Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.
Ülésnapok - 1939-300
132 Az országgyűlés képviselőházának 300, akkor a mi elődeink ezekben a padokban, olyan időben, amikor már a forradalmak és az ország széthullásának előjeleként megmozdult alattuk a talaj. Végzetünk most is beteljesedés ben van, nem olyan értelemben, t. Ház, hogy a háborút elveszítjük, mert a háborút meg fogjuk nyerni, de abban az értelemben, hogy attól kell félnünk, hogy a háborút megnyerve a békét fogjuk elveszíteni. T. Ház! A kormány és a mögötte álló párt felelőssége ebben a kérdésiben is szinte történelmi fontosságú. Rendkívüli hatalommal és kiviételes intézkedésekkel zárták lo önök a népakaratnak minden néven »nevezendő megnyilatkozását és az összes biztosító szelepeket. Nem készültek fel arra, hogy a külső front harcosai hazajönnek, egyesülnek a belső front dolgozóival s közöttük és bennük az új Európa szelleme elementáris erővel fog megütközni a régi feudális és liberális Magyarország szellemével. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) S ha a mi figyelmez» tető szavunk mindeddig hiábavaló volt, én ajánlom az igen^ tisztelt miniszter úrnak, a kormánynak és a túloldalnak Werner Sombartnak a szavait: »Egyenesein esztelenségnek látszanak mindazok a rendszabályok, amelyek arra vannak szánva, hogy megakadályozzák a nagy népi mozgalmaknak politikai érvényesülését« S mivel a javaslat ezt teszi, ezért azt nem fogadhatom el. (Taps a szélsőbalőldalon.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közüli 1 Porubszky Géza jegyző: Mikó Imre! Elnök: Mikó képviselő urat illeti a szó. Mikó Imre: T. Képviselőház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat alkotmányunk egyik alapvető intézményének, az országgyűlés felső házának szervezetét kívánja módosítani és kiegészíteni. A mai felsőház, úgy, ahogy azt a módosítás alatt álló 1926. évi XXII. te. megszer vezte, nem egyéb, mint a, régi főrendiház jogutódja és folytatása, a főrendiház eredete pedig a magyar országgyűlés kétkamarás rendszerének kialakulásához nyúlik vissza. Az egységes magyar nemesség kezdetben egy tábla keretében folytatta tanácskozásait, « a főnemesek és köznemesek elkülönülése s a köznemesek követküldési jogának kifejlődése csak a XV. században vezetett az országgyűlés két táblára oszlásához, amit első isiben az 1608, évi I. te. iktatott törvénybe. Azóta az 1848. évi V. te. a rendi alapon álló alsó táblát népképviseleti alapon nyugvó képviselőházzá alaki totta át, a felső- vagy főrendi tábla szervezete azoniban lényegileg nem változott. Csak az 1885. évi VII. te. vezetett be bizonyos mérsékelt reformokat. A főrendiház 1918 november 16-án tartotta meg utolsó ülését, amelyen tudomásul vette a képviselőház önmagát feloszlató határozatát és sokkal óvatosabb formában kimondotta, hogy »tanácskozásait berekeszti«. Az alkotmányos • ság helyreállítása után köztudomás szerint a, nemzetgyűlés folytatta az országgyűlés munkáját^ s csak az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1925. évi XXVI. és az országgyű lés felsőházáról szóló 1926. évi XXII. törvénycikkekkel tértünk ismét vissza a kétkamarás rendszerhez. A inemzetgyűlés törvényhozói nem akarták változatlanul felújítani az anakronisztikussá vált főrendiházat, hanem alkot mányfejlödésünkre annyira jellemző módon a rendi elvet a demokratikus korszellemmel igyekeztek összeegyeztetni. Az így életre híülése 1942 október 30-án, pénteken. vott felsőház különös ötvözete lett három különböző közjogi elvnek. • Az első a már akkor időszerűtlen főrendi képviselet, a második az akkor időszerű demokratikus választási rendszer és a harmadik a csak azután időszerűvé váló érdekképviseleti és kinevezési rendszer. Amíg tehát az 1926. évi XXII. te. az egyik oldalon fenntartotta a születési arisztokrácia elvét, aminek nyomát akkor már csak az angol, japán és a spanyol alkotmányjogban lehetett feltalálni, addig a másik oldalon megelőzte korát az érdekképviseleti rendszer alapjának megvetésével, amire az olasz és német törvényhozás is csak azutáin tért át. A törvény megalkotói — mondja az indokolás — abból az elgondolásból indultak ki, hogy a közvetlen választáson alapuló képviselő; házban csak a pártok számaránya és politikai szempontjai érvényesükiek, de a társadalom egyes rétegei nem jutnak súlyuknak megfelelő képviselethez, ezért a felsőház szerepe az, hogy »hivatásos képviseletet adjon a szakszerűségnek és az egyes társadalmi osztályok érdekeinek«. Az 1926: XXII. t.-cikkel végrehajtott reform tehát lényegileg társadalmi síkon a középosztály beáramlását jelentette a főrendek házába, politikai; síkon pedig a fék szerepét akarta biztosítani a képviselőház esetleges radikalizmusával szemben. T. Ház! Ha most az ezelőtt 16 évvel a főrendiház jogutódjaként életrehívott felsőház szervezetének módosításáról vagy inkább kiegészítéséről beszélünk, nem mulaszthatjuk el annak hangsúlyozását, hogy a felsőházzal kapcsolat ban a most benyújtott törvényjavaslat tizenegy paragrafusán messze túlmenő átszervezés hívei vagyunk. Évekkel, ezelőtt a müniszterelnöki székből alkományreformról hallottunk beszélni. Ha szükség van az alkotmány továbbfejlesztésére, — mint ahogy szükség van rá. akkor annak egyik sarkalatos pontja éppen a felsőiház reformja kell hogy legyen. Az Erdélyi Párt te. hát fenntartja magának a szabadságot, hogy a felsőház érdemleges reformjára vonatkozó álláspontját arra alkalmas időben leszögezze. Addig is azonban, örömmel üdvözlöm a benyújtott törvényjavaslatot, mivel azt az ország örvendetes meggyarapodása tette szükségessé. Ha a felsőházat mai formájában adottságnak fogjuk fel és a visszacsatolt területek szempontjából ítéljük meg a kérdést, akkor törvényhozásunknak négy év óta kétségtelenül hiányossága volt az, hogy a visszatért részek képviseletéről a felsőházban csak az egyháznagyok és a kinevezett felsőházi tagok kategóriájában történt gondoskodás. Nem a felvidéki, a kárpátaljai, az erdélyi és délvidéki partikularizmus érdekében emelek szót, mert az ország egyetemének érdeke, hogy a törvényalkotásban münden egyes táj szelleme. érzése, akarata kifejezésre jusson, mert ezek együtt alkotják az oszthatatlan magyar nemzet akaratát. A javaslat indokolása beszél a felsőház egyes csoportjai ós a felsőház, valamint a képviselőház közötti egyensúly megbomlásáról. Nemcsak ezek között, hanem az egyes országrészek között sem volt meg a felsőházban az egyensúly 1938. óta és a törvényjavaslat ér'dedeme, hogy ezt az egyensúlyt helyre kívánja állítani. Ha mindezekhez hozzávesszük azt, hogy a javaslat értelmében a felsőház több mint félszáz olyan magyarr emberrel fog kiegészülni, aki*k két évtizedet idegen megszállás alatt töltöttek, tehát végigjárták az elproletari*