Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-289

2 Äs országgyűlés képviselőházának 289. len veszteség, mert magas közjogi méltóságot viselt, mert vitéz katona volt, hanem mert fér­fiú a legjavából, tele kötelességtudással, hiva­tásszeretettel, erővel, komolysággal, tanultság­gal, emberszeretettel, bajtársiassággal, nemes szerénységgel. Horthy Istvánt akkor is megsiratnánk, ak­kor is nehezen betölthető űrt hagyott volna maga után, akkor is mint legendás hősé, úgy élne emléke népe szívében, ha nem lett volna kormányzóhelyettesünk. i Halálát millióknak gyásza kíséri, gyász bo­rult reánk is, a nemzet törvényes képviseletére. És tele van a lelkünk a részvét, az együttérzés melegségével az elsősorban vesztesek, Ö Főmél­tóságaik, az édesatya, az édesanya, az áldott­lelkű ifjú özvegy és a kicsiny árva iránt, kik nek csak hitük ereje, a nemzet millióinak tisz­teletteljes ragaszkodása és az idők múlása hoz­hatja meg a lassú vigasztalódást. És mégis —'mint Arany János mondja —: »Oszlásodat míg a család siratja- — óh, mert ily sebre hol van balzsamír?... mi fölkelünk: a fájdalom vigasztal.« A példa, mit az elhunyt hősiessége, kötelességtudása, Önfeláldozása adott, felemelő. A hadrakelt honvédsereg parancsnokának jelentésében azt olvassuk, hogy boldogult kor­mányzóhelyettesünk, vitéz Horthy István fő­hadnagy negyvenötnapos harctéri szolgálata alatt huszonnégyszer — minden másodnap — szállott fel olyan feladat teljesítésére, mely éle­tének kockáztatását jelentette. Minden másod­napon élet-halálküzdelemben volt a nagy hábo­rús célok szolgálatában. Ez a nagyszerű példa a mai nagy próbatétel idején arra kötelez min­den magyart, hogy — ha életének kockázata nélkül.is — de minden napját, egész egyénisé­gét, legjobb tudását és minden erejét a nemzet szolgálatába állítsa. Sötét felhők borítják horizontunkat, s még sötétebbé teszi a láthatárt a reánk szakadt gyász, de ha méltók leszünk hőseinkhez* méltók vitéz Horthy István önfeláldozásához, akkor a borúra eljön a derű, eljön a szebb jövő, ame­lyért ő. is feláldozta magát. T. Ház! Ezektől az érzésektől áthatva jelen­tem, hogy a Ház részvétét úgy Ö Főméltósága, a Kormányzó Űr és hitvese, mint a Kormányzó­helyettes Űr özvegye Ő Főméltósága előtt meg­felelő módon tolmácsoltam. Javaslom, hogy gyászunkat mai ülésünk jegyzőkönyvében is juttassuk kifejezésre, a ra­vatalra pedig most, az ülés után testületileg helyezzünk koszorút s a temetésen ugyancsak testületileg vegyünk részt. (Helyeslés.) A miniszterelnök úr kíván szólani. Kállay Miklós miniszterelnök: T. Kép­viselőház! A kormány élén, az egész kabinet és saját pártom nevében, de a képviselőház min­den pártjának megbízásából szólalok fel. Azt hiszem, mondhatom, mert érzem és tudom, hogy így van: az egész országban minden igaz magyar ember ebben a pillanatban és a tragé­dia hírének vétele óta együtt van mindnyá­junkkal. Gyászol az ország, gyászolja a kormányzó­helyettest, az ország veszteségét, gyászolja az apa fájdalmát, gyászol egy repülőfőhadnagyot, egy hősi halált halt sorkatonát, sirat egy pom­pás fiatal életet. Mert pompás volt az ember, a magyar fiatalságnak kivirágzása. Lelkében­testében pompás, daliás, egészséges, erős, nemes és hős — több: vakmerő — katona, de nyugodt ülése 1942 augusztus 26-án, szerdán. és higgadt fővel gondolkodó az élet, a nemzet, hazánk népének nagy kérdéseiről. Nem ismerték elegen, nem tudták elegen, hogy milyen képesség, tehetség, kötelességtel­jesítésre teremtettség van benne. A nagy ma­gyar emberspektrumbaii kevés hozzáfoghatót ismertem. Most már nyíltan megmondhatom ezt, mert nincs többé. Szerénysége megtiltotta volna, hogy elmondjam. Mindenképpen és min­dig kerülni akarta, hogy születése, helyzete vagy állása valakit feszélyezzen. Amikor Ame­rikában hónapokig mint közönséges,' ismeretlen munkás dolgozott, akkor érezte magát a leg­emberibbnek, függetlennek, elégedettnek. Be aki csak egyszer közel jutott, hozzá, az annál jobban becsülte és szerette. Hivatott volt arra a feladatra, amit a nemzet reábízott; mégis mindent elkövetett, hogy elhárítsa magától, amíg csak a kötelességteljesítés súlyos érvét nem sorakoztatták fel előtte. . r A' szerénység, a bajtársiasság és a köteles­ségteljesítés volt jellemének alapvonása. Mint a külföldi gyárak munkása, mint az Állami Gépgyár tisztviselője, mint az Államvasutak Elnöke, a legfontosabb, a legszorgalmasabb, a leglelkiismeretesebb végrehajtója volt a rá­bízott feladatoknak. Amikor katonai szolgálatra jelentkezett. — mint tartalékos főhadnagy vonult be, az első tartalékos a repülőknél, talán a legidősebb a harci repülők között — még jobban előtérbe léptek ezek a tulajdonságai és mindenekfelett hallatlan személyes bátorsága. Szent István napján indult századik repü­lésére, és huszonötödik (harci bevetésére. A leg­jobb repülő volt, a nehéz feladat áldozata lett mégis. Mint mindig, most is egyedül indult út­jára. Kísérő nélkül szállott fel, s ma koporsó­ját az egész nemzet kíséri­Hazánk története, hála Istennek, gazdag ál­dozatos fiainak hősi legendáiban. De többet még a nemzetnek áldozatban két generáció nem adott, mint Horthy Miklós, a kormányzó és Horthy István, a helyettes, az apa és a fiú. (Ügy van! Ügy van!) Tudom, voltak a nemzetnek máskor is meg­hatott, fájdalmas napjai. Mert tragikus az a kor, amelyben megbomlik a dolgok rendje és az apák temetik el fiaikat. De nem tudom, valaha forrt-e össze ez a nemzet olyan teljességében az egységnek, mint ebben a veszteségben. (Ügy van! Ügy van!) Horthy Istvánon keresztül a szörnyű világ­égésnek minden magyar hőse vetítődik a nem­zet elé. Minden hősi halál megráz, felemel és kötelességet jelent. Ez a hősi halál a többi áldo­zatok élén kötelességet parancsol nekünk a szenvedő apa felé, akinek itt jelentem a nemzet részvétét, hűségét, határtalan szeretetét. (Ügy van! Ügy van!) De kötelességet a nemzet felé is, mert csak a hősök formálnak nemzetet. Nem­zet esak az, amely hőseit mégbecsüli. Fiatalság, jövő csak ott van, ahol a nemzet tragikus pilla­nata a nagy gyászban, a könnyek között erőnek forrása, új elhatározások megindítója, kibon­tott zászló, riadó, hit és akarat a nemzet örök­kévalóságára. (Ügy van! Ügy van!) Az apa élete, a fiú halála: a mi fajtánk fel­magasztosulása. Az Űristen adta őket nemze­tünknek életükben és háláinkban. Példázat van előttünk: ha követjük, ha méltók akarunk és tudunk lenni, felemelkedünk; ha nem, akkor elárultuk őt, az államfőt, őt, a halottat és min­den hősét, áldozatát, szenvedőjét rettenetes küz­delmünknek. (Ügy vom! Ügy van!)

Next

/
Oldalképek
Tartalom