi, (Úgy van! Ügy van! — Tups jobMelől és a középen.) A nagy közösség, amelyben a nemzetnek össze kell forrania, a kötelességteljesítésniek és áldozatnak elismerése is. Ezért tartalmazza a törvényjavaslat az özvegyről és a kisfiúról való gondoskodást és a háború minden özvegyéről és árvájáról való gondoskodást. Es ennek lényege, súlypontja nem az anyagiakon van. A lényegét az adja, hogy kifejezője a nemzet nemességének és öumegbeesülésének. (Ügy van! balfelől.) Ha az előbb idézett Werhőczi-gondolat szellemében élnénk és az akkori idők dbnációs világát néznénk, az elmúlt időknek kevés címe és vagyona, lenne mértékül vehető a mi hőseink, a vezér, de akár a közvitéz érdemeihez és áldozatához. Korunk nagy nemzetei lelkesedéssel halmozzák el kimagasló fiaikat hálájukat és szeretetüket kifejező javakkal. Mi azonban sem a hivatkozott múltról, sem a jelenről nem veszünk példát, mi csak a magyar önzetlen áldozatkészség megbecsülésének, de nem jutalmazásának útján haladhatunk. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) A méltó gondoskodás az, ami a nemzetre háruló kötelesség. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ezt az utat választotta a törvényjavaslat, amikor különös súlyt helyezett arra is, hogy a háború minden Özvegyének és árvájának a törvényes segítségen felül olyan intézményeket létesít és ajánl fel amelyek elsősorban az árvákat gondozzák, nevelik, úgyhogy azok méltó fiai lehessenek apáiknak é« 'hasznos polgárai az országnak. 6