Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-304

218 Az országgyűlés képviselőházának 304. tudjaki ezt oldani százszázalékig. (Ügy van! half elől.) T. Ház! Az erdélyi kérdések előhozatala nem regionalizmus. Erdély Magyar oris z ágnak ma is a legsebezhetőbb pontja. Nekünk tehát minden energiánkat társra kell fordítanunk, hogy itt erős magyar öntudatot teremtsünk. Éppen ezért azokat az intézményeket, amelyek hivatva vannak ezt az öntudatot fejleszteni, a legteljesebb mértékben támogatnunk

1 kell. Ne felejtsük el, t. Ház, hogy mi a csatát Erdély bed vallási téren veszítettük el, amikor haragjaink elnémultak. Ha tehát azt akarjuk, hogy Erdély ismét magyarrá legyen, akkor meg kell kondítani a magyar harangokat. Mi nem akarjuk követni a románok templomépítő politikáját, mi a románok részére nem akarunk magyar templomokat építeni, de azt igenis elvárjuk, hogy a mi templomaink továbbra is fennmaradjanak és építsünk újakat is ott, ahol arra szükség van. Kötelessége ea a magyarságnak és annak a magyar papnak, aki ott dolgozik; vállalják is, hogy ezt a munkát végzik, ha a segítség megjön a számukra. T. Ház! A szórványlelkészségek fontosságát nagyon szerettem volna még kifejteni. Biztos, hogy a szórványlelkésznek ott kell éreznie maga mögött a magyar nemzetnek nemcsak szeretetét, hanem az állam anyagilag segítő kezét is. Látom, hogy időm lejárt, ezért nem folytatom tovább. Én hiszek a magyar kultúrpolitika erejében, hiszem azt, hogy meg fogja tudni oldani a feladatát. A kultuszminiszter úrban olyan vezetőt látok, aki erre a munkára alkalmas, s ebben^ bízva, a költségvetést örömmel elfogadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon és a ballközépen, — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül? Ilaala Róbert jegyző: Varga Béla! Elnök: Varga Bélai képviselő urat illeti a szó. Varga Béla: T. Ház! örömmel, magyar büszkeséggel hallgattam előttem szólott t. képviselőtársam beszédét, amelynek lényege, gerince az erdélyi magyar iskolákról szólt és az erdélyi magyarságnak, az erdélyi keresztény magyarságnak áldozathozatalárói ezeknek az iskoláknak fenntartása érdekében a román megszállás alatt. Szent Ágoston alakja emelkedik fel előttem az őskereszténységből, aki öszszeolvasztatta egyháza aranyedényeit és így táplálta éhező, rongyos szegényeit. A mi szeretetünk kísérte Erdélyt. Mi tudtuk azt, hogy amikor a román hatalom alatt nyögtek, jó helyen, jó kezekben volt az erdélyi keresztény iskolákban — nemcsak a katolikus, hanem a többi keresztény iskolában is — a magyarság ügye és ebben a reményünkben nem csalódtunk, mint ahogyan nem csalódtunk ezer éven át egyszer sem keresztény hitünkben és keresztény magyarságunkban. Fájdalommal, felháborodással osztozom előttem szólott képviselőtársam érzéseiben akkor^ aimlikor elítélem a nyilaskeresztes párt vezérszónokámaik! itt a parlament épületében felekezeti csóvát meglobogtató gesztusát. (B*ndinszky László: Nem felekezeti csóva volt! Nem az volt! Téves magyarázat!) Én olyan pártban szolgálom hazámat önzetlenül, ha kell életemmel, amelynek többsége protestáns. Jártam az Alföld tiszta protestáns falvaibam és mindig csak szeretetet, meleg ülése 1942 november 11-én, szerdán. őszinte magyar testvériséget tapasztaltam azoknak az embereknek a részéről. S ha megkérdezik őket, az ő nevükben is visszautasíthatom ezt, mert hiszen magyar és magyar ember között, aki igazán szereti magyarságát és nemzetét, nem tehet különbséget az, hogy hogyan tiszteli, hogyan imádja a másik az ő Istenét, (Elénk helyeslés és taps a jobb' és ti baloldalon.) Szomorúsággal tölt el tehát ez a kijelentés. De nem folytatom tovább, mert azt hiszem, úgy gondolkodik, úgy érez minden igazán magyar és minden igazán keresztény ember, mint én. (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! Én a legfontosabb tárcának tartom a kultusztárcát egy nemzet életében, mert hiszen minden, ami a nemzet életében értékes, a nemzet kultúrájától függ. Most amikor háborúban vagyunk s amikor annyi árnyék vonul el felettünk, a sokat szenvedett magyar nép, magyar nemzet felett, amikor féltenünk keli sok minden kincsünket, akkor én legjobban ezt a kincset féltem, a kultúrát, a keresztény magyar kultúrát, mert hiszen ha ezt a kultúrát mi átmenthetjük, megóvhatjuk, akkor ebből a kultúrából mindig újraépülhet a nemzet, újra építhet az ország. A kultúra a nemzet lelke. Ahogyan a lélek hordozza, irányítja az embert és az ember cselekedeteinek értéke, az ember életének értéke a léleknek, a szellemnek az értékétől függ, úgy függ ennek az országnak s ennek a nemzetnek is a súlya és értéke a keresztény magyar kultúrától, attól a lelkiségtől, amelyet ez a két szó önmagáhani jelszó nélkül magába zár. Ez a magyar kultúra keresztény és ezeréves. Ott nőtt fel ez a kultúra a templomok védő szárnyai alatt a káptalani iskolákban, ott fejlődött azután naggyá a keresztény magyar szellem otthonában, a magyar iskolákban). Ez a kultúra, a keresztény magyar kultúra segítette át az országot, a nemzetet az elvesztett előző világháború vérzivatarain és szenvedésein. A Kleibelsibieirg Kunó által hangoztatott magyar kultúrfölényt most éreztük meg, amikor ez a kultúra elég erős volt ahhoz, hogy visszaszerezze az ország egyes elszakított részeit. Ez ia kultúra elég erős volt ahhoz is, hogy a vezetést ezeken .a vidékekeni a keresztény magyarság újra kezébe vegye. Itt állok most ewwek a kultusztárcának költségvetése bírálatánál egy magyar, minden ízében tiszta magyar és keresztény pártnak a képviseletében!. Amikor hozzászólok a kultusztárca költségvetéséhez és kritikát gyakorlok felette, akkor segíteni akarok, hogy ez a kultúra még magasabban álljon, még mélyebben hatoljon bele a magyarság lelkébe. Ez a kultúra régóta óhajtott új őrzőt kapott a jelenlegi kultuszminiszter úr személyében. Kevés minisztert fogadott — én mint ellenzéki magyar ember mondom — pártkülömbség nélkül olyan meleg együttérzéssel ez az ország, mint a jelenlegi kultuszminiszter urat, Szinyei Merse Jenőt. (Éljenzés és taps a jobbés n baloldalon.) Tudtuk azt, hogy vér a mi vérünkből, lélek a mi lelkünkből. Az ő első megnyilatkozásaiban nem is csalódtunk és hisszük, hogy a megnyilatkozásokat követő cselekedetek mind ezt a. keresztény magyar kultúrát fogják szolgálni és emelni, amelyet a nemzet legnagyobb értékének tartunk. Ha nem is vár tőle világrengető nagy dolgokat az ország, mégis érezzük, hogy mint ennek a kultúrának a képviselője, őre, őrizni fogja kultúránk magyarságát és tiszta keresztény-