Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-303

194 Az országgyűlés képviselőházának SÓS. tudom, hogy engem liberálisnak és zsidó bérenicimelk, meg nem tudom minek neveznek. (Derültség a jobboldalon. — Maróthy Károly: Csak zsidó'barátnak, maradjunk ennél!) Elnök: Maróthy képviselő urat rendreutasítom. vitéz, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Én nem vagyok zsidóbérenc, sem senki másnak bérence, én ennek a nemzetnek vagyok a szolgája és ennek a nemzetnek az érdekét érvényesíteni fogom, alkar tetszik, akár nem. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalom és a középen.) Nekem az, ihogy az urak rólam mit gondolnak, teljesen mindegy. (Maróthy Károly: Amig parlamentarizmus van, addig nem mindegy! — Bencs Zoltán: Annak a tagjai vagyunk! — Maróthy Károly: Azért fejtem ki az álláspontomat!) T. Képviselőház! Megint felhozattak a panaszok, éspedig a jogos panaszok' kórházügyünk elmaradottsága tekintetében. Én ezt már ismételten és ismételten elismertem. Meakulpáztam érte, beismertem azt, hogy 1931-ben, amikor a nagy leépítés volt és a nagy kényszertakarékoskodást be kellett hozni, akkor én az elé a választás elé voltam állítva, hogy mit helyezzek előtérbe: a preventiv közegészségügyi szolgálatot, vagy a betegápolási szolgálatot? Mindkettőt egyformán nem tudtam dotál tatni, mert olyan nyomorult 'helyzetben voltunk, hogy nem tudtam a szükséges összegeket előteremteni. Akkor — ezért igenis engem terhel a felelősség — arra határoztam el magamat, hogy elsősorban a preventív közegészségügyi szolgálatot építem fel, mert egyrészt ezt találtam a nemzet érdekében fontosabbnak (Helyeslés.) másrészt pedig ezt kisebb anyagi eszközökkel tudtam tökéletesebben megoldani. Ez volt az oka annak, hogy 1931. óta a betegápolási szolgálat bizonyos mértékig elhanyagoltatott. Bekövetkeztek a területvissizaesatolások és bekövetkezett a háború. A terület-visszacsatolások olyan területéket hoztak vissza, amelyeken a kórházügy még sokkal jobban el volt hanyagolva. Visszacsatolt területeink legnagyobb részén a kórházak ugyanabban az állapotban voltak, mint amelyben 1918-ban otthagytuk őket, egy malterkanálnyi javítás nem történt. Ennélfogva természetes, hogy a legelhanyagoltabb állapotban vettük át azokat. Ezenkívül kevés kivételtől elteikintve, ezeken a területeken jóformán semmi új kórházépítés nem történt. Emellett itt van a háború. A háború lehetetlenné tette, hogy most nagyobb beruházásokra gondoljunk. Kétségtelen, hogy ha a kórházügyet ma a közegészségügyi követelményeknek, és a modern tudományos felfogás követélményeinek megfelelő nívóra akarnám hozni, ez sok-sok száz millióba kerülne. Ezt az összeget ma nem tudom 'és egy pénzügyminiszter sem tudja előteremteni. Ennélfogva a kórházügy lényegbeli, programszerű fejlesztését el kell halasztanunk a háború utánra. Most csak foltoizási munkákat végezhetünk, visszacsatolt területeink kórházain hozzuk lassan-lasan rendbe, hogy azok hivatásuknak megfelelhessenek. Itt-ott a legszükségeseh helyeken végzünk fejlesztést vagy kórházépítést, de osak olyan mértékben, amilyen mértékben azt egy háborús költségvetés keretei megengedig és osak olyan mértékben, amilyen mértékben jelenlegi anyagellátási helyzetünk lehetővé teszi. Az ogyikí képviselő atzt mondotta, mit bewiese 1Ù4È november lö-en, kedden. szélnek itt arról, hogy ma anyaghiány miatt nem lehet programútokat megvalósítani. Tényleg így áll a helyzet. Ma nem lehet építeni, mert nincs anyag és m

a a legszükségesebb állami építkezésekre, különösen hadi jelentőségű, építkezésekre kell minden anyagot fordítani. Az urak azt mondják: dehát látjuk azt, hogy mindenfelé építkeznek! Tényleg építettek még tavaly, most már azonban — az összefe illetékes tényezők megerősítik — úgiy meg van fogva az anyageliosztás, hogy ez nem történhetik meg. Egy kórház építésénél nemcsak téglára, nemcsak fára van Szükség, hanem sok mindén egyébre is szükségünk van, amelyet idebent egyáltalán nem tudunk előállítani. Ez az oka annaiki, hogy kórházügyünk ma bizonyos elmaradottságiban van és (bizony a közeljövőben nines is kilátás arra, hogy ezt megfelelő nívóra tudjam-hozni. A kórházkérdéssel kapcsolatban kitérek egy részletkérdésre. Az egyik (képviselő úr a nagykőrösi kórház építkezését hozta szóiba*, mint igazi -példáját a 'bürokratizmus túltengéséneík. Én egyáltalán nem védem a bürokratizmust és nem mondom azt, hogy nincsenek hibái és sok panasz, nem jogioSult a bürokrácia ellen, de speciálisan ebben az esetben a követiklez-ő a helyzet:

: Nagykőrös városa örökölt két alapítványt, mégpedig egy 148.000 és egy 150.000 P értékű alapítványt, összesen volt tehát 300.000 P-re becsült ingatlana és a város ezeknek az ingatlanoknak értékesítéséből akart egy kórházat csinálni. Ezt 1929-ben határozta el. Akkor természetesen megindult az eljárás és rövidesen kiderült, hogy ebből a;z összegből legfeljebb egy 30 ágyas kórházat lehet építeni; 30 ágyas kórház építése pedig a legdrágább mulatság és egyáltalában nem fizeti ki magát: Ezért a belügyi kormányzat — igen helyesen — azt mondotta, hogy magd akkor építsetek, ha elég pénzetek lesz ahhoz, hogy egy megfelelő nagyságú és megfelelő ágyszámú kórházat építsetek, amelynek fenntartása gazdaságos. Teltek, multaik az évek. A vármegye megszavazott 80.000 pengőt, azután megint megszavazott 50.000 pengőt. Amikor most a .végén a belügyi kormányzat már úgy látta, hogy ez a szegény város nem megy semmire sem, mert Sohasem lesz annyi pénze, hogy kórházat építhessen, akkor biztosított számára egy 560.000 pengős kölcsönt az Oti.-tól. Ez az 560.000 pengős kölcsön biztosítva van és már meg is vannak a kórház tervei. Egy körülbelül 60—80 ágyas kórházat lehet a meglévő összegből építeni és ezen az alapon most már meg fog kezdődni a kórház felépítése. A jelen esetben tehát nem a bürokrácia hibája volt az, hogy a kórház még mindig nem áll, hanem egyszerűen aiz volt az ok, hogy nem volt elég pénz. Ami tárcám szociálpolitikai vonatkozású részeit illeti, a vita során kizárólag az Országos Nép- és Családvédelmi Alappal foglalkoztak. Nem tudom, vagy legalább is nem hallottam, hogy a többi problem aval foglalkoztak-e. " A Nép- és Családvédelmi Alap működése kielégítő. Én nem merem azt állítani, amit eigyik^ felszólaló képviselő úr mondott, hogy ez az intézmény már egy terebélyesedő fa. Nem, kérem, ez még egy csemete, ez még a kezdet kezdetén, az úttörés stádiumában van, (Ügy van! jobbfelől.) de az eddigi eredmények megnyugstatok és biztatók. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Abszolúte nem áll az, amit ellenzéki