Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.
Ülésnapok - 1939-304
232 Az országgyűlés képviselőházának 304, ren és ezren lettek Jehovások. A Jehova Istennek hisznek s ami a Jehova Isten törvényeivel ellenkezik, azt ők nem is akarják elfogadni. J&k nem ismerik el a nemzetet, azt mondják, hogy nemzet nincs, mindenki itt él a földön, ez a hazája és ezentúl őket semmi más nem érdekli. Miután a nemzetet nem ismerik el, természetesen nem ismerik el a nemzetek közötti viszályokat., a háborút sem és ennélfogva megtagadják a katonai fegyverfogást. Érdekes, hogy ai Jehovai Isten tanúinak szektája nem a nagy városokban terjed, ahol egyébként a kommunizmus ütötte fel a fejét, hanem éppen a legelhagyatottabb tanyai, kis falusi vidékeken, a nagy uradalmak tövében. Itt lenne hivatása a tanítónak, hogy a kisgyermekeken kívül — ha a megélhetéséhez a lehetőség adva van — vállalja a felnőttek nevelését és irányítását is. A tanítóság hazafias szelleme mindenekfelett áll, már magában az is hazafias szellemet kíván, ha valaki tanítónak megy s vállalja ezt a martiromságot, ezt a kálváriás életet, amit egy tanyán kell leélni. Megvan ez a szellem, de sokszor amyagi gondok és egyéb nehézségek nem aidják meg a lelki adottságot vagy a képességet reá annak a tanítónak, hogy napi fáradságos munkája után még a nép közé járjon es a nép között ezek ellen a nemzetellenes akna munkák ellen teljes odaadással, teljes lélekkel tudjon harcolni. Amit a magyar tanítóság az elhagyatott vidéken végez, az úgyis sokszorosan több annál, mint amit fizetésben neki a magyar állam^ vagy más munkaadója ad. Éppen ezért az a kívánságunk, hogy értsük meg s értse meg a miniszter úr is ezt ai nehéz helyzetet, amelyben a tanyai és falusi tanítóság él és minden más polgári foglalkozástól eltérőleg, a tanyai és falusi tanítóság helyzetét hozza előtérbe és tegye nekik lehetővé a nyugodt és biztos életet. Ma a helyzet az, hogy tainítóhiány van. De a középiskoláknál is tanárhiány van. De nem azért, mert talán kevesen^ mentek volna a bölcsészeti fakultásra, vagy ai tanítóképzőbe, hanem az, hogy a bölcsészeti fakultás, vagy a tanítóképző elvégzése után nagyon sokan helyezkedtek el az élet más útjain. En, magam vegyészeti gyárban szolgáltam tíz esztendeig, én tudom, hogy hány vegyésztanár-jelölt jött a gyárba, akik olyan fizetést kaptak már a harmadik esztendőben, hogy ma mint középiskolád igazgatók sem kapnának annyit,. Ez tehát azt mutatja, hogy az elemi iskolai tanítók és a középiskolai tanárok fizetése nem áll arányban azzal a, szorgalommal, amelyet kifejtettek és azzal a képzettséggel, amit elértek és ha komolyan meg akarnák élni, vagy egy kis anyagi haladást akacraak a maguk, számárai biztosítani, akkor igyekezni fognak ,az eljövendő további konjunkturális viszonyok mellett is más pályákon elhelyezkedni. Ha megnézzük az egyetemi fakultások. közül a bölcsészeti karok kimutatását, látjuk, hogy míg 1886-ban a hallgatók száma 162 volt, 1925-ben már 1198 volt, addig ezzel szemben ma a megnagyobbodott magyairországi viszonylatban a Pázmány Péter tudományegyetem bölcsészhallgatóinak száma 1939/40-ben a bölcsészeti karon csak 1191. Tehát láttja. a fiatalság, hogy az érettségi letétele után igazán nem sok jövő vár reá a bölcsészeti karon és ezért nem siet erre a pályára. Ugyanez a helyzet az orvosoknál. Az orvosi fakultáson az utolsó évi 3382, vagy az azelőtti évi 4503 orvostanhallgatóval szemben most csak 819 a beíratülése 1942 november 11-én, szerdán. kozott_ orvostanhallgatók szánia. Ez mind azt mutatja, hogy egyes foglalkozásokban nem becsülik meg a tanulásit, 1 . Vannak egyetemi tanársegédek> akik évek hosszú során át alig 120—180 pengős fizetéseket kapnak és ezért 14—16—18 esztendeig nehezen kellett a szülőknek félrerakó sgatniok minden krajcár ti, fillért, hogy fiúikat ebbe a magas pozícióba fel tudják nevelni. Valóban csak olyan fiatalember tud egyetemeken tanársegédeskedni, akinek fizetését a szülők otthonról ki tudják pótolni. Pedig éppen a szegénysorsú gyermekek között meglehetősen sok egészen kiváló 'tehetség van. Ezeket a szegény emberekeit nem lehet elhagyni, nem lehet engedni, hogy magasabb pozícióba soha ne juthassanak. Ezért kell tehát értékelni a munkát, számítani a tanulási költségeket és ehhez képest megszabni a fizetéseket. A kultuszminiszter úr elődje kilátásba helyezte, hogy 600 szegény parasztgyermeket fog kikutatni az országban és lehetővé teszi azok neveltetését. Bármilyen becsülendő ez az elgondolás, azonban ez a 600^ais szám nagyon alacsony. Kevés azért, mert a zsidókérdés megoldásával és a gazdasági átállítással kapcsolatban olyan hiány lesz majd a kereskedelmi, ipari, azután az orvosi és más szakmákban is .tanult szakembeireikben, hogy ennek megelőzéséne nagyobb mértékben fel kellene készülnünk és nem 600-ati neveltetni, hanem sokkal többet, lehetőleg ennek a tízszeresét, hogy ne legyenek majd akkor gondjaink: honnan vegyük, az ilyen vagy olyan szakembereket. A zsidókérdés meg lesz oldva, akár tetszik, akár nem és a zsidóságnak Európát el kell hagynia. Erre tehát már most fel kell készülnünk. Hogyan készüljünk fel azonban erre, amikor itl láttuk ezeket a nagy vissza*eséseket az egyes tudományágakban, mint ahogyan erre rámutattam, különösen az orvosi fakultásnál. A mezőgazdasági oktatásnál a régi békeidőkben, ahogyan mondani szokták, csak főiskolák voltak és ezzel meg is volt adva Nagy-^ Magyarország képe: főiskolák, mezőgazdasági főiskolák *és nagybirtok. Tudniillik a nagybirtokosoknak szükségük volt jószágkormányzókra, intézőkre, sőt ők maguk is ott tanultak, azonban a középfokú és alsófokú mezőgazdasági oktatás elmaradt. A legutóbbi időben történt ugyan e téren valami haladás, de ez rendkívül csekély, mert ha megnézzük, hogy összesen négy gazdasági akadémiánk van, mezőgazdasági középiskolánk ezzel szemben 1942-ben már a fejlesztés után: 6 állami, 5,községi és felekezeti, összesen tehát 11, ebből 2 leányintézet; mezőgazdasági intézet, szaktanfolyam: 2 állami, 3 községi, illetőleg felekezeti, tehát 5 intézet; mezőgazdasági népiskola és gazdasági továbbképző iskolák: 21 állami, 1 alapítványi, 40 községi, összesen 62. Ha az ember ezeket a számokat hallja, nehéz elképzelni, hogyan akarunk itt új világot, új Európát és új Magyarországot teremteni. Az új Magyarországban földet kell adni a magyar parasztnak, a zsidó birtokokat is fel kell osztani a fronton hősi halált haltak, a rokkantak és a magyar parasztok között. Parasztfiainknak lehetővé kell tenni a tanulást a mezőgazdasági középiskolákban, hiszen a magyar parasztgyereknek nem lesz arra pénze, hogy gazdasági főiskolát végezzen, mert ahhoz előzően középiskolát kell vé-