Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-303

180 Az országgyűlés képviselőházának 303, Méltóztassanak megengedni naklem a kérdés következő beállítását. A mai rendszerben a, belügyminiszter a rend! minisztere, döntően a rend minisztere. Ez az igazság. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Csak kellene, hogy legyen!) Ezenkívül foglalkozik szociálpolitikával is és én nem is vitatom el, bogy Keresztes-Fiseher Ferenc belügyminiszter úrban nagyon sok szociális érzék van, talán több, mint nem egy elődjében.. A kérdés azonban az, hogy a rendpolitika és a szociálpolitika viszonyát hogyan állítjuk be. (vitéz Keresztes-Fiseher Ferene belügyminiszter: Miért? A szociálpolitika nem fér össze a renddel?!) Azonnal megmondom miniszter úr, hogy

# mi hogyan látjuk. Tökéletesen összefér. (Rajniss Ferenc: Az igazgatása nem fér össze! Sehol, egy országban sem csinálják ezt, csak nálunk!) Én csak azt szeretném elmondani, hogy a mi elképzeléseink szerint hogyan látja a túloldal és hogyan látjuk mi. A mai kormányzat szociálpolitikájában mi ezt a viszonyt, ezt a sorrendet úgy látjuk, hogy a kormányzat azt mondja: előbb rend legyein,, majd

1 azután gondoskodom az éhesekről és szegényekről, (vitéz Keresztes-Fiseher Ferenc belügyminiszter: Sohasem mondtam!) Ezzel szemben nekünk az a véleményünk, hogy ha egy országnak, egy államnak egészséges szociális berendezkedése van, akkor sokkal könnyebb ott a rendet fenntartani, akkor az a rend ott szinte magától tartódik fenn. (Egy hang a szélsőbalolctalon..- Ez természetes!) Ez tehát azt jelenti, hogy a mi felfogásunk szerint a szociálpolitika magának az áll aim vezetésnek, magának a kormányzásnak kell, hogy döntő szempontja legyen, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Ez természetes!) különösen a mai időkben, ezekben az évtizedekben. Ha pedig a dolog így áll, akkor tulajdonképpen nem is volna szükséges, sőt ellenmondás, paradoxon volna szociális minisztériumot követelni. Mi azonban •ezekben az időkben!, társadalmi és politikai életünknek ebben a hangsúlyozottan átmeneti korszakában hirdetjük azt a meggyőződésünkéit, hogy igenis szükség _ volna egy 'Szociális és egészségügyi minisztériumraDonáth képviselőtársam azzal érvelt ez ellen, hogy lám, a boldogult Vass József-féle minisztérium sem vált be. (Rajniss Ferenc: Erre kidobták a kanapét!) Erre azt felelem, hogy ezt megdöntil éppen az az érv, amelyet Donáth György képviselőtársam mondott, amikor arra mutatott rá, hogy ezzel szemben a < Keresztes-Fischer-féle belügyminisztérium milyen szép és széleskörű szociálpolitikát folytai Nem lehet egy miniszter egyéni beállítottságától tenni függővé a magyar szociálpolitilkát. (vitéz Keresztes-Fiseher Ferenc belügyminiszter: Persze hogy nem!) Már pedig, bocsásson meg nekem a miniszter úr, amíg ez a kérdés a belügyminiszter tárcájába tartó, zek, addig- mindig- a belügyminiszter egyéni beállítottságán fog múlni, hogy ő inkább rendőrminiszter vagy inkább szociális minilsz. ter lesz-e. Egy átalakult Magyarországon, amelyet mi nem győzünk eléggé hirdetni} és követelni, amelyben igenis a nemzetszervezet, tehát a nemzet elitje szervezetten összefogva, oldja^ meg a kérdéseket, elsősorban a szociális kérdéseket, sokkal kevésbbé lesz szükség a tárca szocilális jellegének hangsúlyozására. Addig azonban meggyőződésünk, hogy erre szükség van, T. Ház! A harmadik kérdés, amely ebbe a ülése 1942 november 10-én, kedden. tárcába tartozik, a rendpolitika. Én ennek részleteivel nem foglalkozom, ezzel a kérdéssel Baky .László t. képviselőtársam foglalkozott és rámutatott azokra a bajokra, amelyek ezen a téren fenn állanak és azokra a követeilébeinkre, amelyeket ezen a téren jogosaknak tartunk. Most visszatérek arra a tételemre, amelyet az elején mondottam. A kormány azt mondja, 'hogy nem valósíthat meg bizonyos reformokat» mert háború van. Én azt mondom, ha ebben egyek vagyunk, akkor legyünk viszont abban is egyek, hogy ennek konzekvenciáját beMé száz százalékban vonjuk le, es akkor megérkeztünk az örök kérdéshez, az évezredes problémához, a zsidókérdéshez. Most ne méltóztassék tőlem azt várni, hogy itt ideológilailag és történelmileg fejtsem ki a kérdést: ebben a vonatkozásban konkrétumokat akarok mondani. Engedjék meg, hogy a zsidókérdés orvosi vonatkozásaival röviden foglalkozzam. T. Ház! Ez a kérdés mind% nehéz nekünk orvosoknak azért, mert amint elmondottam már itt a Házban, van egy olyan közfelfogás, hogy a beteg ember úgysem politizál és ahhoz a doktorhoz megy, akiben legjobban bízik. Válaszom erre à következő ellenvetés. Ma, amikor a zsidóság a maga élet-halál harcát vívja, — mert arról van szó, hogy speciálisan Magyarországon igenis, a maga élet-ftialál harcát vívja — akkor szabad-e a szellemi ellenállóképességében gyengült magyar embert odadobni a zsidó orvos befolyásolóképességének? Ez súlyos kérdés, inert a rendelkezésemre álló ezévi áprilisi s ta. tísztika szerint 13.083 tagja volt az orvosi kamarának, s eből 3550 volt zsidó és 413 tanúsítvány os, e

z 3963, kereken 4000, azonban ez a szám ma már nagyobb, mert hiszen például a kolozsvári kamara, (Rajniss Ferenc: Éljen Nóvák! — Éljenzés a szélsőbaloldalon. — Maróthy Károly: Megmondott a véleményét! — Rajniss Ferenc: Végre egy gerinces ember, aki meg meri mondani a véleményét!) akkor még csökkentett létszámmal szerepelt a statisztikában. ! Ezek ,a számok azt jelentik, hogy 4000—4500 zsidó orvos maga szuggesztív képességén keresztül rombolja a magyar belső frontot. Nem Endre Lászlót fogom idézni és nem Bosnyák Zoltánt. Engedjék meg, hogy Serédi Jusztiniánt idézzem, aki azt a megállapítást tette a zsidótörvény felsőházi tárgyalásánál — érdekes, hogy az urak minidig elfelejtik ezeket az idézeteket (Rajniss Ferenc: A zsidók nem idézik, azért felejtik el!) — hogy a zsidók közéleti, gazdasági és egyéb téren való -arányos visszaszorítását ő is szükségesnek tartja, mert aggodalommal látta, hogy a hazai zsidóság egyrésze a recepciós törvény életbelépése, óta úgyszólván minden téren mindent kétségbevon, ami keresztény ember előtt szent, így az Istent, a szenteket,, a vallást, az egyházat, a házasságot, a családot és a hazát, a hazát, — mondom én — amelynek védelmében ezrek és ezrek halnak mieg ' a távolkeleti pusztaságokon, amely harcoló, hősi halált és véráldozatot vállaló magyarok mögött egymillió zsidó és közöttük 4000—4500 zsidó orvos rombolja azokat az eszméket, amelyekért véreink elpusztulnak odakint. T. Ház! Kénytelen vagyok tehát ezzel a kérdéssel itt különösebben foglalkozni, mert hiszen magam is orvos vagyok és így a kérdéshez közelebb' jutottam. Országos viszony-