Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.
Ülésnapok - 1939-289
2 Äs országgyűlés képviselőházának 289. len veszteség, mert magas közjogi méltóságot viselt, mert vitéz katona volt, hanem mert férfiú a legjavából, tele kötelességtudással, hivatásszeretettel, erővel, komolysággal, tanultsággal, emberszeretettel, bajtársiassággal, nemes szerénységgel. Horthy Istvánt akkor is megsiratnánk, akkor is nehezen betölthető űrt hagyott volna maga után, akkor is mint legendás hősé, úgy élne emléke népe szívében, ha nem lett volna kormányzóhelyettesünk. i Halálát millióknak gyásza kíséri, gyász borult reánk is, a nemzet törvényes képviseletére. És tele van a lelkünk a részvét, az együttérzés melegségével az elsősorban vesztesek, Ö Főméltóságaik, az édesatya, az édesanya, az áldottlelkű ifjú özvegy és a kicsiny árva iránt, kik nek csak hitük ereje, a nemzet millióinak tiszteletteljes ragaszkodása és az idők múlása hozhatja meg a lassú vigasztalódást. És mégis —'mint Arany János mondja —: »Oszlásodat míg a család siratja- — óh, mert ily sebre hol van balzsamír?... mi fölkelünk: a fájdalom vigasztal.« A példa, mit az elhunyt hősiessége, kötelességtudása, Önfeláldozása adott, felemelő. A hadrakelt honvédsereg parancsnokának jelentésében azt olvassuk, hogy boldogult kormányzóhelyettesünk, vitéz Horthy István főhadnagy negyvenötnapos harctéri szolgálata alatt huszonnégyszer — minden másodnap — szállott fel olyan feladat teljesítésére, mely életének kockáztatását jelentette. Minden másodnapon élet-halálküzdelemben volt a nagy háborús célok szolgálatában. Ez a nagyszerű példa a mai nagy próbatétel idején arra kötelez minden magyart, hogy — ha életének kockázata nélkül.is — de minden napját, egész egyéniségét, legjobb tudását és minden erejét a nemzet szolgálatába állítsa. Sötét felhők borítják horizontunkat, s még sötétebbé teszi a láthatárt a reánk szakadt gyász, de ha méltók leszünk hőseinkhez* méltók vitéz Horthy István önfeláldozásához, akkor a borúra eljön a derű, eljön a szebb jövő, amelyért ő. is feláldozta magát. T. Ház! Ezektől az érzésektől áthatva jelentem, hogy a Ház részvétét úgy Ö Főméltósága, a Kormányzó Űr és hitvese, mint a Kormányzóhelyettes Űr özvegye Ő Főméltósága előtt megfelelő módon tolmácsoltam. Javaslom, hogy gyászunkat mai ülésünk jegyzőkönyvében is juttassuk kifejezésre, a ravatalra pedig most, az ülés után testületileg helyezzünk koszorút s a temetésen ugyancsak testületileg vegyünk részt. (Helyeslés.) A miniszterelnök úr kíván szólani. Kállay Miklós miniszterelnök: T. Képviselőház! A kormány élén, az egész kabinet és saját pártom nevében, de a képviselőház minden pártjának megbízásából szólalok fel. Azt hiszem, mondhatom, mert érzem és tudom, hogy így van: az egész országban minden igaz magyar ember ebben a pillanatban és a tragédia hírének vétele óta együtt van mindnyájunkkal. Gyászol az ország, gyászolja a kormányzóhelyettest, az ország veszteségét, gyászolja az apa fájdalmát, gyászol egy repülőfőhadnagyot, egy hősi halált halt sorkatonát, sirat egy pompás fiatal életet. Mert pompás volt az ember, a magyar fiatalságnak kivirágzása. Lelkébentestében pompás, daliás, egészséges, erős, nemes és hős — több: vakmerő — katona, de nyugodt ülése 1942 augusztus 26-án, szerdán. és higgadt fővel gondolkodó az élet, a nemzet, hazánk népének nagy kérdéseiről. Nem ismerték elegen, nem tudták elegen, hogy milyen képesség, tehetség, kötelességteljesítésre teremtettség van benne. A nagy magyar emberspektrumbaii kevés hozzáfoghatót ismertem. Most már nyíltan megmondhatom ezt, mert nincs többé. Szerénysége megtiltotta volna, hogy elmondjam. Mindenképpen és mindig kerülni akarta, hogy születése, helyzete vagy állása valakit feszélyezzen. Amikor Amerikában hónapokig mint közönséges,' ismeretlen munkás dolgozott, akkor érezte magát a legemberibbnek, függetlennek, elégedettnek. Be aki csak egyszer közel jutott, hozzá, az annál jobban becsülte és szerette. Hivatott volt arra a feladatra, amit a nemzet reábízott; mégis mindent elkövetett, hogy elhárítsa magától, amíg csak a kötelességteljesítés súlyos érvét nem sorakoztatták fel előtte. . r A' szerénység, a bajtársiasság és a kötelességteljesítés volt jellemének alapvonása. Mint a külföldi gyárak munkása, mint az Állami Gépgyár tisztviselője, mint az Államvasutak Elnöke, a legfontosabb, a legszorgalmasabb, a leglelkiismeretesebb végrehajtója volt a rábízott feladatoknak. Amikor katonai szolgálatra jelentkezett. — mint tartalékos főhadnagy vonult be, az első tartalékos a repülőknél, talán a legidősebb a harci repülők között — még jobban előtérbe léptek ezek a tulajdonságai és mindenekfelett hallatlan személyes bátorsága. Szent István napján indult századik repülésére, és huszonötödik (harci bevetésére. A legjobb repülő volt, a nehéz feladat áldozata lett mégis. Mint mindig, most is egyedül indult útjára. Kísérő nélkül szállott fel, s ma koporsóját az egész nemzet kísériHazánk története, hála Istennek, gazdag áldozatos fiainak hősi legendáiban. De többet még a nemzetnek áldozatban két generáció nem adott, mint Horthy Miklós, a kormányzó és Horthy István, a helyettes, az apa és a fiú. (Ügy van! Ügy van!) Tudom, voltak a nemzetnek máskor is meghatott, fájdalmas napjai. Mert tragikus az a kor, amelyben megbomlik a dolgok rendje és az apák temetik el fiaikat. De nem tudom, valaha forrt-e össze ez a nemzet olyan teljességében az egységnek, mint ebben a veszteségben. (Ügy van! Ügy van!) Horthy Istvánon keresztül a szörnyű világégésnek minden magyar hőse vetítődik a nemzet elé. Minden hősi halál megráz, felemel és kötelességet jelent. Ez a hősi halál a többi áldozatok élén kötelességet parancsol nekünk a szenvedő apa felé, akinek itt jelentem a nemzet részvétét, hűségét, határtalan szeretetét. (Ügy van! Ügy van!) De kötelességet a nemzet felé is, mert csak a hősök formálnak nemzetet. Nemzet esak az, amely hőseit mégbecsüli. Fiatalság, jövő csak ott van, ahol a nemzet tragikus pillanata a nagy gyászban, a könnyek között erőnek forrása, új elhatározások megindítója, kibontott zászló, riadó, hit és akarat a nemzet örökkévalóságára. (Ügy van! Ügy van!) Az apa élete, a fiú halála: a mi fajtánk felmagasztosulása. Az Űristen adta őket nemzetünknek életükben és háláinkban. Példázat van előttünk: ha követjük, ha méltók akarunk és tudunk lenni, felemelkedünk; ha nem, akkor elárultuk őt, az államfőt, őt, a halottat és minden hősét, áldozatát, szenvedőjét rettenetes küzdelmünknek. (Ügy vom! Ügy van!)
